Elkerülhetetlen és sokkal súlyosabb lesz a következő válság
Elkerülhetetlen és sokkal súlyosabb lesz a következő válság, mint a tíz évvel ezelőtti volt - mondta el a CNBC-nek adott interjúban Ray Dalio milliárdos befektető.
Elkerülhetetlen és sokkal súlyosabb lesz a következő válság, mint a tíz évvel ezelőtti volt - mondta el a CNBC-nek adott interjúban Ray Dalio milliárdos befektető.
Tíz éve dőlt össze a Lehman Brothers és vele a világgazdaság, de a Bank of England volt alelnöke szerint a bankszektor még mindig sérülékeny - írja a CNBC. A szakember hozzátette: a következő válság teljesen más lesz, mint bármilyen válság, amit eddig láttunk.
A globális pénzügyi rendszer biztonságosabb lett az egész világot megrengető 2008-as gazdasági válság óta, azonban sok dologban nem tanultak a leckéből a döntéshozók a krízis nyomán, ezért félő, hogy ugyanabba a hibába esünk bele a következő válság idején, mint 10 évvel ezelőtt - foglalja össze az elmúlt 10 év tanulságait az Economist vezércikke.
Buenos Airesben ezrek vonultak az utcákra csütörtökön Mauricio Macri argentin államfő kormányának megszorító intézkedései ellen.
A Törökországgal fennálló komoly viták ellenére Németország "stratégiai érdeke", hogy ne foganatosítson olyan intézkedéseket, amelyek tovább gyengítik gazdaságát - jelentette ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben.
Argentínával indult az utóbbi hetekben a feltörekvő piaci eladási hullám, aztán jött Törökország, most pedig már Dél-Afrika, Brazília és Indonézia miatt is aggódnak a befektetők - olvasható a Bloomberg cikkében. Éppen ezért a profi befektetők egyre inkább veszélyes fertőzésről beszélnek, ami akár tovább is terjedhet a feltörekvő piacokon.
Hirtelen jött, nagy volumenű eladási hullámok, melyeket gyorsan reagáló gépek vezetnek, sosem látott jegybanki intézkedések és 50 éve nem látott társadalmi elégedetlenség jellemzi majd a következő nagy válságot - véli Marko Kolanovic, a JP Morgan kvantitavív kereskedéssel foglalkozó részlegének vezetője.
Komoly költségvetési kiigazító intézkedéseket jelentett be hétfőn Mauricio Macri argentin elnök és az ország pénzügyminisztere. A lépésektől azt várják, hogy segítenek helyreállítani a befektetők megrendült bizalmát, illetve elősegítik, hogy a dél-amerikai ország minél előbb az IMF pénzéhez jusson.
A szigorodó nemzetközi kamatkörnyezet, a geopolitikai kockázatok, illetve az országspecifikus gazdaságpolitikai inkompetencia hatására az elmúlt hónapokban több országban is jelentősen nőtt az államcsőd veszélye. Ilyen feszült globális környezetben felértékelődnek a befektetők szemében az olyan országok, amelyek stabil menedéket jelentenek befektetéseik számára. Az alábbiakban összeszedtük azt az öt országot, amely jelenleg (augusztus 31-i állás alapján) a legalacsonyabb csődkockázati árral (CDS) rendelkezik, vagyis a pénzpiaci szereplők szerint esetükben van a legalacsonyabb valószínűsége egy 5 éven belül bekövetkező államcsődnek.
Az emberek mellett a cégek is egyre nagyobb számban hagyják el Venezuelát, mivel az embereknek lassan semmire nincs pénzük - derül ki a Reuters körképéből. A nagy multinacionális cégek közül páran még kitartanak, de csökkentették gyáraik termelését.
Törökország alacsony devizatartaléka, illetve jelentős egy éven belül lejáró külső adóssága miatt ki van szolgáltatva a külföldi befektetők kegyének, ezért Recep Tayyip Erdogan államfőnek és a kormánynak a politikai bizalom helyreállítására kellene helyeznie a hangsúlyt. Ha ez nem sikerül, akkor a JP Morgan elemzői szerint szélsőséges esetben közel két évtizede nem látott súlyos recesszióval nézhet szembe rövidesen az ország. A labda a török vezetés térfelén pattog, az idő pedig ellenük dolgozik, hiszen a rövid lejáratú adósságtömeg időzített bombaként ketyeg a gazdaság alatt.
