A szigorú ENSZ-szankciók újbóli bevezetése esetében Irán lehetséges válaszlépésnek tekinti az atomalku felmondását - közölte kedden az ISNA iráni hírügynökség.
Az iráni külügyminiszter bejelentette, hogy országa felfüggesztette az Egyesült Államokkal folytatott közvetett tárgyalásokat Ománban. A döntés hátterében az Izrael és Irán közötti egyre növekvő feszültség áll, amely a két héttel ezelőtti rakétatámadás nyomán alakult ki - közölte a Times of Israel.
Az észak-koreai állami média képeket hozott nyilvánosságra az ország urándúsító komplexumáról. A felvételek Kim Dzsong Un vezető látogatása során készültek.
Újabb szankciókat rendelt el csütörtökön az Egyesült Államok Irán ellen "a folytatódó nukleáris eszkaláció" miatt - tudatta közleményében Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Teherán vasárnap visszautasította a G7 csoportnak az iráni atomprogramra vonatkozó nyilatkozatát, amelyben a hét legfejlettebb ipari ország vezetői az urándúsítás fokozása, illetve nukleáris programjának eszkalációja miatt elítélték a közel-keleti államot - írja az MTI.
Az Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) múlt héten szólította fel Iránt arra, hogy működjön együtt aktívabban a csúcsszervezettel. Meg is érkezett Teherán válasza: együtt nem működnek, uránt viszont nagyobb tempóban dúsítanak - írta meg a Times of Israel.
A Washington Post értesülései szerint Irán már akár ebben az évben előállíthat atomfegyvereket, kellőképpen dúsított uránnal pedig már akár most is rendelkezhet.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) vezetője, Rafael Grossi arra figyelmeztet, hogy Irán tovább folytatja az urándúsítási programját. Azt is hozzátette, hogy több mint egy év után a perzsa államba kíván látogatni - számolt be az Iran International.
Mohammed Eszlámi, az iráni atomenergia-hivatal vezetője szerdán elutasította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) előző napi állítását, miszerint Teherán fokozta a magas szinten dúsított urán előállítását - közölte az iráni ISNA hírügynökség.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai tárgyalókkal folytatott együttműködésre kérte Izrael vezető nukleáris és biztonsági szakértőit Szaúd-Arábia amerikai irányítású urándúsítási programjában - jelentette a helyi média csütörtökön az MTI tudósítása szerint.
Kimondottan hektikus mozgásokat láthatunk ma az olaj piacán, most éppen a korábbi meredek visszaesést dolgozza le nagy tempóval a jegyzés, miután a Fehér Ház hamisnak nevezte azt a híresztelést, miszerint az Egyesült Államok és Irán közeledhet az olajexportról szóló megállapodáshoz.
A hét elején került nyilvánosságra az, hogy az Egyesült Királyság az Ukrajnának szánt Challenger 2-es harckocsikhoz szegényített uránmagvas lőszereket is tervez szállítani. Míg a témában jártas szakértők kevés jelentőséget tulajdonítanak az eseménynek, Oroszország azonnal felháborodásnak adott hangot. De mi is pontosan a szegényített urán, miért használják harckocsik lőszerében, és mi verhette ki többeknél a biztosítékot a fegyverrel kapcsolatban? Nézzük.
Az iráni állami média jelentése szerint katonai hadgyakorlatot hajtottak végre Karadzs városának térségében, azonban a közösségi médiába felkerült videók alapján legalább egy drón átjutott az iráni légvédelmen és a földbe csapódott. A település kiemelt célpontja lehet egy esetleges izraeli csapásnak is, mivel többek között megtalálható egy, az orosz-ukrán háborúban is bevetett kamikaze drónokat gyártó létesítmény, illetve egy, a nukleáris létesítményeket urándúsításhoz használt centrifugákkal ellátó üzem is.
Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynökségének (NAÜ) tisztviselői megérkeztek Teheránba, hogy megoldást találjanak a nukleáris félreértésekre - idézte az iráni félhivatalos Tasnim hírügynökség szerdán az iráni atomenergia-hivatal vezetőjét.
Beni Ganc izraeli védelmi miniszter azt mondta, országa két-három éven belül támadást intézhet iráni atomlétesítmények ellen – írja a Reuters.
Nem mindennapi választ adott Irán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség együttműködést követelő felhívására. Ugyanis Teherán bejelentette, hogy a földalatti fordowi nukleáris telephelyén megkezdte az urán 60 százalékos tisztaságú dúsítását, amivel nyíltan felrúgták az atomalku tárgyalások rájuk eső kötelezettségeit – írta meg a Reuters.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Teljesen nyíltan beszélnek már róla.
Nehéz piaci körülmények között is lehet jó részvényeket találni.
Mozgalmas hétkezdet után újabb eseménydús napot láthatunk.
Friedrich Merz első útjai Párizsba, Varsóba és Kijevbe vezetnek majd.
Mekkora a bizalmi válság?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.