A Foot Locker részvényei több mint 20 százalékos mínuszban vannak szerdán, miután a cég veszteségről számolt be harmadik negyedéves jelentésében, ráadásul azt is elismerték, hogy lemaradásban vannak pénzügyi céljaik elérésében - írta meg a CNBC.
A Nike részvényei komoly mínuszban nyithatnak pénteken az amerikai tőzsdén, miután a cég csökkenő bevételekre számít az üzleti évének hátralévő részében.
A Wizz Air részvényeit csúnyán megütötték a csütörtöki nyitást követően, miután a vállalat a bizonytalan gazdasági helyzetre és a nehéz működési körülményekre hivatkozva csökkentette éves profitvárakozásait, annak ellenére, hogy a vállalat rekordnyereséget ért el az üzleti év első felében.
Nemrég közzétette második negyedéves eredményeit a Tesla, a gyorsjelentést és az utána lezajlott konferenciabeszélgetésen hallottakat nem fogadták túl kedvezően a befektetők. Elemzésünkben megnézzük, hogy a friss számok és az új célárak tükrében mit gondolnak a szakértők a világ legértékesebb autógyártójának a kilátásairól, mik lehetnek a buktatók és a bizakodásra okot adó tényezők, illetve egy borsos elemzői megfogalmazáson felbuzdulva annak is utánajárunk, hogy vajon tényleg "hallatlanul túlárazott" lenne a részvény?
Nagyot estek ma a mémrészvények, amíg a Bed Bath & Beyond részvényei az elmúlt napok őrült ralija és az azt követő bejelentések hatására meredek esésnek indultak, addig az AMC esetében az iparágat érintő negatív hírek, és az igencsak elromló nemzetközi piaci hangulat mellett fontos megjegyezni, hogy ma debütált a vállalat APE elsőbbségi részvénycsomagja, melynek értelmében az AMC és az APE részvények együttese felel meg a péntek esti záróárnak megfelelő értékkel.
A kriptoeszközökhöz köthető befektetési termékekből és alapokból kiáramló vagyon nettó értéke a múlt héten rekordösszegű 207 millió dollár volt – derült ki a CoinShares digitális eszközkezelő hétfői jelentéséből, miközben az év első kereskedési hetében folytatódott az árfolyamesés.
Átmenetileg 10 ezer dollár alá esett a bitcoin árfolyama tegnap az összes nagyobb kriptotőzsdén, mielőtt visszaemelkedett a mostani, 10 200 dollár körüli értékre. A bitcoinnal együtt a többi nagy kriptodeviza is 10% körül esett.
Megugrott a General Electric árfolyamesésére fogadók száma azóta, hogy könyvelési csalással gyanúsította meg múlt héten a céget a körülötte vizsgálódó Harry Markopolos - írja a Reuters az S3 Partners adataira hivatkozva.
Az amerika kiskereskedelemre figyeltek ma a befektetők.
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról percről percre.
Egy friss tanulmány szerint rengeteg a kiaknázatlan lehetőség.
Esik az árfolyam a nyitás előtti kereskedésben.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?
Az agráriumban is a megfelelő információkon, a transzparencián múlik az, hogy el tudjuk-e kerülni a finanszírozás problémáit.
Ki nem kényszerített hibát vétett Putyin?