A brit védelmi minisztérium vasárnap is közzétette hírszerzési jelentését, ezúttal a háború orosz egészségügyi szektorra gyakorolt negatív hatásairól.
Az állami kórházakba munkaerő-közvetítő cégek által küldött bérnővérek alkalmazását megszüntette az állam, ennek következtében több osztály is csak részlegesen vagy teljesen leállt január elején. Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint szürkezónás foglalkoztatást számoltak fel: a munkaközvetítők állítólag zsarolták a kórházakat, a kiközvetített dolgozókat pedig kizsákmányolták.
Már csak néhány nap, és még tovább súlyosbodik a munkaerőprobléma az egészségügyben, mert 2024 januárjától megszűnik a bérfoglalkoztatás lehetősége, az egészségügyi intézmények kizárólag főállású dolgozókkal működhetnek. Becslések szerint eddig a szakápolói, műtős állások 10-15 százalékát bérnővérekkel töltötték be, döntően a fővárosban. Az intézkedést így a betegek, hozzátartozók a bőrükön érzik majd meg, az egészségügyiek pedig, akik eddig bérnővérként, bérműtősként egészítették ki a fizetésüket, a pénztárcájukon. Az egészségügyi szakdolgozóhiány évről évre súlyosabb, és bár egész Európában komoly gond, Magyarországon az átlagnál is rosszabb a helyzet.
Januárban átlagosan 11 százalékos béremelés volt az orvosoknál, jövő márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik - mondta el az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésén a belügyminiszter.
A kormány korábbi döntésének értelmében a jövő év tavaszán folytatódik az ápolók béremelése, a részletszabályokról zajlanak az egyeztetések a szakmai szervezetekkel - tájékoztatott a Belügyminisztérium (BM) pénteken.
A napokban kapják kézhez az ápolók, egészségügyi dolgozók júliusi, 18 százalékkal magasabb bérüket - mondta a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Egyúttal egy lényeges újdonságot is bejelentett.
A Belügyminisztérium 2023. júliusától egységesen 18%-os alapbéremelést javasol az ápolóknak és emelni javasolja az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók bérét is – derül ki a tárca közleményéből.
A mostani 390 ezerről 650 ezer forintra nőhet egy 20 éves munkaviszonnyal rendelkező ápoló bruttó bére jövőre – számolt be róla az RTL.
Az egészségügyi szolgáltatások és az orvosi ellátás irányítása a tagállamok feladata az Európai Unióban, de most már az egész államszövetséget érintő válsággá duzzadt a munkaerőhiány a szektorban. Az orvosok és ápolók elvándorlása borította fel az unión belüli egyensúlyt, és az érdekvédelmi szervezetek szerint időzített bombaként ketyeg az ellátási válság a legtöbb országban. Magyarországon az egyik legrosszabb a helyzet az uniós jelentések szerint. Bár az Európai Bizottságnak nincs hatalma, már egyre nagyobb a nyomás Brüsszelen, hogy kezelje a problémát.
Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint több, mint 30 000 orvos dolgozik a közfinanszírozott rendszerben Magyarországon, van tehát elég orvos a rendszerben. A probléma nem a létszámmal, hanem az ellátásszervezéssel van – mondta el a Népszavának adott interjúban. Beszélt arról is, hogyan kellene átalakítani az orvosképzést, milyen kapacitáson működik az egészségügy, és áprilisban online időpontfoglaló rendszert vezetnek be pilot jelleggel 30 kórházban.
A kormány forrásokat biztosít az egészségügyi dolgozók jövő évi béremeléseihez, így emelkedik az orvosok, az ápolók és az egészségügyben dolgozó más alkalmazottak bére is - mondta az MTI-nek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Miből érzékelhetjük, ha egy területen nagy a baj? Ha már a tűzoltásban résztvevő szakemberek saját maguk is kongatják a vészharangot és arra figyelmeztetnek: itt már olyannyira hatalmas a tűz, hogy minden eszközt be kellene vetni. Lényegében ezt fogalmazták meg az egészségügyben dolgozó szakemberek a Magyar Kórházszövetség héten megrendezett "Ápolás - Társadalmi létkérdés" című konferenciáján, ahol a szakdolgozók munkájának jelentőségére mutattak rá.
A legfrissebb adatok szerint július első hetében a napi új esetek előző hét napra vetített átlaga a múlt év hasonló időszakához képest csaknem 150 százalékkal növekedett – számol be a hírről az Infostart.
Hiába csendesedett el a koronavírus-járvány, az egészségügy képtelen lesz visszaállni a megszokott kerékvágásba, mert egyszerűen nincs elegendő ápoló. Sok kórház a működőképességét is csak bérnővérekkel képes fenntartani. A koronavírus-járvány alatt végletekig kizsigerelt, kiégett szakdolgozók közül az idősek alig várják, hogy nyugdíjba mehessenek, a fiatalabbak közül pedig akár több százan is lesznek majd, akik a magánszférába igazolnak, külföldre mennek, vagy egyszerűen elhagyják a pályát, május végén ugyanis megszűnt a felmondási tilalom.
A 2020 novemberétől néhány hónapos megszakítással folyamatosan érvényben lévő felmondási tilalom idén május 31-én megszűnik az egészségügyben – ezt jelezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az RTL Híradónak.
Az utolsó átfogó egészségügyi terv 11 éve készült, így az a kormányzati szlogen, hogy „folytatjuk”, nem elegendő, szükség van egy új mestertervre, amely „egyidejűleg foglalkozna a forrásteremtéssel, a humán erőforrással, a kompetenciák átrendezésével, és mindezt a magánegészségügyre is kiterjedően” – hangsúlyozta Kincses Gyula a Népszavának adott interjúban.
Állami hitelek és áramár garancia jön az új erőművek építésének támogatására.
Kartúm elfoglalása után a főváros ikervárosát támadják a hadsereg erői.
Megérkezett a friss Forsa-felmérés.
Hadat üzent az EIOPA a kriptoeszközöknek.
Nem volt szükség a környék lezárására.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?