Változás jöhet az agglomerációs építési szabályokban
A HVG kérdésére az Építésügyi és Beruházási Minisztérium közölte: még az idén megkezdik az agglomerációba való kiköltözéssel kapcsolatos többszintű építési szabályok felülvizsgálatát.
A HVG kérdésére az Építésügyi és Beruházási Minisztérium közölte: még az idén megkezdik az agglomerációba való kiköltözéssel kapcsolatos többszintű építési szabályok felülvizsgálatát.
Fontos változások jönnek az állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok tulajdonosi joggyakorlásában. A legfrissebb Magyar Közlöny részletesen bemutatja, hogy a cégek melyik minisztériumok és miniszterek hatáskörébe fognak tartozni, ami alapján az Építési és Beruházási Minisztériumhoz tartozó cégek listáját mi is közzétesszük. Emellett azonban egy másik, a beruházásokat érintő változás is jöhet: a Technológiai és Ipari Minisztérium alatt megalakul a Nemzeti Közlekedési Központ Nonprofit Zrt. (NKK), míg a Budapest Fejlesztési Központról (BFK) nincs szó a listán, ami alapján arra lehet következtetni, hogy a BFK megszűnik, és feladatait Vitézy Dávid vezetésével az új szervezet veheti át.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek hazánkban is a szerelt technológiás készházak. A hátrányaik, előnyeik mérlegelésekor érdemes lehet figyelembe venni azt is, hogy a biztosításuk nem minden társaságnál esik azonos elbírálás alá a hagyományos épületekkel – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.
A hazai építőipar elindult egy olyan közös úton, ami a fejlődés mellett tette le a voksát. A közeljövőben az újrahasznosítható és a klímaváltozás szempontjából kevésbé káros anyagokból megépülő, energiahatékonyabb és emberbarát épületeké a főszerep, amelyek ráadásul segítenek mérsékelni az elszálló költségeket, a drasztikus áremelkedést. Egy innovatív és környezetbarát építőipar felállítását támogatja a Greenology Zöldinnovációs Fenntarthatósági Tudásközpont, amelynek legújabb kutatásait négy könyvben foglalták össze, ezeket a mai napon mutatták be.
Irak megállapodást kötött két kínai vállalattal, amelyek két év alatt összesen 1000 iskolát építenek. Irak olajjal fizet a projektért cserébe - írja a France24.
Egy nappal azután, hogy a Portfolio nagyinterjút készített az új főigazgatóval, illetve néhány nappal azelőtt, hogy lejárt volna a törvényileg engedélyezett elbírálási határidő, kiadta az Országos Atomenergia Hivatal a Paks II. projekt kapcsán a gödörásási engedélyt a talajvíz szintjéig. Mindez egyébként azután történt néhány nappal, hogy az OAH hiánypótlást rendelt el a Paks II. létesítési engedélykérelmében. Így tehát amellett is elindulhat a gödörásás, igaz nem a teljes mélységig, hogy közben az új blokkok létesítésével kapcsolatban még zajlik a hiánypótlási eljárás. A jelek szerint az ezzel járó további időcsúszást kerüli el az OAH engedélye alapján a beruházó azzal, hogy megkapta a gödörásási engedélyt.
A napokban két magyar-szerb vezetői találkozó is volt és ezek egyike után a szerb elnök nyilvánosan elmondta, hogy beszállnának 0,5-1 milliárd euróval Paks II. építési költségeibe, hogy a létrejövő kapacitás nyomán majd áramhoz jussanak, ugyanis nekik nincs pénzük saját atomerőművet építeni.
Erősödik a telekvadászat a logisztikai piacon, továbbra is sok befektető keres strip mall-okat és szakáruházakat. Az irodaházaknál viszont a korábbiaknál jobban elválnak egymástól a kiemelkedő adottságúak, az újak, illetve az elavultak – összegezte a hazai befektetési piac elmúlt 3-4 havi fejleményeit a VLK Cresa tanácsadó cég.
Januárban az építőipari termelés volumene (szezonálisan és munkanap-hatással igazítva) 7,4%-kal haladta meg a múlt év decemberi szintet. Ezzel a teljesítmény elérte a koronavírus-válság előttit, ami még úgy is biztató, hogy a téli hónapok súlya csekély az ágazati termelésben. Biztatóan alakulnak a rendelési számok is.
2020 novemberében az építőipari termelés volumene a koronavírus-járvány második hulláma ellenére a nyers adatok szerint 5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, írja a KSH. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 7,7, az egyéb építményeké 2,2%-kal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése az októberihez mérten 12,1%-kal nőtt, június óta minden hónapban magasabb volt az előző havinál, novemberben 27,3%-kal meghaladta a májusi mélypontot.
Két hazai egyetem esetében is jelentős fejlesztésre készül a kormány.
