Akár 20 ezer gyerek is tanulhat síelni idén Eplényben
Gazdaság

Akár 20 ezer gyerek is tanulhat síelni idén Eplényben

Portfolio
Már lehet regisztrálni a Ski43 (SKI For Free avagy Sielés Ingyenesen) országos programjára, amely lehetőséget ad minden magyarországi általános iskolásnak, hogy megismerje Eplényben a közkedvelt téli mozgásformákat. A kezdeményezéshez már a Magyar Síszövetség is csatlakozott.

A Ski43 program célja, hogy a téli, mozgásszegény időszakban egyedi élményt nyújtva vigye szabad levegőre az általános iskolás diákokat, akik iskolai napokon (hétfőtől–csütörtökig), előre egyeztetett időpontokban vehetnek részt ingyenes sí- és snowboardoktatáson Magyarország legnagyobb síkomplexumában, az eplényi Síarénában.

A Magyar Síszövetség szerint a program célja, hogy egyre többen síeljenek itthon, és hogy a gyermekek számára egyre több síelési lehetőség nyíljon. Jelenleg viszonylag kevés felnőtt versenyző van Magyarországon, akár az északi sízést, akár az alpesi sízést nézzük. Az ország legmodernebb pályáján megvalósuló Ski43 program a szövetség szerint hosszabb távon azt eredményezheti, hogy megerősödik az utánpótlás.

A program keretein belül a 2020/2021-es síszezonban akár 20 000 diák is élvezheti majd a síelés örömeit térítésmentesen az eplényi Síaréna közel 3 hektáros oktatófelületén. A szakképzett síoktatók és segédoktatók napi több turnusban, összesen maximum 500 diáknak tartanak 70 perces foglalkozásokat, amelyeket a gyerekek sítudásához igazítanak: akik nem síeltek még, megismerkednek a sport alapjaival, akiknek pedig van már tapasztalatuk, a sítudásuknak megfelelő foglalkozáson vesznek részt.

A programban térítésmentesen biztosítják a kétórás síbérletet, az oktatást, szükség esetén a felszerelést, valamint minden résztvevő számára egy-egy melegételes csomagot.

"Ez a kezdeményezés már egy éve a fejünkben járt és egyáltalán nem az idei évről szól. Tisztában vagyunk minden, a COVID-19 adta nehézséggel, természetesen a programot is ennek megfelelően szervezzük. Naponta egyeztetünk és figyeljük az országos helyzetet, készülve arra, hogy januárban elinduljunk, amennyiben minden körülmény adott lesz hozzá. A regisztráció teljesen ingyenes és minden jelentkezőt várunk az általános iskolai szervezésben" - mondta Virág Ferenc a SKI43 program gazdasági vezetője.

Címlapkép: Getty Images

Holdblog

Zsiday Viktor: Nincs Trump-terv

Sokan próbálják megfejteni a Trump-féle Nagy Tervet, ami értelmet ad minden mondásának, amivel kerek egésszé válik a véletlenszerűnek tűnő káosz, aminek segítségével kifürkészhetjük mi

Holdblog

I Bought This Before Elon Went Crazy

Estek Európa főbb piacain a Tesla értékesítései - méghozzá nem is kicsit: tavaly januárhoz képest nagyjából a felére csökkent az eladott autók száma. Elon Musk... The post I Bought This Bef

Holdblog

Döcög a tervgazdaság

Elkúrni könnyű. Nem az a cél, csak az lesz belőle. Ki gondolta volna, hogy a serényen dolgozó kisember felkarolása és néhány kulcsfontosságú iparág nemzeti kézbe... The post Döcög a tervga

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!

Ez is érdekelhet
brfk-bkkjaratellenorzes_illusztracio