Tavaly novemberben írtunk arról, hogy Újbuda Önkormányzata bíróságon támadja meg a Déli Körvasút beruházást, miután a környezetvédelmi engedélyének alapját képező hatástanulmány nem teljesíti a korábbi bírósági döntésben foglaltakat és komoly hiányosságokat tartalmaz. Dr. László Imre, XI. kerületi polgármestere most bejelentette, hogy az ügyben bírósági döntés született, így Újbuda önkormányzata megakadályozta, hogy elkezdődjön a Déli Körvasút építése - írja az Építészfórum.
Évek óta üresen áll egy Lidl-áruház Újbudán a Fehérvári úton, azonban a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén tárgyalnak egy olyan előterjesztésről, amely pontot tehet a 2017 óta húzódó ügy végére.
Újbuda önkormányzata még a nyáron döntött a közterületi várakozási övezeteka közterületi várakozási övezetek bővítéséről és ez több ütemben valósult meg. Az utolsó ütem december elsején indul, mutatjuk, mit kell tudni erről.
Az újbudai képviselőtestület döntése alapján változtatási tilalmat rendelnek el a Kelenföldi Városközpont területére - írja a kerület Facebook-oldalára hivatkozva az Építészfórum. A Tétényi úti üzletközpontot is magába foglaló épületegyüttes sorsa tavaly került napirendre, amikor pályázatot hirdettek az értékesítésére, amit azóta eredménytelennek nyilvánítottak. A mostani moratórium a polgármester szerint közérdeket szolgál, melynek célja az olyan visszafordíthatatlan változások megelőzése, amelyek ellentétesek lehetnek a jövőben megalkotandó, új építési szabályzattal.
Az újbudai - főként kelenföldi - Duna-parti területen kiterjedt barnamezős terület található, ami a kerület jó elhelyezkedése miatt különösen vonzó az ingatlanfejlesztők körében. A fejlesztések volumenét látva azonban a KörTér – Környezettudatosak Tere Újbudán nevű szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az új beköltözők számát nem követik az infrastrukturális fejlesztések.
Megkapta első telkeire az építési engedélyt az újbudai LAKE11 Home & Park lakóingatlanfejlesztési projekt. A fejlesztés keretében a XI. kerületben, a Kánai-tó mellett, 8 hektáron, összesen 900 lakás épül.
Átadták a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium új sportcsarnokát. A 3700 négyzetméteres épület 6,5 milliárd forint kormányzati támogatásból valósult meg.
Nemrég írunk arról, hogy online lakossági fórumon bemutatták a Déli Körvasút mentén létesülő újbudai zöldfolyosó közösségi tervezéssel készült tájépítészeti tanulmányterveit, ezúttal viszont közzétették a vázlattervet bemutató előadás prezentációját és videóját is - közölte Vitézy Dávid, közösségi oldalán.
Online lakossági fórumon mutatták be a Déli Körvasút mentén létesülő újbudai zöldfolyosó közösségi tervezéssel készült tájépítészeti tanulmányterveit. Tavaly öt alkalommal dolgoztak együtt a tervezők és a helyben lakó érdeklődők, hogy közösen kitalálják, milyen legyen a főváros XI. kerületében kialakuló hosszú, a Déli Körvasút mentén két oldalt a Budaörsi úttól a Dunáig húzódó zöld tengely, ezt követően dolgoztak a tervezők a BFK és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. irányításával, Újbuda, a Fővárosi Önkormányzat és a BKK bevonásával - tette közzé Vitézy Dávid, közösségi oldalán.
Januárban írta ki a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. (BFK) a Dél-budai Centrumkórház közlekedésfejlesztésére vonatkozó közbeszerzést, most pedig az is kiderült, hogy a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. nyerte el a tervezésre kiírt pályázatot - írja a Magyarépítők.hu. A komplexum tervpályázatát az M-Teampannon Kft. és Rutkai Pál András nyerte. A FŐMTERV feladata a Dél-budai Centrumkórházhoz kapcsolódó közösségi és közúti, valamint a gyalogosok és a kerékpárosok megfelelő kiszolgálására alkalmas közlekedési infrastruktúra tervezése.
Sokakban felmerül a kérdés, hogy mi lehet a fővárosi újlakás-piac mozgatórugója, kik vásárolják meg azokat a lakásokat, amiknek átlagos kínálati ára 68, míg a medián ára 58 millió forint. Bár a lakásépítési engedélyek száma mérséklődött az elmúlt két év során, a korábban indított fejlesztések miatt a használatbavételi engedélyt kapott lakások száma 11 éves rekordot döntött tavaly, országosan 28 ezer, Budapesten több mint 6300 új lakással. A fővárosban a XI. kerület lett a legnépszerűbb fejlesztési helyszín, így ottani példákon keresztül néztük meg, hogy mekkora beruházások épülnek, azokban kik vásárolnak lakásokat és milyen hatással lesz ez a kerület életére.
Megszületett a megállapodás a Budapest Fejlesztési Központ és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. részéről Dr. László Imrével, Újbuda polgármesterével a Déli Körvasút megvalósításának részleteiről - tette közzé Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója közösségi oldalán.
Az Európai Bizottság ötödik, egyben utolsó pályázati felhívásának eredménye szerint 11 európai város, köztük Budapest XI. kerületének innovatív kezdeményezése jut összesen 45 millió euró (mintegy 16 milliárd forint) uniós forráshoz az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból.
Három évvel ezelőtt írtunk először a Feneketlen-tó mellé tervezett 350 lakásos ingatlanfejlesztésről, ami nagy vitát kavart a környéken élők körében. A volt ÉMI telekre tervezett beruházás ellen sokan tiltakoztak, most azonban úgy tűnik, elfogadható kompromisszum születhet - olvasható az újbudai Ittlakunk.hu-n.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánítottak egy XI. kerületi lakásprojektet, amin a helyrajzi szám alapján feltehetően a Bikás Park mellett épülő Vaba lakópark valósul majd meg - írja a Magyar Közlöny alapján az Index. A fejlesztés Balázs Attila cégéhez köthető, akivel korábban a Portfolio is készített interjút.
Fontos bejegyzést tett közzé a közösségi média oldalán a Déli körvasút fejlesztésével kapcsolatban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., melyben a fejlesztés Újbudát, azon belül is a Hamzsabégi utat és az ott található parkot érintő változásokról van szó.
További erős növekedés várható.
Kivizsgálják a véleményes eseményeket.
Újabb akadály gördült el a békekötés útjából?
Nagy István agrárminiszter a Portfolio Checklist vendége volt.
Hegedüs Éva Gránit-vezér a Portfolio Business podcast vendége volt.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.