Példátlan együttműködéssel építenek új országos egészségügyi hálózatot Magyarországon
Gazdaság

Példátlan együttműködéssel építenek új országos egészségügyi hálózatot Magyarországon

Be fog következni egy robbanásszerű növekedés a magánegészségbiztosítások piacán - vetíti előre Almássy Gabriella, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója. Lancz Róbert, a Doktor24 vezérigazgatója pedig szintén azt vallja, hogy komoly lehetőség van a magánegészségügyi biztosítások piacában. Nem véletlen ezért, hogy a saját területén meghatározó két szereplő a magyar piacon egyedülálló stratégiai együttműködésbe fogott. Ennek rövid távú eredménye egy közös cég, amely finanszírozza és megvalósítja, hogy a biztosító és a magánegészségügyi szolgáltató ügyfelei egy országos hálózatban, azonos minőség mellett jussanak ellátáshoz. Az együttműködés részleteiről, a jövőbeli tervekről a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban beszélt a két cégvezető. Megtudtuk többek között azt is, hogy a fővárosban már évek óta zajló piaci konszolidáció és felvásárlási hullám be fog gyűrűzni az ország többi részére is, jelenleg is 10 akvizícióról tárgyalnak.

Mielőtt rátérnénk annak részleteire, hogy miért is beszélgetünk ebben a körben, mutassuk be az olvasóknak a magán-egészségbiztosítási piacot. Miért várnak inkább növekedést és mi fogja azt hajtani?

Almássy Gabriella: Ha egészségbiztosítási piacról beszélünk, akkor jelenleg még főként vállalati piacként lehet rá tekinteni. Vállalatokat biztosítunk, és ők a dolgozóknak ezt juttatásként adják. A szerződéseknek körülbelül a 95 százaléka ilyen, 5 százalék az egyéni biztosítás. Jól látható ugyanakkor, hogy

az egyéni biztosítások tekintetében is jelentős az érdeklődés, erőteljes a növekedés.

Már a pandémia kitörése előtt, az adómentesség eltörlésekor voltak olyan félelmek a piacon, hogy meg fog-e torpanni a növekedés, vagy esetleg csökkenni fog-e a piac. Szerencsére akkor sem, és most sem következett be jelentős visszaesés, ugyanis azok a vállalatok, amelyek ezt a juttatást már bevezették a dolgozóiknak, nem szerették volna kivezetni, mert felismerték, hogy ez az eszköz képes erősíteni a lojalitást. Amely cégek pedig még nem éltek ezzel a lehetőséggel, ott is egyre inkább megjelent igényként a dolgozók részéről. Érdekes trend, hogy már

az egyre kisebb vállalatok, a kkv-k is érdeklődnek a vállalati egészségbiztosítási termékek iránt.

A minőségi munkaerő megtartása érdekében alapkövetelménnyé váltak ezek az egészségbiztosítási programok. A világjárvány még rá is erősített ennek a fontosságára.

Ehhez képest a hivatalos adatok azt mutatják, hogy 2020-ban nem volt növekedés az egészségbiztosítási díjbevételekben.

Almássy Gabriella: A saját portfóliónkból kiindulva

2020-ban sem csökkent a piac, sőt növekedett.

Inkább az volt a kérdés, hogy hogyan kezeljük, hogy volt olyan időszak, amikor nem volt elérhető a szolgáltatás, nem voltak nyitva a klinikák. Amikor viszont újra elérhetővé váltak ezek a magánszolgáltatások, akkor az ügyfeleink visszapótolták az elmaradt látogatásukat. Felértékelődött, hogy van olyan egészségügyi szolgáltatás, amelyhez hozzá lehet jutni belátható időn belül. Az állami rendszerben egyes szakterületeken eddig is várni kellett az ellátásra, és a várakozási idők csak növekedtek a pandémia alatt. A vállalatok pedig ezt jól felmérték, az ő érdekük is, hogy a munkavállalójuk ne várakozzon heteket egy vizsgálatra.

almassy gabriella
Fotó: Union Biztosító

Az Union a saját számaiból kiindulva mekkorára teszi a teljes egészségbiztosítási piac méretét?