Az elemzők által vártnál jóval nagyobb mértékben esett az értékesített új családi házak száma az Egyesült Államokban novemberben elsősorban a koronavírus-járvány terjedésének a hatására.
Az MNB fontos klímabarát döntésnek tartja, hogy az első hazai kereskedelmi bank csatlakozott az energiahatékony ingatlanvásárlások és az ingatlanokon elvégzett energiahatékonyság-növelő beruházások kedvezményes hitelekkel történő ösztönzését célul kitűző nemzetközi kezdeményezéshez - olvasható az MNB közleményében.
Talán nem is lehetne jelenleg jobb az időzítés egy olyan fejlesztés elindítására, ami alapjaitól kezdve forgatja fel az építőipart, a kisebb leterheltség most fellélegzést adott a szereplőknek, miközben továbbra is stabilan zakatol tovább a szektor. A szóban forgó fejlesztés egy olyan, minden részterület szereplőinek az összefogását és együttdolgozását igénylő standardizálás kialakítását jelenti, ami a gyártástól kezdve egészen az építkezések befejeztéig segít az építőipari vállalkozásoknak költséget vágni a kevesebb hulladéktermelés és jobb anyaggazdálkodás által, valamint hatékonyságot növelni a raktározás, a szállítási ütemezés terén, a felhasznált, vagy megrendelt termékek nyomonkövetésében.
Folytatódik a Komáromot Révkomárommal összekötő új Duna-híd építése, és a munkákat a nyár végén, az ősz elején befejezik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
A "Notre-Dame még nem menekült meg", a tűzvész sújtotta katedrális továbbra is veszélyben van - közölte vasárnap a székesegyház újjáépítéséért felelős kormánybiztos.
A Roszatom arra számít, hogy a Paks II. atomerőmű építésének kezdetét jelentő első betonöntés 2019-ben vagy 2020-ban történik meg - közölte Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója a TASZSZ hírügynökséggel kedden az északnyugat-szibériai Jamal-félszigeten lévő Szabettában.
A törvényalkotási bizottság parlamenti módosító javaslata kivenné a területrendezésről szóló törvényjavaslatból a Budaörs-Budakeszi-Nagykovácsi-Budapest (II. kerület) közötti M0-s nyugati szakasz megépítésére vonatkozó tervet. A 7 km hosszú Solymár-Pilisborosjenő-Üröm-Budapest (III.kerület)-Budakalász (11-es számú főút) nyomvonal a terv része maradhat.
Toronydaruk tucatjainak látványa fogadja azt, aki ma keresztülutazik Budapesten, a hatalmas ingatlanfejlesztéseket főként az állami nagyberuházások, az irodaházak és társasházak építése teszi ki. Jóval ritkábban lehet csak látni, hogy családi házat építenek a fővárosban, tavaly valamivel több, mint 700 volt ezeknek az ingatlanoknak a száma. A külső kerületeknél a telkek négyzetméterára körülbelül 20 ezer forinttól kezdődik, haladva a központi részek felé pedig bőven 100 ezer forint feletti telekárakkal is találkozhatunk - szerepel az OTP Ingatlanpont közleményében.
Eseménytelennek biztosan nem mondható az elmúlt néhány hónap az ingatlanpiacon. Többször is beszámoltunk az építőipari kapacitáshiány miatti problémákról, arról, hogy nagyjából minden drágult, amit el lehet képzelni egy építkezésen, ezt pedig nem csak a kivitelezők, majd a fejlesztők, de a sor végén a vásárlók is megérezték, legyen szó akár egy lakóparkról, egy irodaházról, vagy bármilyen egyéb építkezésről. Ebbe a környezetbe robbant be a pénzügyminiszter bejelentése, miszerint nem várható az új lakások kedvezményes áfájának meghosszabbítása. Ettől egyfelől talán páran fellélegeznek az építőipar megrendelői oldalán (gondoljunk csak azokra a projektekre, amelyek ennek hatására leállnak, így kevesebb kapacitást kötnek le), másrészről viszont ez a bejelentés a piaci szereplők többségének komoly fejtöréssel is jár (csúszások, feszített tempó, projektek leállása, minőség tartása, további drágulás). Korábbi cikkeinkben már megkérdeztük a fejlesztőket, összefoglaltuk az 5%-os áfa melletti érveket és ellenérveket, most a magyar piac egyik legnagyobb kivitelezőjét, a Market Építő Zrt. vállalat vezérigazgatóját, Scheer Sándort kérdeztük azokról az eseményekről, amik jelenleg lázban tartják a piacot.
Keleti szomszédunk január 1-jével csatlakozik a schengeni övezethez.
Megszólaltak a hatóságok.
Több mint félmilliárd dollárért vásárolt a héten részvényeket a Bershire Hathaway.
A katonai kiadások drasztikus emelését várná el NATO-partnereitől a megválasztott elnök.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?