áfacsökkentés

Áfacsökkentés: van pénz bőven, bevétel meg valahonnan majd jön

A kormány várakozása szerint a lakásáfa csökkentése ösztönzi a beruházásokat, munkahelyeket teremt, ami serkenti a növekedést és hosszú távon bevételt generál a költségvetés számára - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán arról, hogy 27-ről 5 százalékra csökken a lakások áfája januártól.

Varga: már jövőre 5% lesz a lakásáfa

A lakásépítés áfája átmenet nélkül csökken jövőre 27 százalékról 5 százalékra, amennyiben a parlament gyorsított eljárásban megtárgyalja az erről szóló előterjesztést, és azt el is fogadja a héten - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Orbán Viktor bejelentette a legújabb áfacsökkentést

Hétfőn a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amely alapján a következő négy évben a lakásépítés áfája 27-ről 5 százalékra csökken - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz kongresszusán mondott beszédében. A Fidesz elnökének újraválasztott kormányfő úgy fogalmazott, hogy a következő két évet felkészülésnek tekinti és készen áll a 2018-as választások után ismét vezetni a kormányt győzelem esetén.

Óriási áfacsökkentésre készülhet a kormány

Századvég Gazdaságkutató Zrt. pénteken adta ki számításait, hogy milyen hatással járna az új lakások áfájának 27%-ról 5%-ra történő mérséklése. Ezt tulajdonképpen a kormány jövő heti bejelentésének megelőlegezésének is tekinthetjük.

Nagyon bíznak az áfacsökkentésben a lakásépítők

A lakásfejlesztők évek óta mantrázzák az áfacsökkentést, mely mostanra mintha elérhető közelségbe került volna. Mit várnak az ingatlanfejlesztők az alacsonyabb áfakulcstól? Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnökével, Takács Ernővel beszélgettünk az Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából.

Ott csökkenhet az áfa, ahol nem is gondolnád

Konkrét javaslatokat fog lerakni a kormány asztalára, az InternetKon nemzeti konzultáció eredményeire támaszkodva - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője, az InternetKon előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos az InfoRádió Aréna című műsorában.

Új lakások: csak 2017-ben jöhet az áfacsökkentés

Az NGM államháztartásért felelős államtitkára szerint reális a 2,4 százalékos, uniós módszertan szerinti idei hiánycél; Banai Péter Benő az M1 aktuális csatornán csütörtökön hangsúlyozta, bár a kormány jelentős és előre nem tervezhető kiadásokkal találta szemben magát, érdemben három százalék alatt maradhat az uniós módszertan szerinti hiány.

Ezt hozhatja a bejelentés: olcsóbbak lesznek a lakások?

Már régóta lobbiznak a lakásfejlesztők az újlakásokat terhelő áfa csökkentéséért, hogy a beruházások végre elindulhassanak. A jelenlegi árakon ugyanis egyelőre nem éri meg fejleszteni, pedig a piac ki van éhezve az újlakásokra. Egy esetleges áfateher mérséklésnek köszönhetően azonban már alacsonyabb árszintek mellett is érdemes lehet belevágni a projektekbe. Varga Mihály a mai napon adott nyilatkozatában felvette a lehetőségét az áfacsökkentésnek, ami akár a lakásfejlesztések tömeges beindulását hozhatja.

Nem lesz alacsonyabb a román áfakulcs?

Románia elhalaszthatja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által ellenzett, és januártól tervezett négy százalékpontos áfacsökkentés elfogadását - jelentette ki a román kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik képviselője.

Miféle kapitalizmus? - Központi árszabályozást akar az NGM!

A Nemzetgazdasági Minisztérium ellenőrizni fogja, hogy megjelenik-e a sertéshús fogyasztói árában a 22 százalékpontos áfacsökkentés jövőre, és ha szükséges, intézkedni fog - mondta Pankucsi Zoltán, a minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára az M1-en ma reggel. Szerintünk ugyanakkor az árak ilyen módú felügyelete a kereskedelmi szektorunkban nem pusztán körülményes, hanem konkrétan ártalmas. Ráadásul mindez a piacgazdaságunk súlyos megcsúfolása is egyben. Örvendetes lenne, ha a gazdasági minisztériumunk nem próbálná a volt kommunista rendszer központi árszabályozói feladatát újra feltalálni.

A románoknál még a víz is olcsóbb lesz

A román kormány támogatja, hogy a vezetékes lakossági ivóvízre is terjesszék ki a 9 százalékos kedvezményes áfát - jelentette be Victor Ponta román miniszterelnök hétfőn.

Milyen adót csökkentsen a kormány? Szavazz!

Varga Mihály pénteken a HBLF konferenciáján belengette az általános forgalmi adó 27%-os kulcsának csökkentését. Most arra vagyunk kíváncsiak, hogy olvasóink mire költenék a költségvetésben (a kormány szerint rejlő) 600 milliárd forintot.

Orbán: Ez csak a kezdet! (2.)

A mostani húsáfa-csökkentés a munkahelyvédelmi akcióterv része, nem a rezsicsökkentés része, nem szociális szempontok alapján döntött a kormány - fejtette ki a közrádióban a miniszterelnök. Azt is elmondta, hogy ma este találkozik az OTP elnökével. A következő évekre pedig fantasztikus éveket ígért, kormányon maradásuk esetén.

Se luxusadó, se áfacsökkentés

Az Origo információi szerint a kormány letett a luxusadó bevezetéséről és a hústermékek áfájának csökkentéséről is lemondott. Az indoklás egyszerű: a kifeszített költségvetés az áfacsökkentést nem bírná már el.

Nem csökken a vonatjegy áfája

Nem áfa-csökkentéssel mérséklődnek a közlekedési kiadások - reagált péntek délutáni közleményében a Nemzetfejlesztési Minisztérium a Népszabadság reggeli értesülésére, miszerint a kormány a vonat és autóbusz jegyárainak áfatartalmát csökkentené. A kérdésben szakmai javaslat nem készült és politikai döntés sem született - hangsúlyozzák.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.