Almássy Gabriella: Pillanatnyilag kb. 20 milliárd forintos piacról beszélünk. Az Union évek óta a legnagyobb szereplők egyike, a 25-30 százalékos piaci részesedésével. A portfóliónk folyamatosan nő, de nemcsak méretben szeretnénk nőni, hanem meghatározók szeretnénk lenni a piacon, piacformáló szerepre törekszünk. Ebben a tulajdonosunk, a VIG részéről is komoly támogatást élvezünk. Más szegmensekkel összevetve egyelőre nagyon pici piacról beszélünk, de továbbra is

azt gondoljuk, hogy be fog következni egy robbanásszerű növekedés, és mi készen állunk arra, hogy újdonságainkkal elősegítsük a piac növekedését.

Helyezzük el a magánbiztosítói láb jelentőségét és szerepét a magánszolgáltató oldaláról is. Mivel finanszírozzák ellátásaik költségét a Doktor24 páciensei?

Lancz Róbert: Ha az ellátások finanszírozását nézzük, akkor három fő bevételi pillér van: a direkt vállalati finanszírozás, az „out of pocket” (amikor a magánszemély finanszírozza saját kiadásait), valamint a biztosítói finanszírozások. Közel 30 éve foglalkozunk vállalati egészségüggyel, de csak 2012-ben jelent meg partnereinknél a magánegészségügyi biztosításra való igény, ami az elmúlt pár évben markánsan megnövekedett. Bár az adószabály változott, de még mindig kedvezőbb az adózás, mintha a vállalat közvetlenül fizetné a dolgozóinak ezt a kiadást; és nem mellékes szempont az sem, hogy a biztosítási csomagon keresztül egy sokkal szélesebb körű ellátáshoz férnek hozzá a vállalatok és a munkavállalóik.

LanczRobert_1

A magánügyfelek esetében még mindig a készpénz, illetve az egészségpénztár a meghatározó?

Lancz Róbert: Igen, de azt látjuk, hogy ők is

egyre jobban érdeklődnek a magánegészségügyi biztosítások iránt, komoly lehetőség van ebben a piacban.

Hadd említsek meg itt egy más piacról hozott, de a magán-egészségbiztosítás szempontjából releváns példát. A többség evidenciának tartja, hogy ha vesz egy új autót, akkor köt rá casco biztosítást, és eszébe nem jut bemenni az autószerelőhöz, ha történik valami, hogy zsebből rendezné a kárát.

Egy casco biztosítás költségének megfelelő összegért köthetünk egészségbiztosítást is.

Érdekes összefüggés, hogy az autónk biztonságára kifizetünk évi 110 milliárdot, ennek csak kevesebb, mint ötödrészét költjük egészségbiztosításra. Több mint egymillió autó van így biztosítva, miközben a kiegészítő egészségbiztosítással rendelkező emberek száma ennek töredéke.

Kik azok, akik a magánegészségügyet választják?

Lancz Róbert: Az állami egészségügyi ellátás mellett egyre többen választják a magánellátást, mert aki egyszer kipróbált egy professzionális magánszolgáltatót, az másokkal is megosztja a jó tapasztalatait: rövid munkaidő-kiesést, maximális odafigyelést, és mindezt elérhető áron. Várakozásaink szerint a rendszeresen visszatérő ügyfelek növekvő számával párhuzamosan

be fog következni még egy pozitív változás: egyre többen jönnek rá, hogy ennek vannak széles rétegek számára elérhető finanszírozási módok, melynek köszönhetően akár éves szinten az egész család számára biztosított lehet a magánellátás,

ha szükség van rá. Persze fontos látni, hogy jelenleg elsősorban járóbeteg-ellátásról beszélünk, amikor a magánegészségügy finanszírozásáról van szó, de jól azonosítható tendencia a fekvőbeteg-ellátás iránti növekvő igény is. Ez pedig arra ösztönzi a magánszolgáltatókat, hogy minél szélesebb portfóliót biztosítsanak az ügyfelek részére.

