Terjed a káosz: a budapesti reptéren is fennakadások vannak
A Budapest Airport egy Facebook-bejegyzésben hívja fel arra az utasok figyelmét, hogy Budapesten is jelentősen lelassult az utasfelvétel.
A Budapest Airport egy Facebook-bejegyzésben hívja fel arra az utasok figyelmét, hogy Budapesten is jelentősen lelassult az utasfelvétel.
Tízezrekkel fizethetnek többet azok, akik utazási irodákban foglalták le az idei nyaralásukat, mivel szinte az összes már emelte a befizetett utak árát is. Az utazási irodákat tömörítő szövetség szerint az utaztatók azért kénytelenek most árat emelni, mert a nyári szezonra még tavaly ősszel kezdték a tervezést - derült ki az RTL Híradóból.
Hatályba lép július elsején az a szabályozás, amely a következő tíz évben is lehetővé teszi, hogy többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során - emlékeztetett közleményében az Európai Bizottság csütörtökön.
Az észak-déli európai közlekedési folyosó, az úgynevezett korridor 5C horvátországi, Pélmonostor (Beli Manastir) - Dráva-híd (Eszék) közötti, 17,5 kilométer hosszú autópálya-szakaszát októberben átadják, a fennmaradó, a magyar határig húzódó rész pedig 2024-ben készül el - jelentette be hétfőn Oleg Butkovic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter.
Az iskolai tanév lezárását követően, főleg hétvégenként fokozatos nő majd az M7-es forgalma, így akkor is lecsökkenhet a sebesség a zsúfolt autópályán, ha nem történik sem baleset, sem egyéb rendkívüli esemény. A telített sávokban ezzel együtt megnő a balesetek és szakaszos torlódások kockázata, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több hasznos tippel is szolgál a közlekedőknek. A közútkezelő által összeállított tanácsokat ugyanakkor nemcsak az M7-es autópályán, hanem a többi gyorsforgalmi úton is érdemes megfogadnia a sofőröknek. Írásunkban összeszedtük az utazáshoz és a bejelentésekhez szükséges legfontosabb tudnivalókat.
Megdőlt a járvány utáni csúcs, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren több mint 1 millió utast szolgáltak ki májusban - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport.
Könnyen lehet, hogy el fogja meszelni a Ryanairt a fogyasztóvédelem, amiért visszamenőlegesen, nevesítve átterheli az utazókra a légitársaságokra kivetett különadót – véli Kiss Róbert Richárd. A légiközlekedési szakértő az RTL Klub műsorában nyilatkozva a különadó hatásaival kapcsolatban elmondta, hogy összességében drágíthatja a jegyeket, a filléres jegyek akár el is tűnhetnek.
Szerdától sűrűbben jár a repülőtéri 100E autóbusz, a jegy ára júliustól 900 forintról 1500-ra emelkedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
A 3 hónappal ezelőtt kirobbant orosz-ukrán háború nem tartja vissza azokat a magyar turistákat, akik külföldi nyaralásban gondolkodnak. A harcok kirobbanása után nagyjából egy hónapig lassultak le a foglalások, amelyek utána még nagyobb erővel robbantak be. Még a viszonylagos földrajzi közelség sem akadály, jelenleg a bolgár tengerpart a legnépszerűbb a magyarok körében a hagyományos görög, török és egyiptomi utak mellett. A Portfolio által megkérdezett szakértők szerint a külföldi utak tavalyhoz képest 15-20 százalékkal drágultak.
Nepál az egyik legveszélyesebb ország a repülés tekintetében, az elmúlt tíz évben évente átlagosan egy halálos baleset történt a himalájai országban – írja a Bloomberg a hétvégén lezuhant Tara Air-gép esete kapcsán.
Az előző évek korlátozó intézkedéseinek feloldása visszahozta az utazási kedvet: a Netrisk.hu-n május közepéig értékesített utasbiztosítások száma már közelíti a koronavírus-járványt megelőző 2019-es év azonos időszakának kötési szintjét. Az utasbiztosítások napi átlagdíja idén 720 forint, ami mindössze néhány százalékkal haladja meg a három évvel ezelőtti szintet.
A távolsági forgalomban is folytatódik az állami autóbuszpark megújítása: 25 új, korszerű, EURO 6 környezetvédelmi besorolásnak megfelelő motorral felszerelt, kéttengelyes, szóló autóbusz beszerzésére írt ki közbeszerzési eljárást a Volánbusz Zrt.
Fellendülhet a vállalati repülőgépek vásárlása az orosz-ukrán háború és a kínai lezárások ellenére az Airbus szerint, főként az amerikai és a közel-keleti piacról érkezhetnek megrendelések a gyártó új gépére – írja a Bloomberg.
Ausztria feloldotta a koronavírus-járvány miatt bevezetett valamennyi beutazási szabályt, így hétfőtől ismét feltétel nélkül lehet beutazni a világ bármely országából. A feloldást a jelenlegi járványügyi helyzet indokolta - számolt be az osztrák Kleine Zeitung.
Ideiglenesen ugyan, de öt-hat perccel megnő a várakozási idő a budapesti taxisoknál a tarifaemelés miatt – mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az InfoRádiónak.
Az EasyJet azt tervezi, hogy idén nyáron néhány repülőgépén eltávolít néhány ülést, hogy kevesebb utaskísérővel is tudjon járatokat üzemeltetni – számol be a hírről a BBC.
Nehéz megjósolni, hogy merre megy az olajár az orosz olajembargó árnyékban, pedig nem éppen lényegtelen a nyári utazásokhoz, amit ráadásul az elmúlt két év járványügyi szabályai és korlátozásai után tűkön ülve várnak a nyaralni vágyók. Autóval menjünk, vagy repülővel? Érdemes halogatni a repülőjegyvásárlást, vagy csak még drágább lesz? A Marketwatch cikkében ad néhány tippet arra, hogyan tudjuk csökkenteni nyaralási költségeinket idén.
Május elsejétől az Olaszországba belépőknek nem kell többé kitölteni a járványelőírások miatt az adataikat rögzítő online űrlapot, május végéig azonban igazolni kell oltottságukat, amit negatív teszttel válthatnak ki - jelentette a Corriere della Sera című olasz napilap a római egészségügyi minisztérium közlése alapján.
Az Airbnb csütörtökön bejelentette, hogy alkalmazottai tartósan bárhonnan - akár otthonról, akár az irodából, akár különböző országokból - dolgozhatnak majd.
A koronavírus-járvány két évig tartó bezárkózása és bizonytalansága után most, hogy egyre több ország lazít a korlátozásokon és könnyebb utazni, sokan nagy nyaralásokat terveznek, megünnepelve a kiszabadulást a "stay home" időszakából. Az utazni vágyók helyzetét nehezíti a háborús helyzet, a magasabb energiaárak és üzemanyagárak, a dráguló repülőjegyek és az általános infláció, de a brit Times most összegyűjtött néhány célpontot a világból, ahol viszonylag jó ár/érték arányú utazásokat lehet elcsípni.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.