A világ élvonalába tartozik még Magyarország az agykutatás területén?
A magyar idegtudomány hosszú évtizedekre tekint vissza, ami megalapozta a hírnevét. Mára eljutottunk oda, hogy 2010-ben átadták a világon először a Brain Price-t, ezt nevezhetjük az idegtudomány Nobel-díjának, amit abban az évben három ember kapott meg a világon megosztva. Az egymillió eurós díj egyik díjazottja Freund Tamás volt Budapestről, a másik Somogyi Péter, Oxfordból, harmadrészt az USA-ból Buzsáki György. Ebből is látható, hogy a magyar idegtudomány a világ élvonalába tartozik, miközben szétszórva élnek a szakma tekintélyei, de mind egy iskolából indultak.
Jelen pillanatban a matematika mellett Magyarország egyik legerősebb tudománya az idegtudomány.
Az elmúlt években intenzívebbé vált a befektetői érdeklődés a tudományterület irányt. Miért lehet ez vonzó számukra?Az ún. alapkutatásra vagy más nevén felfedező kutatásra nem tud ráépülni rögtön egy termékorientált befektetés. Az alkalmazott kutatás eredményeit viszont át lehet vinni a humánoldalra, az emberrel foglalkozó klinikusok közé. A klinikusok és a kutatók között kialakul egy együttműködés, összeérik egy műhelymunka, ami már terméket tud hozni. Az elmúlt tíz évben szignifikánsan növekedtek az ilyen jellegű befektetések a Szilícium-völgyben.
Az idegrendszer kutatása azért vált annyira elsőrangúvá mindenhol a világon, mert a költségek, amelyeket az idegrendszeri betegségekre fordítunk, kimagaslóak. A legutolsó rendelkezésre álló adatok szerint Európa 2010-ben 800 milliárd eurót költött a betegség kezelésére, ami több, mint az onkológiai és a kardiológiai betegségek esetében összesen.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a direkt és indirekt költségek mellett a hozzátartozók munkából való kiesését is becsülni kellene. Mert egy demens vagy egy epilepsziás embert, vagy akár egy Parkinson-kóros beteget folyamatosan ápolni kell, és ez sokszor a családra hárul, ha nem tudják megfelelő ápolási környezetbe helyezni a beteget. Magyarország néhány hónappal az USA előtt indította el a Nemzeti Agykutatási Programot, egy hónapra rá az Egyesült Államokban is meghirdették ezt, és nem sokkal később Európában is elindult a Human Brain Project egy hatalmas összeggel.
A Nemzeti Agykutatási Programnak köszönhető, hogy a transzlációs kutatás ott tart ma Magyarországon, hogy egy új Nemzeti versenyképességi és kiválósági program pályázatba a ROSA robotot is beépíthettük. A 12 milliárdos NAP-ból 600 millió forintos jutott az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe a 2014-2017-es periodusban. Ezt követően olyan potens partnerek vettek már körül minket, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információ Technológiai Kara vagy az MTA TTK mellett, mint az idegtudománnyal foglalkozó Femtonics Kft. Velük közösen a Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Programban kiírt pályázatot nyertünk el, és ebbe emeltük be a ROSA-t. Mindezt azonban egy hosszú alapozás előzte meg a klinikumban és a tudományban egyaránt, melyek révén az eszköz igénnyé vált és a napi gyakorlatban is használhatóvá lett. Mert bárhová le lehet helyezni egy ilyen robotot, az a kérdés, hogy mennyire tudják kihasználni. Nagyon komoly műhelymunkára van szükség, hogy egy ilyen robot a gyakorlatban is ki legyen használva. Itt epileptológusok, neuropszichológusok, pszichológusok, elektrofiziológusok, idegsebészek, kutatók együtt dolgoznak hétről hétre, így születnek meg azok az ötletek, amelyekkel azután egy ilyen robot hasznos tagja lehet a csapatnak.
Ha már cégeket említett. Ha a lakossági befektetők, akik elolvassák ezt az interjút és fantáziát látnak ebben a területben, akár befektetésként, akkor milyen vállalatok részvényei jöhetnek szóba?
Külföldön számtalan cég érdekelt ezen a területen, ilyen a Medtronic, a LivaNova, a Boston Scientific, Abbot-St. Jude Medical, Evergreen vagy a Neuronexus. Évről évre nő ezeknek a cégeknek az árbevétele és akvizíciókkal is találkozhatunk. Ha a kutatási pénzek összekapaszkodnak a betegellátásra fordított összeggel, akkor tud egy minőségi ugrás kialakulni; akkor tud egy transzlációs műhely létrejönni.