A Budapest One-ban nyíló új klinika is már ezt az igényt szolgálja ki?

Lancz Róbert: Igen, már az új központunkat, a Doktor24 Multiklinikát is ennek a szellemében nyitottuk meg: mind járó-, mind fekvőbeteg-ellátást nyújtunk itt,  amire látjuk az igényt mind a lakossági, mind a biztosítói oldalon. Egy-egy ilyen központ viszonylag nagy területeket tud lefedni és az ügyfeleink nagyon értékelik, hogy egy helyszínen nagyon széles szolgáltatási kört igénybe tudnak venni.

Lépjünk egyet hátrébb és vizsgáljuk meg, hogy milyen tényezők hajtják a magánegészségügy irányába a betegeket?

Almássy Gabriella: Visszautalnék picit Róbert hasonlatára, mert gyakorlatilag tényleg egy „embercascóról” beszélünk, biztosítási szempontból is nagyon hasonló a magánegészségbiztosítás logikája. Ezért is gondoljuk úgy, hogy

el fogunk jutni oda, hogy ez is egy széles körben elterjedt biztosítás lesz.

Minden országban jól azonosítható trend, hogy elsőként a nem-életbiztosítások, az autó- és vagyonbiztosítások jelennek meg, utána jönnek az életbiztosítások, és a következő hullám az egészségbiztosítások. Ebből is látszik, hogy még nem vagyunk elkésve, hiszen az életbiztosítási szegmensben is van még fejlődési lehetőség. A magánszemélyeknél érdekes statisztikának tartom, hogy a családok a jövedelmük 4-5 százalékát egészségügyre költik. Ezek a kiadások azonban irányítatlanok, a pénz gyakorlatilag csatornázatlanul áramlik a rendszerben. Ha ezt a kiadást egy szabályozott mederbe terelnénk, akkor ebből az összegből a háztartások finanszírozni tudnák egy család egészségbiztosítását. Ennek pedig nemzetgazdasági szinten is lenne jelentősége és ezen a ponton tudja segíteni az ügyet egy biztosító.

Nekünk is az az érdekünk ugyanis, hogy az ügyfél ne fusson felesleges köröket, ne vegyen részt felesleges viziteken, ezért van szükség betegirányítási rendszerekre is.

Ez a gondolat vezérelte az Uniont, amikor létrehozta saját ellátásszervezőjét?

Almássy Gabriella: Az Union Biztosító saját ellátásszervezőjénél – ha szükséges – orvosok segítenek az irányításban. Ez egy nagyon fontos elem, ami most hiányzik a teljes rendszerből. A magánegészségügyben is csak néhány szolgáltatónál látunk ilyen jellegű fejlesztéseket, a betegek inkább a saját döntésük, megítélésük alapján mennek az egyes szolgáltatókhoz. Jól látható, hogy ezek a költések így nem lesznek hatékonyak. És itt jön be a képbe az egészségbiztosítási piac, amely ezt a kulcsfeladatot el tudja látni. Egy biztosító ugyanis tud minőséget garantálni a betegeknek, tehát az ügyfél biztos lehet afelől, hogy ha az Union egészségbiztosítási szolgáltatását veszi igénybe, akkor ugyanazt a minőséget fogja kapni mindenhol. Pillanatnyilag azt látjuk, hogy

a minőségi szolgáltatás erősen Budapest-központú, a vidéki hálózat kiépítése nemcsak mennyiségi kérdés, hanem minőségi is.

Ezért is volt fontos a mostani együttműködés során, hogy egy olyan partnerrel lépjünk kapcsolatba, amelynél a minőség biztosított.

A Doktor24-ben hogy látják, mi hajtja a magánszolgáltatók piacát?

