ukrajna

Komoly fellendülésben a légi közlekedés

Komoly fellendülésben a légi közlekedés

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint a nemzetközi légi közlekedés idén erőteljes lendületet vett, kivéve az ázsiai-csendes-óceáni régiót, amely elsősorban a koronavírussal szembeni zéró-toleranciát követő Kínának köszönhetően jelentősen lemaradt.  

Súlyos vád: titokban történelmi katasztrófát készül megismételni Oroszország

Súlyos vád: titokban történelmi katasztrófát készül megismételni Oroszország

1932-ben és 1933-ban óriási éhínség pusztított főleg a mai Ukrajna területén, de a Szovjetunió más részein is, amely csak Ukrajnában mintegy 3,9 millió áldozatot követelt. A történészek között és az emlékezetpolitikában a mai napig viták folynak arról, hogy a mezőgazdasági kollektivizáció eredményének kell-e tekintenünk az éhínséget, vagy az ukrán nép elleni szándékos népirtásról volt szó. Oroszország az előbbi, Ukrajna az utóbbi álláspontot foglalta törvénybe, a két ország közötti viszony egyre rosszabbra fordulásával pedig mindinkább átpolitizálódott a kérdés. Míg a Kreml-párti médiában a holodomor tagadása is megjelent, addig az orosz invázió által sújtott Ukrajna vezetői az ukrán gabona állítólagos orosz elrablását a holodomorral hozták összefüggésbe, mondván, Moszkva a történelemben már másodszor készül arra, hogy éhínséggel sújtsa az ukrán népet.

Letették a fegyvert az Azovsztal védői, Luhanszkban komoly orosz offenzíva van

Letették a fegyvert az Azovsztal védői, Luhanszkban komoly orosz offenzíva van

Ismét feléledtek a pletykák Vlagyimir Putyin súlyos betegségéről - most olasz lapok arról írnak, hogy vérrákja van. Az orosz haderő teljesen feladta Harkiv térségét, az ukránok már a határig jutottak. Svédország és Finnország kérelmezik a felvételüket a NATO-ba, Oroszország pedig csak fenyegetőzik az elsődleges ellenfélnek tartott katonai szövetség bővülése miatt. Több forrás szerint is letették a fegyvert az Azovsztal-acélüzemet védő ukrán gárdisták. Az orosz haderő orosz valószínűleg bekerített több ezer ukrán katonát Luhanszkban. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

A nap legfontosabb eseményei:

1. Letették a fegyvert az Azovsztal-üzem védői.
2. Oroszország koncentrált támadást folytat Luhanszkban, ukrán csapatokat sikerült bekeríteniük.
3. Svédország hivatalosan is kérelmezi felvételét a NATO-ba.
4. Elesett az Ukrajnát támogató fehérorosz önkéntesek egyik vezetője.
5. Olasz lapok Vlagyimir Putyin elnök betegségéről szóló pletykákat tettek közzé.

Németország nekiment Putyinnak: miatta éheznek az emberek és ő idézte elő a drágulást

Németország nekiment Putyinnak: miatta éheznek az emberek és ő idézte elő a drágulást

Egyes egyedül Vlagyimir Putyin felelős az energia-, és az élelmiszerárak emelkedéséért, az orosz elnök szándékosan idézi elő a drágulást, amellyel világszerte bizonytalanságot és instabilitást akar elérni - jelentette ki a német külügyminiszter kedden Berlinben. Annalena Baerbock a dán diplomácia vezetőjével, Jeppe Kofoddal folytatott megbeszélése után, kettejük tájékoztatóján elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "fegyverként használja az éhezést" az Ukrajna ellen folytatott háborújában.

Hamburger vagy pelmenyi, avagy miért nem lesz így birodalom soha Oroszország?

Hamburger vagy pelmenyi, avagy miért nem lesz így birodalom soha Oroszország?