Mert innováció nélkül csak egy helyben toporgás a medicina. Azok a munkacsoportok, amelyek csak az új eszközöket vásárolják vagy vásároltatják meg maguknak, és nem vesznek részt kutatókkal együttgondolkodásban, ott sokszor csak porosodnak ezek az eszközök, mert pár év múlva jön egy újabb, és ezt már nem használják.
Beszéljünk a csapatról, mennyire nehéz utánpótlást találni idehaza, az új generáció mennyire érdeklődő eziránt a tudományterület iránt?A fiatalokat mindig érdekli az új. A neuromoduláció, amivel mi foglakozunk, az nem egy klasszikus sebészeti beavatkozás, hanem neuropeacemakerekkel moduláljuk az idegrendszert, és ez izgalmas az orvoslás területén 2018-ban. Emellett ez az egyik leggyorsabban fejlődő szakterület, és olyan fejlesztések kapcsolódnak hozzá más területekről, mint például az elektrofiziológia, vagy az MR képalkotás. Ezek már komoly információs technológiai ismereteket igényelnek. A képalkotás ugyanis ma már nem csak abból áll, hogy egy röntgenorvos megnéz egy röntgenképet, hanem akár magába a készülék szoftverébe is be kell tudni nyúlni. Itt már új szakemberekre van szükség, például radiográfusra, aki nem a röntgenorvos, nem a CT-asszisztens, hanem informatikai, biológiai képzettsége is van, a betegellátásban is kell, hogy gyakorlata legyen. Ilyenkor egy teljesen új szakterület születik. Ez egy új világ, mivel egy klasszikus egészségügyi képzésben végzett kolléga nem tud scripteket írni.
A telemedicina jelen van, nemcsak a képalkotásban, de a napi szövettani diagnosztikában, a telehisztológia néven. A napi háziorvosi gyakorlatban is pillanatokon belül beköszönnek azok a szenzorok, amelyekkel ugyanazokat az adatokat tudja a szenzor begyűjteni a betegről, amiket a háziorvos. És cserébe nem kell 3-4 órát várni a rendelőben, hogy vérnyomást, vércukrot mérjen az orvos.
Ezek az új eszközök pillanatok alatt begyűjtik ezeket az adatokat, el tudják küldeni egy központi szerverre, és ott egy deep learning algoritmus ezt kielemzi, és a mesterséges intelligenciával megvan a diagnózis. Ez nem azt jelenti, hogy az orvos-beteg kapcsolat helyettesíthető vagy kiváltható, de egy része, ami időigényes, lerövidíthető. Ezek az irányok mindig érdekelték a fiatalokat, nagyon szívesen kapcsolódnak be, és kutatásaink egy része is ehhez a területhez kapcsolódik.Látva az egészségügyi szakszemélyzet tekintetében az összeurópai hiányt, akkor azt gondolnánk, hogy a telemedicina egy kényszerfolyamat is. Eljutunk ugyanis egy olyan kritikus pontra, ahol már fizikailag nem lesz elég orvos az egyre több beteg ember ellátására?
Igen, az egyre öregedő társadalomnak választ kell adjunk az ellátására. Részben van egy ilyen társadalmi nyomás, részben egy olyan érdeklődés a szakma részéről, ami nem elsősorban az élet meghosszabbítására irányul, hanem az életminőség javítására, illetve a jelenleg használt orvosi eszközök továbbfejlesztésére.
A Nemzeti Agykutatási Program haza tudott hozni külföldről nagyon jó szakembereket, ők idegtudományi műhelyeket, laborokat hoztak létre. Ezen a területen nem látok annyi gondot, mint a betegellátás területén.
Ez utóbbi esetében egyértelmű, hogy az ellátás egyre nehezebben szervezhető. Nem azért, mert kevés az orvos, hanem a szakszemélyzetből, a műtősnőkből, nővérekből nincs elég a magyar egészségügyben. Ezt a munkát nem lehet úgy végezni, hogy ne legyen bebiztosítva legalább kétszeresen a betegellátás biztonsága. Ha van három műtő, akkor nem elég három műtős kolléga, mert ha egy megbetegszik, akkor máris nincs elég ember.Nem lehet kicentizni a legolcsóbbra az egészségügyet. Elöregedett az ellátó személyzet, és nagyon kevés a fiatal a szakszemélyzet területén. Ezt látom a leggyorsabban megoldandó problémának. Mert ha nincs megfelelő létszámú személyzet, szervezhetetlenné válik az ellátás, akkor pedig nincs betegbiztonság.
