űrállomás

Katasztrofális folyamatot indított be az emberiség, egyre több jele van egy új veszélynek

Katasztrofális folyamatot indított be az emberiség, egyre több jele van egy új veszélynek

Napjainkban szinte minden napra jut egy-egy fontos űrkilövés, amelyek során ember alkotta szerkezeteket, műholdakat, vagy akár asztronautákat is szállító űrhajókat juttatnak a világűrbe. Egyesek szerint újra fellángolt a hidegháború idejéről ismert "űrverseny", több állam is Földön kívüli égitestekre szeretné eljuttatni saját űrhajósait a közeljövőben. Arról azonban már jóval kevesebb szó esik, hogy mi történik a Föld körüli pályára állított tárgyakkal a fellövésük után. Pedig a bolygónk körül keringő - akár a földi életre is veszélyt jelentő - űrszemét kezelésével egyre nehezebben birkóznak meg az űrkutatók, amelynek súlyos következményei lehetnek a jövőben.

Sikeresen fellőtték a Starlinert

Sikeresen fellőtték a Starlinert

Sikeresen fellőtték ma az űrbe a Boeing Starlinert, két NASA űrhajóssal a fedélzeten – írja a CNBC.

Megvan: ő lesz a következő magyar űrhajós

Megvan: ő lesz a következő magyar űrhajós

A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Nem sikerült a Boeingnek embert küldeni az űrbe

Nem sikerült a Boeingnek embert küldeni az űrbe

Nem sokkal a felszállás előtt hétfőn lefújták a Boeing első, embert szállító űrkapszulája, a Starliner első legénységi tesztrepülését - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden.

Komoly kudarc érte az orosz űrprogramot

Komoly kudarc érte az orosz űrprogramot

20 másodperccel az indulás előtt megszakították három asztronauta indulását a nemzetközi űrállomásra. Az úrhajósok, név szerint Tracy Dyson NASA-asztronauta, Oleg Novickij a Roszkozmosz embere és a fehérorosz Marina Vasziljevszkaj az oroszok által bérelt kazahsztáni Bajkonur indítóállásról ment volna az űrkikötőbe - írja az ABC News.

Olyan fegyvert épít Oroszország, amely teljesen megbéníthatja Amerikát – Alapjaiban változhatnak meg a háborúk

Olyan fegyvert épít Oroszország, amely teljesen megbéníthatja Amerikát – Alapjaiban változhatnak meg a háborúk

Szerda este pár órára komoly rettegés lett úrrá Amerikán: a Képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke egész egyszerűen kiposztolta a testület X-oldalára, hogy „súlyos nemzetbiztonsági fenyegetés” leselkedik Amerikára, a Fehér Ház rendkívüli ülést fog tartani. A riasztó üzenet hatására sokan attól kezdtek el félni, hogy támadás készül Amerika ellen, az oknyomozó újságírók viszont résen voltak és pár órán belül megfejtették a rejtélyt. Amerikát senki nem akarta megtámadni, viszont a fenyegetés nem kevésbé komoly: az amerikai hírszerzés szerint Oroszország fel akarja fegyverezni a világűrt, azzal a céllal, hogy egy potenciális konfliktus esetén meg tudják bénítani az Egyesült Államok katonai kommunikációs rendszereit és stratégiai csapásmérő eszközeit. Ha igazak az információk és sikerrel járnak az orosz kísérletek, az űrben is elkezdődhet a fegyverkezési verseny Oroszország és Amerika közt.

Megnevezték, mit tud az új orosz fegyver, ami tegnap a frászt hozta egész Amerikára

Megnevezték, mit tud az új orosz fegyver, ami tegnap a frászt hozta egész Amerikára

Tegnap szabályosan felrobbant az amerikai közösségi média, miután a Képviselőház hírszerzési bizottsága nyilvánosan bejelentette, hogy „súlyos nemzetbiztonsági kockázat” leselkedik az Egyesült Államokra. Bár sokan attól tartottak, valamilyen támadás készül Amerika ellen, mára már szinte biztossá vált, hogy egy fejlesztés alatt álló orosz műhold-elhárító fegyver miatt kongatták a vészharangot.

Magyarország embert küld a világűrbe

Magyarország embert küld a világűrbe

A nap folyamán aláírásra kerül a szerződés az Axiom Space nevű amerikai vállalattal, amelynek alapján immár véglegessé válik, hogy Magyarország hosszú évtizedek után ismét embert küld a világűrbe - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Austinban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.