Egyre látványosabbak a jelei annak, hogy Oroszország majdnem minden értelemben elveszíti a közel három hónapja elindított háborúját Ukrajna ellen. Ez hatalmas csapás a nagy medve birodalmi ambícióira és a Szovjetunió modern változatának visszaállítására. Bár Moszkva több stratégiai hibát is elkövetett a katonai lépések során, illetve a felkészülés és az utánpótlás vonalak biztosítása kapcsán, a legnagyobb baklövést nem is a harctéren tette meg, hanem a szívek megnyerésében. Ebben bizony nagyon rosszul áll Oroszország és az elmúlt hónapok tovább rontották a helyzetet, ami a geopolitikai küzdőtéren végzetesnek bizonyulhat.

Hivatalos: a NATO-ba való felvételét kéri Svédország

Hivatalos: a NATO-ba való felvételét kéri Svédország

Ann Linde svéd külügyminiszter aláírta kedden Svédország hivatalos NATO-csatlakozási kérelmét, amivel formálisan is véget vetnek a skandináv ország több, mint 200 év óta tartó katonai semlegességének.

Hiperszonikus rakétákkal kísérletezik Amerika

Hiperszonikus rakétákkal kísérletezik Amerika

Sikeres kísérletet hajtott végre a hangsebesség ötszörösére képes hiperszonikus fegyverrel az Egyesült Államok - közölte helyi idő szerint hétfőn az amerikai légierő.

Mutatjuk, hogy áll Putyin inváziója

Mutatjuk, hogy áll Putyin inváziója

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma ma reggel friss hírszerzési adatokat közölt az ukrajnai háborúról, emellett közzétette térképét az orosz-ukrán háború május 16-i állapotáról.    

Új Covid mutáns, régi fegyverek

Új Covid mutáns, régi fegyverek

Ma délután 5 óra körül jön a Checklist, a Portfolio napi podcastjének hétfői adása. A mai részben először a koronavírus új, dél-afrikai variánsairól lesz szó amik a szakértők szerint hamarosan Magyarországon is megjelennek. Ezután pedig azokról a régi, elvavult vagy gyakran házilag barkácsolt kézi fegyverekről, harckocsikról és drónokról beszélünk majd, melyek egyre gyakrabban tűnnek fel az elhúzódó orosz-ukrán háborúban.

Az EU gazdaságát is megviseli az orosz-ukrán háború

Az EU gazdaságát is megviseli az orosz-ukrán háború

Az Európai Bizottság (EB) tavaszi gazdasági előrejelzése szerint az Oroszország indította Ukrajna elleni háború próbára teszi az Európai Unió gazdasági ellenállóképességét, így a korábbi várakozásokhoz képest az uniós gazdaság növekedési kilátásai várhatóan lefelé, az inflációs mutatók felfelé módosulnak.

Ismét veszteséges a Ryanair, komoly kockázat a háború és a koronavírus

Ismét veszteséges a Ryanair, komoly kockázat a háború és a koronavírus

A Ryanair hétfőn közölte, hogy a koronavírussal és az ukrán háborúval kapcsolatos bizonytalanságok közepette nem tudott részletes előrejelzést adni azon túl, hogy reméli, hogy idén visszatér az "ésszerű nyereségességhez", miután kisebb éves veszteséget könyvelt el.

Fontos nap lesz ma az uniós olajembargó ügyében, de döntés nem várható

Fontos nap lesz ma az uniós olajembargó ügyében, de döntés nem várható

Ma kerül sor Brüsszelben az uniós külügyminiszterek szokásos havi értekezletére, amelyen tárgyalnak a hatodik oroszellenes szankciós csomagról, így az olajembargó ügyéről is, de egyelőre döntés nem várható, hiszen ez a téma nem is annyira a külügyi vezetők asztala. Az ülés azért is fontos, mert részt vesz rajta az ukrán külügyi vezető is, illetve mellette a kanadai tárcavezető, továbbá a hat nyugat-balkáni ország külügyminisztere is, így a mai esemény sok témában – így az olajembargó ügyében is -  inkább az álláspontok tisztázását segítheti. Később az ülésre érkező tagállami miniszterek mind azt érzékeltették, hogy kell még egy kis idő, mire a hatodik szankciós csomagon belül az olajembargó ügyében is megoldás születik, így tehát ma tényleg nem várható döntés.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.