Négy év után tér vissza az El Niño, halálos vírusokat hozhat magával
Négy év után tér most vissza az El Niño, amely a szélsőséges időjárási jelenségek mellett halálos vírusokat is hozhat magával – számol be a hírről a Bloomberg.
Négy év után tér most vissza az El Niño, amely a szélsőséges időjárási jelenségek mellett halálos vírusokat is hozhat magával – számol be a hírről a Bloomberg.
Az európai járványügyi hivatal (ECDC) friss adatai szerint a klímaváltozással és a vírusokat hordozó szúnyogok terjedésével összefüggésben drámaian megemelkedett Európában a dengue-lázas megbetegedések száma: tavaly csaknem annyi esetet regisztráltak, mint az előző 11 évben összesen.
Az Egészségügyi Világszervezet vezetője hétfőn az ENSZ egészségügyi ügynökségének éves közgyűlésén arra sürgette az országokat, hogy hajtsák végre a következő világjárványra való felkészüléshez szükséges reformokat - írta meg a Reuters.
A Koronavírus Sajtóközpont közzétette a múlt heti összesített adatokat.
Anglia több területén is kimutattak egy kullancsvírust, amely agyhártyagyulladáshoz hasonló tüneteket okozhat, és a brit egészségügy a kórházakban végzett vizsgálatok megváltoztatását tanácsolja a terjedés megakadályozása érdekében - írja a Bloomberg.
A madárinfluenza vírusának jelenlétét igazolta egy pusztaszeri mulardkacsa-telepen, Csongrád-Csanád vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih); az állomány felszámolása folyamatban van, a védő- és megfigyelési körzeteket kijelölte az állategészségügyi hatóság, közölte a hivatal hétfőn honlapján.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán bejelentette, hogy újabb, Marburg-vírussal fertőzött emberekről kapott híreket Egyenlítői-Guineából, valamint azt közölte, hogy Tanzániában is találtak további járványgócot.
A kínai hatóságok közlése szerint egy nőnek pozitív lett a H3N8 madárinfluenza tesztje, ez mindössze a harmadik alkalom, hogy a vírust emberben is kimutatták - írja a Bnonews.com.
A Microsoft kiadott egy biztonsági frissítést a Windows 10 és 11 képernyőkép készítő segédalkalmazásához, mivel egy hiba miatt a hackerek rekonstruálhatják a képekről levágott érzékeny adatokat - írja a Bleeping Computer.
Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a hivatal az MTI-t csütörtökön.
A szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag országos átlagkoncentrációja stagnálást mutat - írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A koronavírus terjedését vizsgáló tanulmány nemcsak korábban nem ismert koronavírus-forrásokat azonosított, de alapul szolgálhat más kórokozók – például influenza vagy RSV – terjedésének fékezésére és járványok megelőzésére is, írja a Semmelweis Egyetem.
A Reuters értesülései szerint kettő, madárinfluenza elleni oltást is pozitív eredményekkel teszteltek a holland hatóságok. Az oltást nem emberek számára fejlesztették ki, a tervek szerint a veszélyeztetett szárnyasok fogják megkapni.
Békés vármegyében egy lúdtelepen, míg Komárom-Esztergomban fogságban tartott madaraknál igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal - közölte a Nébih kedden közleményben az MTI-vel.
Rengeteg antibiotikumot írnak fel a gyerekeknek, a tridémia miatt ugyanis megnőtt a vírusok okozta felülfertőződések száma – írja az Index.
Madárinfluenzában meghalt egy 11 éves kambodzsai kislány, 2014 óta ez az első ilyen haláleset az országban - közölték a délkelet-ázsiai ország egészségügyi hatóságai csütörtökön.
Az előző héten 867 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 194 969-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon. Meghalt a múlt héten 7 beteg, így az elhunytak száma 48 745-re emelkedett.
A Pfizer új vakcinája kaphat a nyár végén engedélyt az amerikai gyógyszerfelügyelettől – írja a CNBC. Az új oltás a tüdőt támadó, csecsemőkre különösen veszélyes RSV vírus ellen védene.
Az ELTE TTK kutatói a súlyos Covid-19 betegséggel kapcsolatos több mint ezer tanulmányt dolgoztak fel, amelyekből kiderül, hogy melyek a rizikófaktorok, illetve milyen okai lehetnek a betegség eltérő erejű lefolyásának.
Az év eleje óta 85-re nőtt a Lassa-láz halálos áldozatainak száma Afrika legnépesebb országában, Nigériában - közölte helyi idő szerint hétfőn az ország egészségügyi hatósága.
A holland felügyelet szerint veszélyt jelentenek a közlekedésbiztonságra.
Elég komoly mennyiségről van szó, nagy átrendeződések zajlanak a háttérben.
Joe Biden visszalépését követően.
Miután többségi tulajdont szerez benne.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.