Három év alatt két diploma: komoly lehetőség áll a magyar egyetemisták előtt, mégis kevesen élnek vele
Évek óta egyre több magyar diák kezdi meg egyetemi tanulmányait külföldön. Pontos adat arra vonatkozóan, hogy hányan indulnak útnak az érettségi megszerzése után nincs, de az EUROSTAT, az OPEC, a UCAS és a US Institute of International Education adatai alapján nagyjából 13 ezerre becsülhető azoknak a magyar diákoknak a száma, akik valamelyik külföldi felsőoktatási intézményben tanulnak.
Zoltayné Paprika Zita, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi kapcsolatokért és akkreditációért felelős alelnöke a Portfolio-nak hangsúlyozta,
a külföldi továbbtanulás korántsem jelenti azt, hogy a hallgató a magyarországiaknál jobb iskolát választ.
Ma már nagyon sok lehetősége van a magyar diákoknak, úgy is jelentős nemzetközi tapasztalatra tehetnek szert, ha magyar egyetemre járnak. A Corvinuson például több olyan program van, amely ezt lehetővé teszi. Erről már korábban Szabó Lajos oktatási rektorhelyettes is beszélt a Portfolio-nak, amikor kiemelte, az egyetem fontos stratégiai célkitűzése a nemzetköziesítés: egyrészt folyamatosan növelni szeretnék a külföldi hallgatók számát, másrészt a magyar hallgatók számára olyan képzéseket szeretnének nyújtani, amelyek elvégzése után a hazai és a nemzetközi munkaerőpiacon egyaránt megtalálhatják a számításaikat.
Három év alatt két diploma – az egyik egy külföldi partneregyetemé
Három év alatt akár két, köztük egy külföldi egyetem oklevelét is meg lehet szerezni az úgynevezett double degree, vagyis kettős diplomát adó képzésekkel. Ennek lényege, hogy a hallgató a saját egyetemének képzésével párhuzamosan egy külföldi partnerintézmény képzését is el tudja végezni úgy, hogy a kettős diploma program tulajdonképpen rövidebb ideig tart, mintha valaki mind a két intézmény képzését külön-külön végezné el. Ennek alapját a tantárgyak kölcsönös elismerése, a kreditek beszámítása adja. A program jellegétől függően bizonyos félévet/féléveket a hallgatónak a külföldi partnernél kell elvégeznie.
A Corvinuson 14 külföldi partneregyetem közül választhatnak a hallgatók. Ez egy remek lehetőség nemzetközi tapasztalat szerzésére, más kultúrák megismerésére
– mondta a Nemzetközi kapcsolatokért és akkreditációért felelős alelnök, hozzátéve, egy ilyen képzés annyiban más, mint például az Erasmus mobilitás, hogy itt a külföldi diákok pont ugyanazokkal a követelményekkel szembesülnek, mint a partnerintézmény diákjai: nincsenek könnyített vizsgák, nem számít, ki honnan jön, mi az anyanyelve, mindenkinek azonos feltételek között kell helytállnia.

A szakember elmondta, a kettős diploma programok keretén belül egyelőre több külföldi hallgató érkezik a Corvinusra, mint partneregyetemre, mint ahány Corvinusos diák megy külföldre, de szeretnének ezen az arányon változtatni.
Belépő a legnagyobb nemzetközi cégekhez
A mesterszakosok számára kiemelkedő nemzetközi szakmai fejlődési lehetőséget biztosít a CEMS Master in International Management (MIM) mester szintű vezetőképzés. Ez a program a Financial Times szeptember 28-án publikált 2020-as rangsorában a 13. helyen szerepel. Corvinusosként erre a programra is érdemes pályázni.
„A CEMS az üzleti iskolák, a multinacionális vállalatok és a civil szervezetek stratégiai szövetsége, amely közös képzést kínál. A hallgatók a világ legjobb egyetemeire juthatnak el, emellett pedig külföldi szakmai gyakorlatra is lehetőséget kapnak a világ 33 országában a legjobb üzleti képzést nyújtó iskolákban és a több mint 70 vállalati partner egyikénél” – mondta Zoltayné, hozzátéve, nagyjából fél évvel több időt vesz igénybe a képzés, mint ha valaki csak egy általános mesterképzést vállal, de a befektetett munka és energia megtérül: a CEMS MIM végzettségű diákok pillanatok alatt el tudnak helyezkedni, kapkodnak értük a cégek, és nagyon jók a későbbi előrelépési lehetőségeik is. Nem véletlen, hogy nagy a túljelentkezés, tényleg csak a legjobbak kerülhetnek be.
A fenti képzéseknek nincs külön költsége, az alelnök szerint ezért is érdemes élni a lehetőséggel.
A Corvinus ösztöndíjasok és az önköltséges hallgatók egyaránt jelentkezhetnek ezekre a programokra. Az ösztöndíjasoknak értelemszerűen a külföldön töltött félévekért sem kell fizetniük, az önköltséges képzésben felvételt nyert hallgatók pedig jól járnak, hiszen hiába végeznek néhány félévet külföldön, és hiába magasabbak a tandíjak például a nyugat-európai egyetemeken, ők a külföldi szemeszterek idején is a magyar tandíjat kell, hogy fizessék.

