A világ legszegényebb 50 országa az idén 62 milliárd dollárt költ adósságszolgálatra, ez 35 százalékkal haladja meg a 2021. évi szintet - közölte a Világbank kedden publikált éves adósságjelentésében.
Először furcsának tűnhet egy afrikai - magyar együttműködésről olvasni, azonban jobban teszi az olvasó ha hozzászokik a szókapcsolathoz, hiszen minden jel arra utal, hogy a Duna Aszfalt szakmai befektetésével fog megépülni Dél-Afrika legújabb autóútja. A 184 kilométeres útszakasz Zambiát és a Kongói Demokratikus köztársaságot kötné össze, derül ki a Magyar Építők cikkéből.
Elon Musk egy amerikai politikus és professzor, Robert Reich szerint olyan családból származik, amelynek smaragdbányája volt Dél-Afrikában az apartheid idején.
Akár súlyos zavaragások is kitörhetnek a mai zambiai elnökválasztás után, miután a halálos összecsapásokkal kísért kampányt követően várhatóan igen szoros választási eredmény alakul majd ki. A választás alapvetően a gazdaságról szól, miután az elszálló infláció és az elértéktelenedő helyi valuta miatt az utóbbi időszakban jelentősen nőtt a kormányzattal szembeni elégedetlenség. A harmadik elnöki ciklusáért induló jelenlegi államfőnek az elnöki posztért hatodszor versenybe szálló riválissal kell megküzdenie. Bármelyikük is nyeri a választást, a másik fél tábora várhatóan nem fogja egykönnyen elfogadni az eredményt. A feszült helyzetet jelzi, hogy a 18 milliós dél-afrikai ország történetében most először fordult elő, hogy a választás előtti napokban kivezényelték a hadsereget az utcára.
Vidéken várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedést bír majd el a piac
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?