Lancz Róbert: Érdemes felidézni ennek kapcsán az aktuális jogszabály-változásokat. A nagy magánegészségügyi szolgáltatók, köztük mi is az első perctől üdvözöltük ezt a jogszabálycsomagot –  ha nem minden elemével értettünk egyet, de azzal mindenképp, hogy teremtsünk tiszta viszonyokat. A rendszerben lévő legnagyobb ártalom évtizedek óta a paraszolvencia. Ezért üdvözöltük, hogy ezt az üldözendő dolgot üldözendővé teszi a törvény. A paraszolvencia a gyakorlatban egy nem hivatalos magánegészségügyi szolgáltatásként funkcionál mindenféle minőségbiztosítás nélkül. Ugyanígy üdvözöljük, hogy szétválasztják az állami és a magánegészségügyet, és tiszta viszonyok keletkeznek. Nem visszük be a magánügyfelet délután az államiba, mert nincs ott helye; különben az megint csak egy egészségtelen versenyhelyzetet teremtene a felek között, valamint igazságtalanságot a páciensek között.

Az irány nagyon jó és egyre inkább afelé mutat, hogy kialakuljon egy erős magánfinanszírozási láb.

Az emberek előbb vagy utóbb rádöbbennek, hogy a paraszolvencia egy kifizetett magánszolgáltatás volt, és egyre többen fognak rájönni, hogy érdemes biztosítási konstrukciót választani. Nem szabad megfeledkezni az egészségbiztosítások prevenciós eleméről, amely a szolgáltatás legnagyobb előnye. Az állam ugyanis ezt ma már nem teszi meg, nem foglalkozik a prevencióval, a biztosító ezáltal elébe tud menni a problémának. Ezzel nemcsak a biztosító nyer, mert kevesebbet fog költeni, hanem a páciensnek is, hiszen egészséges tud maradni.

Elértünk tehát a két cég közötti együttműködésig. Milyen célokkal vágtak bele ebbe az összefogásba?

Almássy Gabriella: Mi leginkább egy egészségügyi ökoszisztéma kialakítása felé haladunk, erre jó példa a saját ellátásszervező. Az a gondolatiság mögötte, hogy ne korlátozódjunk kifejezetten a core bizniszre, csak a biztosításra, nézzük meg, hogy az ügyfeleket hogyan tudjuk jól kiszolgálni, milyen kapcsolódó területek vannak. Az értékláncban a következő lépés, amit megvalósítottunk, az az ellátásszervező volt. Komoly partnerekkel dolgozunk, stratégiai megállapodásaink vannak a legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatókkal. Természetesen köztük van a Doktor24 is, mint az ellátásszervezőnk egyik kiemelt partnere, akihez már most is nagy számban küldünk ügyfeleket. Megismertük egymást, látjuk, hogy mind a ketten komolyan gondoljuk, és hosszú távon gondolkodunk. A következő lépés már a szolgáltatói szektor, nézzük meg, hogy hol vannak a szűk keresztmetszetek. A magánegészségügyi szolgáltatások kapacitásának 80 százaléka jelenleg Budapesten van, de ha azt nézzük, hogy milyen kereslet lenne a jelenlegi ügyfélkörünkben, illetve a potenciális ügyfeleknél, ott pont fordított az arány. Multinacionális nagyvállalatokról beszélünk, amelyeknek több telephelyük van vidéken is, tehát elvárás, hogy a vidéki kollégáknak is pontosan ugyanolyan minőségű szolgáltatást tudjon biztosítani, mint a budapestieknek. És itt jött a mi esetünkben az a fontos felismerés, hogy nekünk biztosítóként abban nincs tapasztalatunk, hogy fel tudjunk építeni saját magunk egy egészségügyi szolgáltatói hálózatot. Viszont mivel évek óta dolgozunk a Doktor24-gyel, láttuk, hogy nekik viszont van, és az is elég hamar kiderült, hogy nyitottság is van arra, hogy együttműködjünk.

