Augusztus 28-ától több vonalon változik a vonatok menetrendje, a legfontosabb újdonság, hogy Debrecent és Egert napközben kétóránként közlekedő InterRégió-járatok kötik össze - közölte a MÁV Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Eljött az ideje a Moszkva és Szentpétervár közötti nagysebességű vasútvonal megvalósításának, amelyen az utazás ideje a jelenlegi 4 óráról 2 óra 15 percre csökken majd – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök csütörtökön az orosz fővárosban.
Az orosz védelmi minisztérium tette közzé azt a felvételt, amelyen egy frontvonalra tartó ukrán vasúti szállítmányt ér találat. A koordináták alapján a csapást mintegy 70 kilométerre a jelenlegi vonalaktól hajtották végre.
A norvég hatóságok jelentése szerint hétfőn összeomlott egy vasúti híd Norvégia délkeleti részén, az országot súlytó özönvízszerű esőzés következtében megduzzadt folyó miatt - számolt be róla az AP hírügynökség.
Továbbra is megbénítja az életet az ítéletidő Dél-Norvégiában, az árvizek miatt csütörtökön is folytatódtak a helikopteres mentőakciók, több mint száz utat lezártak, és több száz, vihar okozta káresetről érkezett bejelentés.
A Közlekedő Tömeg szerdai információi szerint újabb hét vasúti mellékvonal bezárását tervezi az Építészeti és Közlekedési Minisztérium. Az iho.hu közlekedési portál kedden szintén úgy értesült, újabb mellékvonalat zárhatnak be, miután augusztus 1-jétől tíz vonalat már megszüntettek. A minisztérium és a MÁV nem erősítette meg az értesüléseket.
Az utóbbi időszakban több esemény miatt ismét a közérdeklődés előterébe került a vasút hazai állapota, ezért érdemes nemzetközi kitekintésben is megvizsgálni a témát. A szegmensben megvalósított beruházásokról és az infrastruktúra főbb mutatóiról az OECD rendelkezik számos országra kiterjedő statisztikával, amely alapján az elmúlt évtizedek trendjeiről is képet lehet kapni. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a statisztika azt nem tudja megmutatni, hogy a források milyen hatékonysággal hasznosultak, így a vasúti pályák, vonatok, vasútállomások valós állaga és a szolgáltatás minősége sem olvasható ki belőle.
A magyar közlekedésipar valaha volt legnagyobb megrendelése nyomán széles körű magyar-egyiptomi vasúti járműgyártási együttműködés indulhat meg a jövőben az afrikai piaci lehetőségeket kihasználva - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az egyiptomi közlekedési miniszterrel, Kamel al-Vazírral közös sajtótájékoztatóján beszélt erről.
A MÁV-Volán-csoport augusztus elsejétől további intézkedésig 10 regionális vasútvonalon vonathelyettesítő autóbuszokkal szolgálja ki utasait; ez rövid távon enyhíti a regionális közlekedésben jelentkező járműhiányt - közölte a csoport pénteken az MTI-vel.
Több utas megsebesült egy MÁV-vonaton, miután a jármű felforrt hűtővíz-tartálya gőzt és vizet engedett az utastérbe - olvasható a társaság közleményében. A sérült utasok kártérítésre jogosultak.
Az állami tulajdonban lévő Ukrán Vasutak új teherszállítási szolgáltatót hozott létre, az "Ukrainian Railways Cargo Poland" nevű vállalatot, hogy javítsa az Európán belüli kereskedelmi és logisztikai kapcsolatokat. A lépésre azért került sor, mert Ukrajna igyekszik javítani a határokon átnyúló vasúti összeköttetéseit, miközben az Oroszországgal folyó háború miatt nehézségekbe ütközik a fekete-tengeri hajózási útvonalak használata.
Lengyelországban letartóztattak egy ukrán állampolgárt, az orosz hírszerzésnek kémkedő csoport tizenötödik tagjáról van szó - közölte hétfőn Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter.
A békéscsabai vonalon Tiszatenyő és Mezőtúr között, Kétpónál hétfőn is dolgoznak a műszaki mentésen, a kisiklott kocsik beemelésén és a pálya helyreállításán. Ezért továbbra sem közlekedhetnek a vonatok azon a szakaszon. A Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon jelentősen megnő a vonatok menetideje. Törökszentmiklós és Mezőtúr állomások között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Vasárnap éjszakára már minden vasútvonalon végeztek a MÁV szakemberei a péntek este, éjszaka Magyarországon átvonult vihar okozta károk elhárításával - közölte a Mávinform az MTI-vel hétfőre virradó éjjel.
A vasúti közlekedésben szombaton reggel és délelőtt még késésekre, kimaradó járatokra, illetve egyes vonalakon pótlóbuszos közlekedésre is számítani kell az országon átvonuló viharok okozta károk miatt - közölte a MÁV szombaton hajnalban.