Az építőipar egyik fontos szegmense, a hőszigetelési piac olyan alacsony szintre esett vissza, amilyet legutóbb a 2008-as gazdasági válság idején tapasztaltunk. A kereslet zuhanását az építőipari beruházások visszaesése és a lakásépítések számának csökkenése tovább súlyosbította. A Mapei Kft. azonban optimista: a tavasz és a kormány által bevezetett jelentős enyhítések és újdonságok hatására általános javulás várható.
A gazdasági ösztönzőcsomag a lakásgazdálkodás területén az ÉVOSZ által szorgalmazott javaslatokat is magában foglalja. A megfizethető lakás biztosítása össztársadalmi jelentőségű. A bejelentett lakhatási program legnagyobb vívmánya, hogy átfogóan, a lakhatás legtöbb területére hoz valamilyen megoldást. A gazdaságnövekedési célok elérése érdekében elindított akcióterv piacnövelő hatása az építőiparban valószínűsíthetően több száz milliárd forint lesz, és új lendületet biztosít az épületek energetikai korszerűsítéséhez is.
A Zalakerámia súlyos válságba került: gyakorlatilag leáll a hazai termelés - írta meg a hvg.hu.
Az első hetek rohama után lelassult az új otthonfelújítási támogatás lehívásának lendülete. Az elvileg befogadható 20-30 ezer kérelemmel szemben eddig nagyságrendileg 2000-et érkeztettek a résztvevő bankok, és a bonyolult pályázati rendszer miatt ezek zöme is hiánypótlásra szorul majd. Úgy tűnik jó lenne egyszerűsíteni a kereteken – mondja Juhász Attila az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozat elnöke.
Sokan várják rajtra készen, hogy beadják kérelmüket az új államilag támogatott Otthonfelújítási Programra – állítja Juhász Attila, a gödi székhelyű Újház Piramis Építőház Kft. tulajdonosa. A csoport az eddigi több mint 2000 érdeklődő körében felmérést végzett arról, melyek lehetnek a program keretében a legnépszerűbb munkálatok.
Az elmúlt időszakban nagyon sokat változott az építőipari környezet, amihez a piaci szereplőknek is alkalmazkodniuk kellett. A gazdasági visszaesés és a kevesebb beruházás az építőanyag-kereskedők működésére is hatott. Részben emiatt új fejlődési irányok kerültek napirendre, ami akár új üzletágak megjelenését is eredményezhette. Hogy milyen konkrét megoldásokkal alkalmazkodnak ehhez a cégek, arról a Portfolio-nak az Újház Zrt. kereskedelmi igazgatója, Bagaméri László beszélt.
A 2022-es háborús és inflációs válság után nem egészen 2 évvel tulajdonképpen adottak a feltételek ahhoz, hogy a magyar építőipar és azon belül a lakásépítések lendületet kapjanak. Mégsem ez történik, az ágazati szereplők és szakértők szerint 2024-ban és még 2025-ben is kevesebb lakás készül el Magyarországon, mint 2023-ban, pedig az sem volt már egy jó év. Kicsit több mint egy évnyi válságtünet tehát bő 3 éves szakadékot hagy maga után. A gyors lassulás, lassú gyorsulás problémája ismert jelenség az autópálya-üzemeltetésben, a következménye bosszantó torlódás.
Sem a tavalyi, sem az idei nem az építőipar éve, Magyarországon 2023-ban jellemzően a korábbi években kötött szerződéseiket teljesítették a vállalkozások, amely mintegy 5 százalékos csökkenést mutat 2022-höz képest. A teljesítménycsökkenés mögött viszont nagy ágazati és területi szóródás látszik, a dunaújvárosi Épduferr Nyrt. a nehéz piaci körülmények között is igyekezett reagálni a kihívásokra. A vállalat igazgatósági elnöke, Palkovics Milán szerint ebben nagy szerepe van a cég tevékenységének sikeres diverzifikálásában, és az építőiparban kevéssé jellemző tőzsdei jelenlétnek, amelyet értékelnek a Magyarországon aktív külföldi befektetők is. Interjú.
Gyors fordulat zajlott le februárban az építőanyag-forgalomban: szinte az összes építőanyag-szegmensben számottevő mértékben nőtt az értékesítési volumen az előző évhez képest, amire 2022 novembere óta nem volt példa. A 2022-es szintektől azonban még így is el vagyunk maradva, de vannak bizakodásra okot adó jelek.
Az építőipar az országok többségében az egyik legfontosabb iparág. Az EU-ban 2022-ben az építési piac termelési értéke 1768 milliárd euró volt, de a tavalyi év a becslések szerint már 2,5 százalékkal gyengébb lehetett ennél. Az egyes országok valós építőipari teljesítményéről sokat elárul az, ha a termelési értéket összevetjük az iparágban foglalkoztatottak számával. Az ÉVOSZ felméréséből kiderül, hogy Magyarországon nagyon alacsony az építőipar hatékonysága, de a szövetség szerint lehetne mit tenni azért, hogy javuljon az egy főre jutó teljesítmény.
A rendelésállomány alakulását látva az építőiparban 2024-ben is a termelés csökkenésére kell számítanunk. A fizetőképes kereslet minden alágazatban csökken, emellett kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani. A magánszektornak ugyanakkor ez jó hír, mivel több lesz az elérhető szabad kapacitás. Hogy milyen kihívásokkal néz most szembe az építőipar, azt az ÉVOSZ felmérése alapján mutatjuk be, kiemelve azokat a javaslatokat, amiket a szövetség szerint az ágazat élénkítése érdekében meg kellene tenni.
A rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2024-ben a termelés csökkenésére készül. Minden alágazatban a fizetőképes kereslet csökkenése várható, hangsúlyozta Koji László, az ÉVOSZ elnöke. Az idén kevesebb állami és önkormányzati megrendelésre lehet számítani. A magánszektornak ez ugyanakkor jó hír, hiszen több lesz az elérhető szabad kapacitás.
Adatalapú fejlesztéssel mutatja be a hazai lakásépítési szektor alakulását az Újház. Az Újház Építőipari Trendmonitor mostantól havi rendszerességgel ismerteti a hazai magasépítési ágazat aktuális helyzetét. Az első kiadvány három évre visszanyúló adataiból kiderül, a lakásépítési szektor 2022 februárjában volt a csúcson, amelynek megismétléséhez többek között a lakásfelújítás állami támogatásának megújítására és tartósan hat százalék alatti átlagos lakáshitelköltség-mutatóra lenne szükség.
2023 decemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,3%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól, vagyis tovább folytatódik az építőipar gyenge teljesítménye. 2023 egészét tekintve az építőipar termelése 5,0%-kal kisebb volt a 2022. évinél - derül ki a KSH legfrissebb számaiból.
Az építőanyag-kereskedelmi piacon a kilátások egyelőre nem jók, de a kereskedők bíznak abban, hogy az év második felében a trend meg fog fordulni. Az építőanyagárak a mélypontra jutottak, további ármérséklődés nem látható.
Az év első tíz hónapjában jelentős mértékben csökkent egyes építőanyagok és építési termékek forgalma, ezért például a magyarországi égetett kerámia tégla- és cserépgyártók felfüggesztették a gyártást, a hazai kereskedelem azonban rendelkezik készletekkel - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) szerdán az MTI-vel.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Olajraktárt ért támadás az éjjel.
Vidéken várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedést bír majd el a piac
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Intenzív szakaszában van a háború.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?