Bemondta Putyin legszorosabb szövetségese: itt az ideje a béketárgyalásoknak
Alekszandr Lukasenko, Fehéroroszország elnöke szerint eljött az ideje annak, hogy Moszkva és Kijev megkezdje a béketárgyalásokat - írta a Sky News.
Alekszandr Lukasenko, Fehéroroszország elnöke szerint eljött az ideje annak, hogy Moszkva és Kijev megkezdje a béketárgyalásokat - írta a Sky News.
Megérkezett csütörtökön az első hat Rafale többcélú vadászrepülőgép Horvátországba abból a tizenkettőből, amelyekről két évvel és öt hónappal ezelőtt írt alá szerződést Zágráb Franciaországgal - számolt be róla a helyi sajtó.
Hosszas huzavonát követően az amerikai képviselőház végül elfogadta az Ukrajnának szánt gigantikus, mintegy 60,8 milliárd dollárnyi segélycsomagot. A hírek szerint a nyugati fegyverek gyorsan a frontra érkezhetnek, hozzájárulva ezzel az ukrán csapatokat érintő súlyos ellátási problémák enyhítéséhez. Kijev azonban egy olyan nehézséggel küzd, amelyen nem tud segíteni Washington sem, ez pedig a harcoló alakulatokat érintő létszámhiány gondja.
Oroszország elkerülhetetlen vereségével végződne a NATO akármelyik tagállama ellen intézett orosz támadás - jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön a varsói parlament alsóházában a lengyel diplomácia idei céljait ismertető beszédében.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma csütörtökön ismét elkészítette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szokásos napi jelentését, melyben ezúttal az orosz védelmiminiszter-helyettes korrupciós botrányával foglalkoztak.
Az ukrajnai háború kitörése óta téma, hogy a nyugati hadiipar kapacitása nem elegendő ahhoz, hogy felvegye a kesztyűt Oroszország termelésével, különösen tüzérségi lőszerek tekintetében. A lassú építkezés azonban meghozta a hatását, hamarosan kiegyenlítetté válhatnak az erőviszonyok – számolt be a Defense One.
Az Egyesült Államok egymilliárd dolláros katonai segítséget hagyott jóvá és indít útnak Ukrajna számára - közölte az amerikai külügyminisztérium, miután Joe Biden elnök aláírta a Kongresszus által elfogadott 60,8 milliárd dollárról szóló - az ukrajnai támogatási keretet is tartalmazó -nemzetbiztonsági jogszabálycsomagot.
Arányokat tekintve valószínűleg az ukrán légierő szenvedte el az egyik legnagyobb veszteséget a háború kirobbanása óta, ez azonban nem jelenti azt, hogy Kijevnek ne maradtak volna bevethető gépei: a napokban például nyugati csúcsfegyverekkel bombázták le az oroszok egyik parancsnoki állomását.
Átszakadt a frontvonal az Ocseretine-Sztyepove szektorban, lehet, hogy az oroszoknak be se kell venniük Vuhledárt, hanem egyszerűen megkerülik. Az Egyesült Államok 1 milliárd dollár értékű, azonnali fegyvertranszfert készített elő Ukrajnának, a csomag már az elnök aláírására vár. Ukrán és amerikai források szerint az orosz nyári offenzíva egyik fő célja Harkiv elfoglalása lesz. Pár órája elesett Novobahmutivka is, egy apró donbaszi település Ocseretinétől délre. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Az Egyesült Királyság az Ukrajnának nyújtott legutóbbi katonai segélycsomagjába Paveway IV lézerirányítású bombákat is felvett, ami az első ilyen jellegű támogatás – számolt be róla az ukrán Defence-blog.
Első alkalommal tartottak személyes megbeszélést Oroszország és Ukrajna képviselői szerdán Dohában a háborús övezetben máshová került gyermekeknek a családjukkal való egyesítéséről, a katari hatóságok közreműködésével.
Az Egyesült Államok már a fegyverszállítmányok hivatalos jóváhagyása előtt, titokban nagy hatótávolságú rakétákat szállított Ukrajnának, amelyeket Kijev a múlt héten és az éjszaka folyamán is bevetett orosz célpontok ellen - tudósított a Sky News.
A Sky News védelem- és biztonságpolitikai szerkesztője elemzésében arról ír, hogy az Egyesült Királyság tegnap tett, védelmi kiadások növeléséről szóló bejelentése egyáltalán nincs kőbe vésve a konzervatívok várható bukása miatt, ami bizonytalanságot szül a megkopott brit haderőben. Deborah Haynes azt is kiemeli, hogy a belengetett emelés, bár üdvözlendő, csupán a 2000-es évek végi szintre hozná fel a hadügyi keret GDP-hez mért arányát.
Provokatívnak nevezte a Finnországban készülő NATO-hadgyakorlatot Oroszország, amely az orosz kormány szerint „növeli a katonai incidensek kockázatát” – írja a Sky News.
Gazdasági delegációt küldött Iránba Észak-Korea, amelyet Jun Dzsongho külgazdasági kapcsolatokért felelős észak-koreai miniszter vezet - jelentette az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA szerdán.
A képviselőház után az Egyesült Államok szenátusa helyi idő szerint kedd este szintén elfogadta az elsősorban Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak nyújtandó segélycsomagot, amely így hamarosan Joe Biden elnök asztalára kerül aláírásra. Az intézkedés emellett a TikTok közösségi oldal betiltását is kilátásba helyezi - írja az AP.
Videó jelent meg az orosz RIA Novosztyi hírcsatornán arról a Leopard 2A6-os harckocsiról, melyet az orosz haderő pár napja vontatott el a harctérről.
Elfoglalta az orosz hadsereg Novomihalivkát, ezzel megnyerték a faluért tartó, még 2023 végén kezdődött csatát – erősítette meg geolokációval Julian Röpcke német újságíró.
Az Egyesült Államok összeállította első, 1 milliárd dollár értékű fegyvercsomagját Ukrajna számára. Információk szerint a fegyverek már lengyelországi és németországi raktárakban vannak, és amint Joe Biden aláírja az Ukrajna 60,8 milliárd dolláros támogatásáról szóló törvényt, azonnal megindulhatnak a harcterekre. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Az Európai Parlament döntése értelmében 2025. június 5-ig meghosszabbítják az ukrán mezőgazdasági termékek behozatali vámjainak és kvótáinak felfüggesztését, ezzel erősítve Ukrajna gazdaságát és védelmezve az uniós mezőgazdasági termelőket - írta az Európai Parlament közleményében.
Ugyanott próbálkoztak, ahol már sokszor.
Megnevezte a 2050-ig szóló három növekedési pillért Szijjártó Péter.
Közzétette a friss jelentését az MNB.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.