A Nomad Capitalist öt kritériumot figyelembe véve állapította meg, hogy a svájci útlevél a legerősebb a világon. Kiderült az is, hogy a magyar hányadik a sorban – írja a CNBC.
Kína és Szingapúr csütörtökön Pekingben kölcsönös vízummentességi megállapodást írt alá, amely február 9-től lép életbe - közölte a kínai külügyminisztérium.
A német szövetségi parlament, a Bundestag kormánypárti többsége megszavazta az állampolgársági törvény reformját, amely alapján könnyebb lesz német állampolgársághoz jutni – írja a Tagesschau.de.
Az idei friss rangsorban egyszerre hat ország útlevele is a világ legerősebb útlevelének számít, mivel 194 országba és joghatóságba biztosít vízummentes belépési lehetőséget – írja a Henley Passport Index friss adataira hivatkozva a CNN.
Egy új rendelet szerint a külföldre utazástól eltiltott oroszoknak az értesítéstől számított öt napon belül le kell adniuk útlevelüket a hatóságoknak.
Az Európai Parlament képviselői szerdán megszavazták a schengeni vízumok digitalizálását célzó új törvényt, amely biztonságosabbá és hozzáférhetőbbé teszi a vízumokat.
Dominika több "arany útlevelet" adhatott el, mint amennyit nyilvánosságra hoztak: 2016 és 2022 között akár 19 ezer személy is állampolgárságot szerezhetett - írta a The Guardian.
Az európai befektetéssel összekötött állampolgársági programok élnek és virulnak, annak ellenére, hogy szinte minden oldalról a megszüntetésükre szólítanak fel. Különösen a déli országokban ugrott meg a számuk – számol be a hírről a Bloomberg.
Az oroszok által megszállt területeken élő ukránokat arra kényszerítik, hogy vegyék fel az orosz állampolgárságot, különben olyan súlyos következményeket kockáztatnak, mint a kitoloncolás vagy a fogva tartás - derül ki egy szerdán közzétett, amerikai támogatású tanulmányból, amelyet a Reuters ismertetett.
Jó ideig sem az útlevéligénylés, sem a fényképes igazolvány intézése nem volt lehetséges a kormányablakoknál, igaz, a problémát ma délutánra már megszüntették – írja a 24.hu.
Hatályba lépett az angolai Belügyminisztérium és az ANY Biztonsági Nyomda között létrejött szerződés, így a hazai cég útlevélkibocsátó rendszert szállíthat Angolába.
Hétfőtől több száz katonát és tengerészt képeznek ki útlevélellenőrzéshez, a cél az lenne, hogy elkerüljék a britek a tavaly nyári reptéri káoszt - tudta meg a The Guardian.
Nagyjából 20 ezer Lettországban élő, de orosz útlevéllel rendelkező személynek kell nyelvvizsgát tennie lett nyelvből, hogy ezentúl is a balti országban maradhassanak - számolt be a Reuters.
Látványosan megnőtt tavaly a kiadott útlevelek száma Magyarországon az ukrajnai háború február 24-i kirobbanását követő hónapokban – derül ki a Belügyminisztérium adatiból, melyet a 24.hu kért ki.
Az orosz elnök aláírta azt a törvényt, amely értelmében egyes polgárokat megfoszthatnak állampolgárságuktól - számolt be a Reuters.
Uniós rendszerátállás miatt szünetel az okmány- és járműügyintézés március 7-én - közölte a Miniszterelnökség.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
Idén is díjazzuk a vállalatok legjobb pénzügyi-gazdasági vezetőit.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?