Az olasz miniszterelnök-helyettes, Luigi Di Maio kijelentései után ma délelőtt hirtelen emelkedésnek indultak az olasz állampapír-hozamok, ugyanis a piaci szereplők elkezdtek aggódni a kormány túlköltekezése, illetve az államadósság fenntarthatatlansága miatt. Bár délutánra visszakerültek a hozamok a tegnapi zárószintek környékére, azok továbbra is több éves csúcs közelében tartózkodnak. Két héten belül két hitelminősítő is felülvizsgálat alá veszi az olasz adósbesorolást, negatív hitelminősítői fejlemény esetén pedig újabb eladási hullám indulhat el az olasz kötvénypiacokon.
Brazília nem korlátozza a súlyos gazdasági és politikai válság sújtotta Venezuelából menekülők bevándorlását - erősítette meg médiaértesülések szerint helyi idő szerint szombaton Michael Temer brazil elnök.
A kormány egy újabb válságtól félve emelte meg a 2019-es költségvetés tartalékait, azonban két fontos sérülékenységi mutatóban évek óta nem álltunk ilyen rosszul, mint most. A kormányzati tartalékot jelentő kincstári egységes számla egyenlege a válság óta nem volt tartósan a mostaninál alacsonyabb, míg a devizatartalék csökkentésének köszönhetően mostanra épp csak elég a jegybank nemzetközi tartaléka. Amennyiben valóban jönne egy újabb válság, mindkét mutató tekintetében megnyugtató lenne a befektetők számára a javulás, de szerencsére ez az év második felében be is következhet.
Az osztrák felügyelet szigorúbb ellenőrzés alá vonta a török bankok európai leányait a török líra gyengülése miatt. Nem segít a török pénzintézetek helyzetén az általuk kínált csábító betéti kamat sem - értesült a hírről a Bloomberg.
A válság előtti 40-ből már csak kilenc bank maradt Görögországban, és bár augusztus 20-ával az ország az utolsó részletet is visszafizette az ESM programjába, a bankrendszer továbbra is a nem teljesítő hitelek magas arányát nyögi - írja a Bloomberg.
A gazdasági csőd szélén álló Venezuelában, ahol a szakértők szerint az év végén akár 1 millió százalék lehet az infláció, hétfőn öt nullát vágtak le a helyi pénznem végéről.
Sok mindent megmutatnak a statisztikák az elmúlt évek ingatlanpiaci trendjeiről, azon belül is a lakások áraiban történt változásokról. A csökkenést hamar felváltotta a két számjegyű éves árnövekedés, ami 2013 és 2017 ősze között a használt lakásoknál összesítve akár 30-50 százalékos emelkedést is jelenthetett a nagyobb városok lakásáraiban. Budapesten a változás mértéke a 80 százalékot is elérte a használt lakások fajlagos árát tekintve. Az új lakások árváltozása kisebb kilengésekkel, de hasonló mintát követve alakult át csökkenésből gyors, majd lassú növekedésbe.
Hétről hétre egyre nagyobb bajban van Törökország: a hitelezésre épülő, túlfűtött gazdasági növekedési modelljük a végét járja, a kiigazítást pedig minél tovább húzzák, annál jobban fog fájni. A líra elmúlt másfél hétben látott mélyrepülése csak tetézte az ország gondjait, hiszen a török magánszektor aggasztóan nagy külső adóssággal és devizakitettséggel rendelkezik, ami az átértékelődés következtében gyakorlatilag kódolja a rendszerbe az összeomlást. A török recesszió már rövid távon elkerülhetetlennek tűnik, csak az a kérdés, hogy mennyire lesz súlyos és hosszan tartó a visszaesés. Ez Recep Tayyip Erdogan államfőn és a török kormányon múlik: az ésszerű politizálás jegyében bevállalják-e az elkerülhetetlen kiigazítást, vagy folytatják útjukat a szakadék felé.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.