Nagyon fontos számunkra, hogy minél gyorsabban és egyszerűbben lehessen kiépíteni a vidéki hálózatot,

ehhez pedig az kell, hogy ezeknek a szolgáltató partnereknek az IT-rendszerei, az infrastruktúrája minél gyorsabban összekapcsolható legyen az Union Biztosítóéval.

Az Union Biztosító eddig is dolgozott tehát együtt a Doktor24-gyel, hiszen oda küldte a biztosítottakat, most az változik, hogy a Doktor24 egyfajta kiemelt partnerré válik?

Lancz Róbert: Igen, ennek érdekében

egy közös céget hozunk létre, ez lesz Első Magánegészségügyi Hálózat Zrt.,

melynek célja, hogy az egész országban ugyanazt a színvonalú szolgáltatást tudjuk nyújtani mindketten. A Doktor24 az egészségügyi ellátásban, az Union Biztosító pedig biztosítási szempontból. Azt látjuk, hogy Budapesten nagyon jól lefedjük a piacot, maximálisan meg tudunk felelni a biztosítók által megfogalmazott minőségbiztosítási elvárásoknak, másfelől azt tapasztaltuk, hogy amikor biztosítási terméket szerettünk volna értékesíteni, akkor helyben nagyon jó szolgáltatók vannak az egyes településeken, csak ezek nem alkotnak egységet.

dr24Xunion
Kezdetét vette az együttműködés. A két cég érdekelt csapata.

Mi lehet ennek az oka Ön szerint?

Lancz Róbert: Hiányzik a kommunikáció, az információáramlás, az egységes protokollok. Ebben a pillanatban a Doktor24-nek és az Unionnak növelnie kell az ügyfélvolumenét ahhoz, hogy más piaci szereplőkből magasabb színvonalat, illetve egységesen alkalmazandó protokollokat tudjon kikényszeríteni. A Doktor24-nek emellett évek óta célja, hogy akvizíciókkal is terjeszkedjen a zöldmezős beruházásai mellett. Azt látjuk, hogy ez a piaci konszolidáció Budapesten nagyjából lezajlott, illetve zajlik; bizonyos szolgáltatók valószínűleg integrálódni fognak, de országosan még nem indult be ez a folyamat. Viszont az igény látszik rá. Ezt a tendenciát szeretnénk közösen meglovagolni, ami mindenkinek egy win-win szituációt eredményez.

Együtt ugyanis gyorsabban tudunk terjeszkedni, mint külön-külön.

Az Union nehezebben tudja az elvárt minőségbiztosítását és protokolljait alkalmazni, ha a szolgáltatók különbözők, a Doktor24 pedig egy stabilabb ügyfélbázissal tudja megvalósítani az akvizíciós törekvéseit az Unionnal karöltve. Azt tapasztaljuk, hogy a minőségi szolgáltatásra nagy igény van.

Miből látják ezt?

Lancz Róbert: A XI. kerületben a Multiklinikát tudatosan a nyugat-magyarországi, nyugat-budapesti részre terveztük, és látjuk, hogy milyen ügyfélforgalom van már a nyitást követően az agglomerációból és a régióból is. Ezek szerint a jó szolgáltatásért utaznak a betegek. Azt gondoltuk el így együtt, hogy

a következő 2-3 évben egy nagyon intenzív hálózatépítésbe kezdünk két metodikával: vagy akvizíciókkal, vagy ahol erre nincs mód vagy nyitottság, akár zöldmezős beruházásokkal

is megteremtve egy-egy központot. Ha pedig az egész egy hálózatba szerveződik, egy olyan erős ügyfélkörrel, mint a biztosítói ügyfélkör, ott nagyon jó szinergiákat lehet teremteni. Sokkal stabilabb szerződéseket lehet kötni, ahol egy orvos akár a környező városokban tud mozogni, és 2-3 telephelyen biztonságosabb munkahelyet talál magának. Ebben a keretrendszerben jobban lehet a betegutat is szervezni. Főleg hiányszakmákban nem kell minden településen megvalósítani, hogy ott legyen egy bizonyos ellátás, mert látjuk, hogy a páciensek megtesznek bizonyos utat egy jó szolgáltatásért. Szintén közös törekvésünk, hogy az ellátás hatékonyságát és kényelmét növelő technológiákat is széles körben elérhetővé tegyünk, mint pl. a telemedicina, távdiagnosztika. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy legyenek központok, ahová bemegy a páciens.

