
2020 október elején kezdődött meg annak a rendszernek a tesztüzeme, amely a Foxconn komáromi gyárában ma már élő 5G támogatás mellett élesben üzemel. A 2019 nyarán megkötött partneri megállapodásban a fejlesztéshez szükséges hálózati eszközöket az Ericsson biztosította, míg az eszközök közötti kommunikációhoz szükséges 5G kapcsolat a Vodafone Magyarország hálózatán jött létre.
Folyamatosan keressük azokat a termékeket és szolgáltatásokat, melyek a vállalkozások digitalizációját, ennek következtében pedig hatékonyságuk és versenyképességük növelését szolgálják. Büszkék vagyunk arra, hogy több mint másfél évvel azután, hogy az 5G kereskedelmi felhasználását elsőként tettük elérhetővé Magyarországon, most annak ipari felhasználásában is letehetjük az első mérföldköveket.
- mondta Dobó Mátyás, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatások üzletág vezérigazgató-helyettese a komáromi sajtóeseményen.
A magánhálózat legnagyobb előnyeit az információ-biztonság, az ipari igényeket kielégítő hálózati kapacitás, valamint annak testreszabhatósága jelenti. A mobilszolgáltatók partnereik egyedi igényei szerint építik ki a működésükhöz szükséges hálózatot, amelyet egyedi szerződésben vállalt, szigorú paraméterekkel üzemeltetnek. Az 5G technológia segítségével biztonságosabb kommunikációs csatornák alakíthatók ki, a privát hálózatok rendkívül magas kapacitást és eszközkiszolgálást tesznek lehetővé, igen alacsony késleltetés mellett, ezzel kielégítve az ipar 4.0 megoldások igényeit is. Hogy pontosan milyen lehetőségeket rejt az 5G hálózat és hogyan fog működni a Foxconnál, arról a megvalósításban részt vevő cégek szakembereit, és a Foxconn alelnökét kérdezte a Portfolio.
A cikk megjelenését a Vodafone Magyarország támogatta.
Monumentális támadásra készül Moszkva, hatalmas kudarcba fulladt az orosz invázió – Ukrajnai háborús híreink pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Érik az újabb botrány Elon Musk csúcsszervezete körül - Gyanús alapon rúgnak ki embereket
Újabb hét, újabb furcsaság a DOGE háza táján.
Csúnyán beleszállt Kínába az Egyesült Államok szövetségese
Washingtonhoz is volt pár keresetlen szava Carneynek.
Ennyi volt: újabb tűzszüneti javaslatot utasítottak el a rettegett terroristák
Újabb tárgyalás, újabb kudarc.
Teljes a káosz a kedvelt turistaparadicsomban - Politikusok tucatjait tartóztatták le, utcán az ellenzék
Sokáig az arab tavasz egyetlen sikeres államának tartották.
Itt van feketén-fehéren: ennyit dolgoznak a cégvezetők egy átlagos alkalmazott éves béréért
Van, ahol pár óra alatt megvan a medián éves fizetés.
Edison International - elemzés
A Top10-es listámat nézegetve találtam rá, nem volt benne az első 10-ben, de jók a számai. Aztán megnéztem pár negyedéves prezentációját, és eldöntöttem, hogy követni fogom.Cégismertető
Zsidayval vágjuk a rendet a káoszba
Zsiday Viktorral próbáltunk meg rendet teremteni Trump fejében. De sikerült? Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, A
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési határidő. Az éves adót bevalló társaságoknak az idei évben 2025. júniu
Követett részvények - 2025. április
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Hőre hangolva - milliárdos lehetőség a távfűtési rendszerek megújítására
Új lendületet kaphat a hazai távfűtés: 45 milliárd forintos kerettel jelent meg társadalmi egyeztetésen az a pályázati felhívás, amely a távhőszolgáltatók előtt nyit kaput az energiahaték
A környezeti zaj hatása a gyermekek olvasási képességére és viselkedésére Európában
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség elemzése szerint a közlekedési zaj rontja a gyerekek olvasási képességét és viselkedését.
Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság? Miért népszerűek az állampapírok válság idején? A tőzsdei ingadozások és a ma
Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője
Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és...
The post Megin

Idén is motivált női vállalkozókat keres a Visa She’s Next program (x)
Anyagi támogatás és egyéves mentorálás várja a program nyerteseit

- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Évszázados, régóta elfeledett fegyverhez nyúl Donald Trump: egy egész féltekéről söpörnék ki Kínát
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Példátlan esélyt kapott Putyin Donald Trumptól - Hamarosan végleg eldőlhet Ukrajna sorsa?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Sokakat megrémisztett a Fed-elnök beszéde – Hova mehet most a pénz?
Estek a piacok a beszéd hatására.
Budakeszitől az USA-ig: a Mayer Szörp hihetetlen sztorija
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Tízmilliárdokba kerülhet a száj- és körömfájás, napról napra nő a veszteség
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen