Nyomott árú ingatlanokat vásárol Amancio Ortega befektetési csoportja, a Pontegadea - jelentette a Financial Times. A jelenlegi kereskedelmiingatlan-piaci visszaesést a Zara milliárdos alapítója különböző akvizíciókon keresztül próbálja kihasználni elsősorban Nyugat-Európára és Észak-Amerikára összpontosítva.
Az Inditex, a Zara tulajdonosa közzétette első negyedéves számait, amelyek jelentős növekedést mutattak a tavalyi évhez képest, a részvényárfolyam pedig felpattant. A cég közölte, hogy a tavaszi-nyári kollekciója nagy sikernek örvend, és a bevételek 16 százalékkal nőttek az elmúlt egy hónapban (a tavalyi év azonos időszakához képest), ami azt mutatja, hogy a vállalat továbbra is erős teljesítményt nyújt az olyan kihívások ellenére, mint a magasabb bérköltségek és az oroszországi üzletág elvesztése.
Az orosz kormány jóváhagyta, hogy az Inditex eladja a Zara oroszországi üzletágát az Egyesült Arab Emírségekbeli Daher Groupnak. A döntést Viktor Kvtukhov orosz ipari és kereskedelmi miniszterhelyettes erősítette meg - írja a Retail Gazette.
A Zara holnaptól bezárja mind az 502 oroszországi ruhaüzletét – közölte tulajdonosa, az Inditex.
Négy divatkereskedelmi cég ellen indított vizsgálatot a francia ügyészség Kína muszlim ujgurok lakta Hszincsiang tartományában elkövetett emberiesség elleni bűntettek gyanújával.
Mexikó kulturális kisajátítással vádolja a Zara, az Anthropologie és a Patowl ruházati márkákat, azt állítva, hogy azok mexikói őslakosok művészetének motívumait használták fel kollekcióikban anélkül, hogy az érintett közösségeknek valamilyen haszna lenne a ruhák eladásából.
A JP Morgan szerint kezd visszaállni a divatáruk iránti kereslet Európában - mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a vártnál is nagyobb profitot tudott realizálni a májustól júliusig tartó negyedév során a többek között a Zarát és Bershkát tulajdonló spanyol Inditex Group. Teljesen azonban még nincs kint a gödörből a ruházati vállalat, az egy évvel korábbihoz képest ugyanis 31 százalékot esett az értékesítés, ez leginkább annak tudható be, hogy a koronavírus hatására eddig távol maradtak a városközpontok plázáitól a vásárlók.
A koronavírus-járvány alaposan megviselte a ruházati kiskereskedelmi cégeket, így a H&M-met is, a világ második legnagyobb divatláncának a bevétele a felére csökkent az elmúlt hónapokban, és egyelőre júniusban is jóval elmarad a tavalyitól a forgalom.
Mintegy 1200 áruházát zárhatja be világszerte a Zarát tulajdonló Inditex - írja a The Guardian. A koronavírus-járvány az Inditex csoportot is megviselte, az értékesítésük alig felére esett vissza a tavaly február-május közti időszakhoz képest. A bezárások főként a kisebb európai és ázsiai üzleteit érinti a cégnek.
2,7 milliárd eurót költ az Inditex cégcsoport egy olyan rendszer kialakítására, amely ötvözi az online és az offline vásárlás előnyeit - írja a Reuters.
14 spanyol és 2 portugál Zara boltot adna el a ruházati boltot üzemeltető Inditex, melyből 472 millió dollárnyi bevételt várnak - számol be a hírről a Bloomberg.
Nike, Pepsi, Starbucks - napi szinten találkozunk ezekkel a márkanevekkel és talán eszünkbe sem jut, hogy nem véletlenül kapták ezt a nevet. Az alábbiakban néhány világszerte ismert márkanév eredetét és jelentését fedjük fel.
A legfrissebb adatok szerint a Zara alapítója, Amancia Ortega vette át Bill Gates helyét a leggazdagabbak listájának tetején. Az üzletember vagyona most már 79,5 milliárd dollárra rúg, mellyel megelőzi Gates 78,5 milliárdját. Hiába van azonban lenyűgöző vagyona, Ortegáról sokan még csak nem is hallottak, ezen igyekszünk most segíteni azzal, hogy bemutatjuk a 80 éves üzletember életének állomásait és személyiségének fontosabb jellemzőit.
Jól kezdődött a karácsonyi szezon a Zara divatóriásnál. A márka tulajdonosa, az Inditex közölte, hogy pénzügyi évének első kilenc hónapjában 7%-kal nőttek a bevételei, de a negyedik negyedév még erősebben indult, ahogy megkezdődtek az ünnepi vásárlások. Az év nagy részében kedvezőtlen devizaárfolyam-változások nehezítették a cég életét, de ennek lassan vége - véli a menedzsment.
Idehaza a vártnál magasabb infláció csak a forintot mozgatta meg.
Nem ujjongnak az ötletért.
A munkaerő felvételt is korlátozni fogják.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Amerika szeirnt jó irányba haladnak a dolgok.
A tervek szerint 5 milliárd dollárt vonhat be a cég.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.
Mit látunk a piacokon?