Nemzetközi szaktudás a határon belül
A "nemzetköziesítés" jegyében egyre több képzés érhető el kizárólag angol nyelven a Corvinuson: alapképzésen hat, mesterképzésen 12 szak, valamint 7 doktori program.
Folyamatosan nő az angol nyelvű képzéseink száma, idén ősztől például az egyik legnépszerűbb alapképzés, a nemzetközi gazdálkodás kizárólag angol nyelven indul. Mesterszakon is kiemelt fontosságú ez, hiszen a felvett hallgatóink harmada külföldi hallgató még a járványhelyzetben is
– mondta a szakember hozzátéve, a Corvinusnak világszerte 296 partnere van, vagyis a diákok kedvükre válogathatnak a világ legjobb egyetemei között akkor is, ha mindössze egy félévet szeretnének egy másik intézményben tölteni.
A cikk megjelenését aBudapesti Corvinus Egyetemtámogatta.
BioTechUSA vezérigazgató: "Már van forgatókönyvünk arra az esetre, ha életbe lépnek az amerikai vámok"
Még idén átlépheti a 100 milliós árbevételti határt a magyar étrendkiegészítő-gyártó.
Döntött a CIG Pannónia közgyűlése: osztalék nincs, sajátrészvény-vásárlás lehet
A részvényesek kétharmada jelent meg az eseményen.
Csatába indult a legnagyobb vesztes: fellépnek Donald Trump vámháborúja ellen
Különmegállapodásokat köthetnek.
Budakeszitől az USA-ig: a Mayer Szörp hihetetlen sztorija
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Beállt a forint, a délutáni döntés lehet sorsfordító
Kemény nap vár a forintra, az EKB kamatdöntése már csak jutalomjáték lesz.
Trump nekiment Jerome Powellnek, a Fed-elnök azonnali távozását követeli
Visszavágott az amerikai elnök a tegnapi kijelentések után.
A környezeti zaj hatása a gyermekek olvasási képességére és viselkedésére Európában
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség elemzése szerint a közlekedési zaj rontja a gyerekek olvasási képességét és viselkedését.
Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság? Miért népszerűek az állampapírok válság idején? A tőzsdei ingadozások és a ma
Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője
Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és...
The post Megin
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési határidő. Az éves adót bevalló társaságoknak az idei évben 2025. júniu
A francia Klímatanács 2024. évi jelentése
A francia Klímatanács szerint az ország eddigi intézkedései nem lesznek elegendőek a 2050-re célul kitűzött karbonsemlegesség megvalósításához.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,
Új lehetőség nagy léptékű zöldenergiás fejlesztésekhez
A társadalmi egyeztetésre meghirdetett biogázos és biometános pályázat nem a megszokott \"pályázzunk egy eszközre\" típusú támogatás.


- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
Budakeszitől az USA-ig: a Mayer Szörp hihetetlen sztorija
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Tízmilliárdokba kerülhet a száj- és körömfájás, napról napra nő a veszteség
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Súlyos csapást mért Donald Trump a dollárra – Mi jöhet most?
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.