Ebben az esetben pedig az ellátó személyzetnek is azzal megy el az ideje, hogy valahogy kikompenzálja a hiányokat, tehát nem tud alkotni. Egy ilyen közegben megszűnnek az innovációk, a magas színvonalú munka, gyakorlatilag csak folyamatos tűzoltás zajlik.Közhely, de igaz, hogy a világ összes pénze sem lenne elég az egészségügyre, legyen az csak a személyzet bére, vagy a betegek ellátása. Ha mégis rendelkezésre állna jóval több pénz, akkor nem lenne akadálya, hogy tömegével lássák el Magyarországon az olyan betegeket, akiken például legutóbb ROSA is segített?
Igen, az biztos, hogy az egészségipar el tudná költeni a világ minden pénzét. Mindenképpen úgy kell gondolkodnunk, hogy minél több evidenciákra alapuló adat kerüljön vissza a döntéshozókhoz. Ezek alapján meg tudják ítélni, hogy érdemes-e ebbe az irányba fejleszteni, vagy ez igazából nem viszi előbbre a betegellátást. Tanulmányokat kell készíteni, végiggondolt, jól felépített adatbázisokra van szükség, és ebben nagy segítségünkre lesz a mesterséges intelligencia.
Rátérve az áprilisban, ROSA segítségével végrehajtott műtétre, kik kerülhetnek be egy ilyen beavatkozásba a betegek oldaláról? Egyáltalán beszélhetünk-e ebben az esetben népbetegségről?
Az idegrendszeri betegségek tekintetében az intézet egyik nagy profilja a központi idegrendszer érrendszeri betegségei. Stroke-központ is vagyunk, ami népbetegség. Az epilepszia és a Parkinson-kór pedig a második-harmadik leggyakoribb kórkép az idegrendszeri kórképek közül. Értelemszerűen nem olyan betegszámot ölel fel, mint a stroke, de Magyarországon is él legalább 60 ezer epilepsziás, 20-30 ezer Parkinson-kóros beteg, és biztos, hogy legalább 3-4 ezer gyógyszerrezisztens epilepsziás, akiknél bármilyen gyógyszert használunk, továbbra is rohamoktól szenvednek.
Régiós szinten egyedülálló beavatkozás
Erőss Loránd és csapata azzal került a figyelem középpontjába májusban, hogy a Parkinson-kór tüneteit enyhítő elektródákat ültettek be egy beteg agyába, a ROSA nevű csúcskategóriás idegsebészeti robot segítségével. Korábban Magyarországon, de az egész kelet-közép-európai régióban sem került sor ehhez hasonló beavatkozásra. A világ egyik legfejlettebb idegsebészeti robotja, a ROSA közreműködésével még áprilisban operáltak meg egy Parkinson-kóros, 70 éves férfit. A műtétet Erőss Loránd idegsebész, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Funkcionális Idegsebészeti Osztályának vezetője végezte. A páciens tünetei már a műtét alatt megszűntek, jelenleg is jól van. A Parkinson-kór kezelésének egyik legkorszerűbb módja az úgynevezett mélyagyi stimuláció, amikor elektródákat ültetnek a páciens fejébe. Ezek tulajdonképpen agyi pacemakerek, amelyek folyamatosan ingerlik az agy bizonyos mélyen elhelyezkedő területeit, és ezáltal helyreállítják vagy javítják a mozgászavarban résztvevő hálózatok hibás működését. A műtéten részt vett Stephan Chabardes, a Grenoble-i Idegsebészeti Klinika intézetvezető professzora (aki Michael Schumachert is műtötte). A Grenoble-i intézet a világ egyik vezető idegsebészete, és a ROSA-t kifejlesztő francia Medtech cég egyik referenciaintézménye. Itt fejlesztette ki és alkalmazta először Parkinson-kóros és más mozgászavarban szenvedő betegeknél a mélyagyi stimulációs technikát Alim-Louis Benabid professzor, aki elsőként kezdett robotokat használni ezeknél a beavatkozásoknál. Még több részlet és videó a beavatkozásról itt.
Ilyen esetekben is csak a műtéti beavatkozás az egyetlen megoldás? Ilyenkor jön képbe ROSA?
Az epilepsziás betegeknél már a kivizsgálás során használjuk a ROSA-t. Épp most tervezünk egy olyan műtétet, melynek keretében több mélyelektródát kell bejuttatni az agyba, és ebben segítség a ROSA, hogy ez 4-6 perc alatt megtörténjen elektródánként. A robot jelentősége továbbá, hogy olyan irányokból tudunk behatolni a koponyába, amibe a klasszikus célzókeret szerkezeti sajátosságai miatt nem enged. Az epilepszia az egyik nagy csoport, a Parkinson-kór a másik, illetve más mozgászavarok, mint a dystóniák, a különböző reszketéses kórképek, ahol ezeket a műtéteket használhatjuk. Valójában ez egy hat szabadsági fokkal rendelkező automatizált célzóberendezés. Előre beprogramozzuk a részfeladatot és automatikusan végrehajtja. Természetesen a döntéseket mi hozzuk, a koponyát mi fúrjuk, és mi implantáljuk az elektródákat.