Nézzük ennek az együttműködésnek a technikai oldalát. Lesz tehát egy joint venture, amelybe beteszi a Doktor24 és az Union is a tőkéjét, és ezen keresztül valósulnak meg a felvásárlások, vagy épp az építkezések?

Almássy Gabriella: Igen, egyértelműen. Megvannak már a részletszabályok is, nem csak egy elméletről beszélünk. Túl vagyunk a szerződéskötésen, ahol ezek részletesen meghatározásra kerültek egészen odáig, hogy kik lesznek a vezető tisztségviselők.

Bartók János lesz az egyik vezetője a közös vállalatnak, ő mind a két oldalt ismeri, biztosítói és szolgáltatói tapasztalattal is rendelkezik.

Egyenlőségre törekszünk, hogy mind a két félnek egyformán legyen beleszólása, kontrollja a működés felett, és természetesen a teherviselés is egyenlő legyen.

Mit lehet elárulni a tulajdoni részarányokról, bevételmegoszlás technikájáról, vagy ezek már az üzleti titok részét képezik?

Almássy Gabriella: Igen, ezek már olyan részletek, melyek több szempontból is érzékeny információk lehetnek. Ahogyan azonban már említettem, a konstrukció kialakítása során arra törekedtünk, hogy mindkét fél érdekei a lehető legnagyobb mértékben, egyenlően érvényesülhessenek.

A bevételek hogyan áramlanak tovább a közös cégből? A biztosító fejkvóta alapján fizet, vagy egy-egy szolgáltatási csomag finanszírozása alapján?

Almássy Gabriella: A biztosító a szolgáltatásokért, az egyes ellátásokért piaci alapon fog fizetni. A legfontosabb érték számunkra, hogy a kiépülő hálózatban országos szinten tudunk jelenlegi és leendő ügyfeleink számára minőségi szolgáltatásokat biztosítani, kezdve az időpontfoglalások gyors és egyszerű módjától, az esetleges online segítségen keresztül a fizikai ellátásokig.

Felvásárlás vagy építkezés kvázi nulláról?

Lancz Róbert: Legfőképpen akvizíciókban gondolkodunk, ugyanis várakozásunk szerint

a piaci konszolidáció, ami a fővárosban pár éve beindult, elkezd begyűrűzni az ország többi részére is,

a többi településre is. Bár a közös munka most indul, de ezt egy hosszú előkészítés előzte meg, és azt elmondhatom, hogy

10 akvizícióról tárgyalunk ebben a pillanatban is.

Ez azt mutatja, hogy nyitottság van a magánegészségügyi szolgáltatók részéről, hogy részesei legyenek ennek a folyamatnak.

Kikre pályáznak elsősorban vidéken?

Lancz Róbert: A legtöbb szolgáltatóról elmondható, hogy legalább 10-20 évvel ezelőtt indult el, és két dolog jellemzi. Egyrészt elérte azt a szintet, amit önmaga ki tudott alakítani infrastruktúrában, humánerőforrásban, és árbevételben is egy szép lassú növekedést, de most már nem tud végrehajtani boom-ot. Másrészt jellemző, hogy ezeket a cégeket első generációs vállalkozó orvosok vitték a vállukon, de látják, hogy mi zajlik ezen a piacon, és inkább csatlakoznak egy nagyobbhoz, vagy átadják a stafétabotot egy olyan partnernek, mint amilyen mi vagyunk.

Lehet már ebben a fázisban legalább helyszíneket, településeket említeni?

Lancz Róbert: A folyamatban lévő tárgyalások miatt, erről most nem nyilatkozhatok, de

célunk, hogy minden megyeszékhelyen ott lehessünk akvizíciókkal,

ha ez nem lehetséges akkor pedig zöldmezős beruházással.

