Portfolio signature

Még hivatalba sem lépett, máris felbőszítette Moszkvát a leendő német kancellár – Megindulhatnak Ukrajnába a várva várt Taurusok?

Május 6-án léphet hivatalba az új német kancellár, Friedrich Merz, akinek első külföldi útja a rákövetkező nap Párizsba, majd Varsóba vezet majd. Május 9-én már Kijevbe utazik a leendő kormányfő, ahova Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hívta meg az uniós vezetőket, éppen arra a napra, amikor Moszkvában a náci Németország fölötti Győzelem napját ünnepli majd Vlagyimir Putyin többek között a kínai elnökkel, Hszi Csin-pinggel. Merz egy vasárnapi interjúban ismét fölvetette, hogy Németország nagy hatótávolságú Taurus rakétákat szállítana Ukrajnának, ami éles reakciókat váltott ki Moszkvából.

Merz első külföldi útjai

A tervek szerint május 6-án, kedden léphet hivatalba az új német kancellár, Friedrich Merz, ha addig a koalíció pártjai – a kereszténydemokrata CDU, bajor testvérpártja, a CSU, valamint a szociáldemokrata SPD – elfogadják a pártvezetések által múlt héten jóváhagyott koalíciós szerződést. Bár utóbbira nagy esély van, mind a CDU ifjúsági szervezete, a Junge Union, mind az SPD-é, a Jusos azzal fenyeget, hogy nemet mondanak a koalíciós megállapodásra. Az elkövetkező hetekben így bizonyára lesznek még párton belüli csörték, de a parlamenti erőviszonyok miatt nem nagyon van más lehetőség stabil kormánytöbbségre, mint a konzervatív uniópártok és a szociáldemokraták együttműködésével.

A Politico eközben arról írt, hogy

Merz első útja – május 7-én – Párizsba vezet, ahol Emmanuel Macron francia elnökkel találkozik.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés