Az Európai Parlament képviselői szerdán jóváhagyták az úgynevezett platform-munkavállalók a jogainak megerősítését célzó új szabályokat. Ide tartozhatnak többek között az Uber, a Bolt vagy éppen a Wolt munkatársai, de az adatkódolással és fordítással foglalkozók is.
Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették Timur Ivanov orosz védelmiminiszter -helyettest, az orosz vezető tárgyalása hamarosan kezdődik. A befolyásos orosz vezető egyenruhában, kitüntetések garmadájával a mellén jelent meg a tárgyalóteremben.
A Visa ismét elindítja nemzetközi "She's Next" programját Magyarországon. Ennek célja, hogy támogassa a nők által vezetett kis- és középvállalkozások fejlődését. Az előző évben a pályázat sikerrel zárult és most újra 5 női vezető versenyezhet az egyenként 2 millió forintos támogatásért, ráadásul a nyertesek egy éven át vállalkozásfejlesztési mentorálást is kapnak. Erről és a Visa friss, női vállalkozókat vizsgáló kutatásáról beszélgettünk Juhász Katalinnal, a Visa regionális termékfejlesztésért felelős igazgatójával és Németh Nórával, a PregHello alapítójával, vezetőjével, a 2023-as Visa She’s Next program egyik győztesével.
Az exportból származó forgalom 2023-ra elérte a 150 milliárd eurót, ami az előző évhez képest 4,5%-os növekedést jelent. Ennek tükrében a magyar vállalkozások is egyre inkább keresik a nemzetközi fizetések hatékony megoldásait, miközben olyan kihívásokkal kell szembenézniük, mint a devizák sokfélesége, a piac széttagoltsága vagy a szabályozásbeli eltérések – derül ki az iBanFirst globális pénzügyi szolgáltató kutatásából. A technológia fejlődésével és a sikeres helyi példákon keresztül lehetőség adódik ezeket az akadályokat az adott cég előnyére kovácsolni.
Szertefoszlott az a mítosz, hogy az európai gazdaságban uniós tagállam uniós pénz nélkül nem tud boldogulni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) rendezvényén pénteken Budapesten - tudósított az MTI.
Miközben a piaci hitelezés lassult az elmúlt időszakban, a lízing terméken és a Széchenyi Kártyán keresztül komoly összegeket helyeznek ki a bankok - jelentette ki Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Magyar Lízingszövetség szerdai konferenciáján. Szerinte tisztán gazdasági szempontból az akkumulátorgyárak jelentősen hozzá tudnak járulni a növekedéshez. Az előadások alatt szó volt arról, milyen lehet a magyar gazdaság helyzete a következő 1-2 évben, és az EXIM Magyarország vezére is beszélt a Baross Gábor Hitelprogramról.
Bonaparte Napóleon egyik leghíresebb kalapjáért akár 800 ezer eurót is elkérhetnek egy napóleoni emléktárgyakból rendezett aukción - számolt be a Bloomberg.
Kimarad a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott őszi adócsomagból egy fontos passzus, amely a realizált bevételtől függetlenül kötelező járulékfizetést írt volna elő 2025-től a másodállású vállalkozóknak. Ez százezreket érintett volna - írja a 24.hu.
Nem fognak eltűnni a személyes tárgyalások, ám a céges pénzügyek jó részét már most is könnyen lehet automatizálni. Czimer Gergely, a Raiffeisen Bank vállalati digitális és fizetési megoldások területének vezetője integrált, a kereskedői fizetéseket és a napi pénzügyeket is kezelő irányítóközpontot ajánl a bank ügyfeleinek.
„A brókercég után jön a bank: 2023. március 1-jei hatállyal bejegyezték Magyarországon az Interactive Bankot, az alapító a leggazdagabbnak tartott magyar ember, Péterffy Tamás brókercége” – számoltunk be elsőként a hírről tavasszal. Most kiderült: a magyar törvények miatt mégsem alapít bankot Péterffy Tamás.
Nem véletlenül beszélt Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Portfolio Checklist podcastjában és a Budapest Economic Forum 2023 konferencián arról, hogy a minimálbér felett eljárt az idő, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) is megerősítette lapunknak, hogy hosszabb távon egybeolvadhat a garantált bérminimummal.
Új lendületet a hazai vállalkozásoknak! címmel elindult a Portfolio őszi rendezvénysorozata. Az első állomás Nyíregyháza volt.
A héten lejár néhány Európai Unió által, orosz üzletemberekkel szemben alkalmazott korlátozó szankció, de az egységes blokk vezetése nem tervezi ezeket meghosszabbítani – írja a Reuters bennfentes források alapján.
Ha luxuskiadásokról van szó, a milliárdos Mark Cuban alacsonyan húzza meg a határokat: nem vesz yachtot, nincs szüksége komornyikra és a családja saját magának mossa ki a ruháit. Pedig a mintegy 5,1 milliárd dollárra becsült vagyona alapján ennél jóval nagyobb kiadásokra is telne neki. Szeretne ugyanaz az ember maradni, aki szegényen és középosztálybeliként volt, mielőtt gazdag lett - árulta el egy interjúban Cuban.
Egyre több vagyonos nő bukkan fel a világ minden táján, a vagyonkezelők azonban még mindig nem alakítottak ki külön stratégiát arra, hogyan szerezzék meg ezeket az ügyfeleket. A Financial Times szerint a jövőben azok a vállalatok tudnak majd piacvezetővé válni, amelyek felismerik a nők és férfiak közti különbségeket, és célzott stratégiát tudnak kialakítani az új ügyfelek bevonzására.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kéri a kormányt, hogy vizsgálja felül és igazítsa a fix áras energiaszerződéseket a piaci árszinthez a vállalkozásoknál. Az elmúlt időszakban a gáz- és áramárak valóban rekordalacsony szintre estek, ami indokolhatja a felülvizsgálatot.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.