Vagyis ebben az esetben ez a robot nem kiváltja az emberi munkát, hanem részét képezi egy folyamatnak.
A ROSA-nak köszönhetően az idő bizonyos műtéttípusoknál, mint például az epilepszia műtétek, jelentősen lerövidül. A Parkinson-kórnál nem rövidebb a műtét, viszont az eszköz pontosabb, mint a klasszikus célzókeretek. Sokkal stabilabban, rögzíti a célpontot, a beteg fejét mint a korábbi eszközök, nincs olyan mikromozgás, mint a rugalmasabb anyagból készült célzókereteknél. Így 2-2,5 milliméterről 0,6 milliméterre tudtunk lemenni a pontossággal a robot révén.
Annyira pontos, hogy Ön is rábízná magát, megműttetné magát ezzel a robottal?
Az egészségügyi robotoknak három csoportjuk van. Az egyik a mikrodexteritást javító, távolról operáló típus, mint a Da Vinci. A másik egy sebész asszisztálta robot, amelyik például kimarja a csípőprotézis-vápa helyét vagy megoperálja a prosztatát. Ott a sebész csak felügyeli, megtervezi, hogy mit csináljon a robot. A harmadik típusú un. robot asszisztálta sebészet esetében pedig, amit a ROSA is tud, kooperálunk, hiszen van olyan részfeladat, amit a robot végez, mint pl. a célzás, a különböző eszközök megtartása, a sebész pedig a sebészi manipulációt végzi - a bőrmetszést, a koponyafúrást, az elektróda bejuttatását az agyba. Hogy megműttetném-e magam? Persze, mivel ez egy ugyanolyan eszköz, mint egy szike vagy egy bipoláris csipesz, vagy egy célzóberendezés, ez nem egy önállóan működő humanoid, amelyik elszabadulva a műtőben, még rántottát is csinál, ha rosszul programozták.
A műtétszámokat nem vezetem naprakészen, de minden évben készül egy statisztika, onnan tudom, hogy hol tartok. Ami nyilvánosságot kap, az a nyilvánosság nemcsak nekem szól, hanem a csapatnak, annak a szakmai műhelynek, amellyel ezt létrehoztuk, és az elismerés is nekik jár. Sebészként az ember nem méregeti azt, hogy melyik aranyérmére a legbüszkébb, mint egy sportteljesítménynél. Minden egyes műtét, amiből a beteg sikerrel jön ki, egy olyan katarzist jelent a sebésznek, amitől nagyjából olyan állapotba kerül, mint egy zongoraművész, amikor úgy játssza le azt a darabot, amit kiválasztott, ahogy szerette volna.
Ez a fajta érzés minket minden nap elér, mert minden nap van ilyen sikerünk. Néha súlyos kudarcaink is, azokból fel kell tudni állni.
Most nem tudok kiválasztani egy műtétet abból a néhány ezerből, amit csináltam. Általában mindig a legnehezebb sikeres műtét marad meg. Ilyen volt a feleségem 23 éves, az ELTE egyik ritka idegennyelvi szakán tanuló rokonának az epilepszia műtéte. A fiatal srác beszédközpontja mellett helyezkedett el az MRI-vizsgálatokkal nem kimutatható agyi fejlődési rendellenesség, ami gyógyszerekkel nem kezelhető heti rendszerességgel visszatérő epilepsziás rohamokat okozott. A fiú a sikeres műtét óta rohammentes és nyelvész diplomát kapott idén.
Pályakép 1990-ben diplomázott a SOTE-n. 1995-ben neurológia, 2000-ben pedig idegsebészet szakvizsgát tett. Nemzetközi fájdalomterapeuta szakvizsgával is rendelkezik. Nevéhez fűződik egy új neuromodulációs műtéti módszer hazai honosítása, egy új epilepsziasebészeti kivizsgálást segítő implantációs metodika kidolgozása és számos tudományos publikáció. Szakterülete az epilepsziasebészet, a fájdalom, a mozgászavarok és a spaszticitás sebészeti kezelése, valamint a neuromoduláció. Jelenleg is az OKITI programvezetője.
Erőss Loránd előadóként vesz részt a Portfolio Private Health Forum rendezvényén:
