tőzsde

Nagy esésben a Richter

Nagy esésben a Richter

Lefelé csorog a délután folyamán a Richter árfolyama, a részvény már 3 százalék feletti mínuszban jár.

Szétverték a bankrészvényeket - Itt az ideje beszállni?

Szétverték a bankrészvényeket - Itt az ideje beszállni?

Izgalmas heteken vagyunk túl a tőzsdéken, hiszen a bankcsődök jelentős hangulatromlást hoztak a piacon, mielőtt ezen a héten enyhül volna az eladói nyomás. A bankrendszer sérülékenységével kapcsolatos aggályok miatt a befektetők gyakorlatilag válogatás nélkül adták el bankrészvényeket, és ugyan már megérkezett felpattanás, mégis a legtöbb bankpapír árfolyama jóval lejjebb van, mint az SVB bedőlése előtt. Persze nem kockázatmentes egy az ilyen zavaros vízben halászni, de cserébe a hozamok is vonzónak tűnnek. A MarketWatch összeállított egy részvényszűrést, amelyben az amerikai tőzsdéken jegyzett bankrészvényeket veszik górcső alá az alapján, hogy mekkora potenciál lehet bennük.

Alig mozdulnak az amerikai tőzsdék

Alig mozdulnak az amerikai tőzsdék

Minimális elmozdulások látszanak az amerikai tőzsdéken a nyitás után, a Dow Jones stagnál, a S&P 500 stagnál, míg a Nasdaq 0,3 százalékos pluszban áll.

Véleményt mondott az Edison a 4iG Yettel-ügyletéről

Véleményt mondott az Edison a 4iG Yettel-ügyletéről

Kommentálta a 4iG-t követő Edison elemzője a héten bejelentett részvénycsere-ügyletet, aminek eredményeként az Antenna Hungária 25 százalékos Yettel-részesedése a magyar államhoz került, az állam pedig átadott 19,5 százaléknyi Vodafone-részesedést a 4iG-nak.

Nagyot fordulhat a világ: ismét eljöhet az egykori sztárszektor ideje

Nagyot fordulhat a világ: ismét eljöhet az egykori sztárszektor ideje

Látványos fordulatot hoztak az elmúlt napok a tőzsdéken, miután a két amerikai regionális bank és a svájci Credit Suisse csődje után rég nem látott eladási hullám söpört végig a piacokon. A körülmények javulásával egyre inkább körvonalazódni látszik, hogy mely szektorok lehetnek az előttünk álló időszak legnagyobb nyertesei, és ugyan a befektetők számításait még keresztül húzhatja a Fed ma esti kamatdöntése, a vártnál alacsonyabban kamatszintek kedvező hatással lehetnek a technológiai szektor vállalataira.

Csak a Richter esik ma a blue chipek közül

Csak a Richter esik ma a blue chipek közül

Mérsékelt emelkedéssel várják a Fed kamatdöntését az irányadó európai tőzsdék, a BUX a nemzetközi hangulatot követve kis pluszban tartózkodik a déli órákban.

Kis emelkedéssel indítja a napot a BUX

Kis emelkedéssel indítja a napot a BUX

Az európai tőzsdéken elromlott a hangulat a nyitásra, minimális csökkenéssel kezdték a kereskedést az irányadó indexek, miután a brit inflációs adat kellemetlen meglepetést okozott. A BUX kismértékű emelkedéssel indítja a napot.

Európa után a Wall Streetet is a vevők uralták

Európa után a Wall Streetet is a vevők uralták

Az elmúlt hetekben látott negatív tőzsdei hangulat után tegnap már inkább egy kisebb hangulatjavulás látszott a piacokon, ami részben annak is köszönhető volt, hogy a svájci UBS hétvégén bejelentette, hogy megvásárolja a problémákkal küzdő Credit Suisse-t egy sürgősségi mentőakció keretében. A bankválsággal kapcsolatos befektetői aggodalmak enyhülése pozitívan hatott a tőzsdékre, így Európában ma is folytatódott az emelkedés, elsősorban a bankrészvények vezetésével, de az Egyesült Államokban is erőt mutatnak a vezető indexek.

Alaposan megtépték ma az OTP-t

Alaposan megtépték ma az OTP-t

Az elmúlt hetekhez eséséhez képest mára már jelentősebb hangulatjavulást láttunk a piacon, a jó nemzetközi hangulatból pedig a magyar tőzsde is kivette a részét, és mivel ma kifejezetten jól teljesítettek az elmúlt hetekben megütött bankrészvények, ezért az OTP nagyban hozzá tudott járulni, hogy a BUX végül 2 százalékos emelkedéssel zárja a napot.

Küszöbön az újabb aranyláz - Új csúcsok jöhetnek?

Küszöbön az újabb aranyláz - Új csúcsok jöhetnek?

Az elmúlt napokban a bankszektorban erősödő bizalmatlanság valóságos pánikot váltott ki a nemzetközi piacokon, miután néhány regionális amerikai bank és a Credit Suisse problémái után a befektetők előtt ismét megjelent 2008 réme. A kezdeti ijedtség következtében egyéves csúcsára száguldott az arany árfolyama, a döntéshozóknak azonban úgy tűnik hamar sikerült megnyugtatnia a piaci szereplőket, így a közkedvelt menekülőeszköz látványos gyorsasággal dobta el az elmúlt napok emelkedésének számottevő részét. Ennek ellenére középtávon a makrogazdasági körülmények mégis adottak lehetnek a további emelkedéshez, így könnyen lehet, hogy hamarosan új csúcsokat is láthatunk majd.

Szuperciklust vár a nyersanyagoknál a Goldman Sachs

Szuperciklust vár a nyersanyagoknál a Goldman Sachs

A Goldman Sachs arra számít, hogy egy árupiaci szuperciklus fog kialakulni, amelyet Kína, valamint energiapiacokról és befektetésekből való tőkemenekítés fog kiváltani, miután a bankszektorral kapcsolatos aggályok ebben a hónapban megrengették a piacokat - írja a Reuters.

Itt a fordulat, nagyot emelkedett az OTP

Itt a fordulat, nagyot emelkedett az OTP

Az európai piacokon határozott hanguljavulás látszik ma, a felpattanást pedig a bankrészvények vezetik a szektor stabilizálását célzó intézkedéseket követően. Igaz ez a magyar piacra is, ahol az elsődleges húzónév az OTP, amely jelentős pluszba lendült délelőtt.

Jól kezd a magyar tőzsde, ugrik az OTP

Jól kezd a magyar tőzsde, ugrik az OTP

Tegnap a nap elején még nagyobb mínuszban kezdték a napot az európai piacok, majd később egy jelentősebb hangulatjavulás játszódott le, ami ma is kitart. Az emelkedésből kiveszi a részét a magyar tőzsde is, elsősorban az OTP és a Mol jó teljesítményének köszönhetően.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.