Egy-egy ilyen építkezésnek, terjeszkedésnek a tőkén túl a szakember lehet a szűk keresztmetszete. Hogyan orvosolja ez az együttműködés az orvosok, szakdolgozók hiányát?

Lancz Róbert: A humánerőforrás végessége miatt muszáj egy erős országos hálózatot kiépítenünk. Az ellátásnak megvannak a maga szintjei: van, amit megyeszékhely szintjén kell biztosítani, másokat régiós szinten és országos ellátásban. Mondok egy példát: járóbetegeknek minden megyeszékhelyen folyamatos ellátás kell minden szakmában. Egy képalkotó diagnosztikánál már lehet, hogy régiós szinten kell gondolkodni, mert ezekre a vizsgálatokra ritkábban van szükség, és a páciensek is hajlandók utazni. És van az ellátásnak az a szintje, ahol meg országosban lehet gondolkodni, a fekvőbeteg-ellátásban ugyanis azt látjuk, hogy az ország bármelyik pontjára elutazik a beteg, ha szükséges. Kellenek kompetencia-központok, nem feltétlenül csak Budapesten.

Vagyis hosszabb távon akár fekvőbeteg-ellátó hálózat is kiépülhet?

Almássy Gabriella: Ez hosszabb távon lehet elképzelhető, mert most jellemzően a biztosítások járóbeteg-szolgáltatásokról és nagy értékű diagnosztikákról szólnak. A fekvőbeteg-ellátások nagyon limitáltan vannak jelen. Ha már érezzük, hogy van egy stabil hálózat, akkor nagyobb bátorsággal lehet új dolgokat bevezetni.

Lancz Róbert: A tervünk az, hogy a következő 2-3 évben minden megyeszékhelyen legyen közös központunk. Ilyen mennyiségű ellátóhely értelemszerűen magával hozza azt, hogy

becsatlakozik hozzánk 2000 új munkavállaló. Ez az egész projekt – túl a gondolatiságán – ezért egyedülálló,

mert viszonylag ritka az ekkora invesztíció a magyar piacon a magánegészségügyben. Ez nem egy zárt rendszer. Nem azt akarja megvalósítani, hogy az Union holnaptól csak a Doktor24-gyel dolgozik, a Doktor24 pedig csak az Union ügyfeleit engedi be ezekbe a centrumokba. Az élen járunk ezzel, hogy ezt közösen megteremtjük, de a cél az, hogy ezzel mindenki jól járjon.

Egy új márkanév alatt húzzák fel ezt az új vállalkozást?

Almássy Gabriella: A Doktor24 és az Union közösen fog megjelenni, mind a két cég márkaneve látszani fog ott, ahol ez fontos. Erre is már konkrét tervek vannak.

Nem tudom nem megkérdezni, hogy erre az együttműködésre azért van forrása az Union Biztosító tulajdonosának, a VIG-nek, mert az Aegon-tranzakció nem jött össze?

Almássy Gabriella: Ez teljesen független történet. Az Union működésére nincs közvetlen ráhatása annak, hogy mi történik az Aegon-tranzakcióval. Évek óta az a stratégiánk, hogy az egészségbiztosításban zászlóshajó legyünk, és nagyon örülünk, hogy most van egy olyan lehetőség, ahol innovatívak tudunk lenni ezen a piacon.

Voltak nemzetközi példák ilyenfajta együttműködésre az anyavállalaton belül vagy a nemzetközi hálózatban?

Almássy Gabriella: Azzal, hogy saját ellátásszervezőt építettünk, más startupokkal is dolgozunk, az egészségbiztosítási  innováció területén a VIG csoporton belül is kiemelkedőek vagyunk.

Címlapkép forrása: Doktor24

Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk...

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
GettyImages-450064-001-erdő-folyami-áruszállítás-folyó-hajó-környezet-külkereskedelem-szállítás-természet