tőzsde

Nap végére megütötték a Richtert

A többnapos erősödést követően a keddi kereskedésben megakadt a részvénypiacok lendülete. A befektetők óvatossága részben az újabb aggasztó orosz-ukrán fejleményeknek, részben pedig a zárást követően érkező fontos vállalati gyorsjelentéseknek tulajdonítható. A BUX ebben a környezetben 0,6%-os csökkenést produkált, a vezető papírok közül az OTP és a Richter vezették az esést.

Repül a Boeing

Az elemzők által vártnál sokkal magasabb egy részvényre jutó eredményről számolt be a Boeing ma, a piacnyitás előtt közzétett első negyedéves gyorsjelentésben. Emelkedik is a hírre a részvények árfolyama, közel 3%-os pluszban a repülőgépgyártó papírjai.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

  • Növekedtek az első negyedévben a Boeing bevételei, köszönhetően az utasszállító repülőgépek iránt mutatkozó erős keresletnek.
  • A nettó profit csökkent a nyugdíjakkal kapcsolatos egyszeri költségek miatt.
  • A menedzsment megemelte az idei évre vonatkozó profitvárakozását.

Több mint 6 éves csúcson a Park

Az utóbbi hetekben ismertette a Park a Vezetői Részvény Program-javaslatát (VRP), melyet több piaci szereplő meglepetéssel fogadott. A Concorde Alapkezelő javaslata, melyet egyébként a Park igazgatósága is támogat, ugyanakkor mérsékelte az aggodalmakat, és úgy tűnik ez a részvényárfolyamban is tükröződik. A papírok árfolyama a tegnapi kereskedésben több mint 6 százalékot emelkedett, ráadásul ma tovább folytatódik a rali, így a részvények árfolyama mintegy 6,5 éves csúcsra emelkedett. A társaság ma tartja a közgyűlését, melyen a VRP-ről is döntenek.

Lesz vagy nem lesz ma meglepetés a Facebooktól?

Ma valóságos parádé várható a technológia szektorban: az amerikai tőzsdék zárása után közzéteszi első negyedéves gyorsjelentését az Apple mellett a Facebook is. A felhasználók számának lassulása aggaszthatja a befektetőket, viszont a mobil bevételek lendületet adhattak a növekedésnek.

Rossz hír a részvényeseknek

Ismét fordulhat a széljárás a tőkepiacokon, a Scotiabank szakértője szerint míg az előző évben a részvénypiacok felé áramlott a tőke a kevésbé kockázatos eszközosztályokból, addig idén újra az állampapír felé veheti az útját - írja a Zerohedge.

Kilövés előtt az EURHUF? - Videó technikai elemzés

A napos grafikonra pillantva egyértelmű az emelkedő trend az EURHUF piacán. Videónkban érdekes lehetőséget tárunk fel a 60 perces grafikonon, ami lehetővé teszi, hogy kis kockázattal a fő sodrásirányt meglovagolva lépjünk piacra. Hol érdemes EURHUF árfolyammal kereskedni? Meddig emelkedhet az árfolyam? Videónkból megtudhatja.

Kirúgták az edzőt, szárnyal a Manchester United

Menesztették a Manchester United edzőjét a csapat hírnevéhez méltatlan szereplése miatt. A futballcsapatot működtető társaság részvényeinek árfolyama 6 százalékot emelkedett a hírre, a befektetők arra spekulálhatnak, hogy ennél már csak jobb jöhet a klubnál.

Olaszországi finomítóját cserélné el a MOL

A MOL megveszi az olasz ENI 124 Agip üzemanyagtöltő állomását Csehországban - közölte a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap megbízható forrásokra hivatkozva.

Felvásárlási csata a gyógyszeriparban

Tegnap a Botox-gyártójára tett hatalmas, közel 50 milliárd dolláros felvásárlási ajánlattól volt hangos a gyógyszeripar, a legfrissebb hírek szerint azonban az Allergan fedezékbe vonul, miután ún. méregpirulát vet be az ellenséges felvásárlás kivédése érdekében - írja a Financial Times.

Ma lesz az Apple nagy napja

Ma az amerikai tőzsdék zárása után teszi közzé legutóbbi negyedévének számait az Apple, amit mindig szoros figyelemmel követnek a piacok és amire gyakran nagy mozgásokkal reagál az árfolyam. A várakozások szerint az Apple már sem a bevétel, sem a profit szintjén nem tudott növekedést felmutatni az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. De mire figyeljünk még a gyorsjelentésben?

Növelte kitermelését az OMV

Közzétette az OMV szokásos előzetes negyedéves beszámolóját, melyekből a befektetők nagyvonalakban következtethetnek arra, hogy milyen volt a január-március közti időszak a társaságnál. A fajsúlyosnak számító kutatás-termelésben pozitív folyamatok voltak megfigyelhetők, a kitermelés mind a korábbi negyedévhez, mind a bázisidőszakhoz képest növekedni tudott. Ebben nagy szerepe volt már a tavaly augusztusi északi-tengeri bevásárlásoknak. A finomítás ugyanakkor továbbra is gyengén teljesít, és a kedvezőtlen külső környezet miatt a gáz szegmens sem remekel.

Nem lesz idén új iPhone!

Kénytelen lesz elhalasztani az Apple a legújabb okostelefonja bemutatását, mivel nem talált eddig megfelelő akkumulátort hozzá - írja a MacRumors blog. A hírek szerint csak jövőre léphet a nagyközönség elé a bennfentesek által "iPhone Airnek" keresztelt ultravékony, nagykijelzős okostelefonnal.

Folytatták a menetelésüket az amerikai indexek

Makrogazdasági fronton piacmozgató adat nem látott napvilágot kedden, a befektetői hangulat alapvetően azért volt optimista ezen a napon, mert a vállalati gyorsjelentések közül több mérvadó is jobb lett a vártnál és az egészségügyben egy nagyobb felvásárlást is bejelentettek. Szakértők szerint a jó hírekre most vevők a befektetők, ennek megfelelően a vezető részvényindexek 0,4-1%-os emelkedést mutattak.

Meg vannak számlálva a napjaink, nyakunkon a zuhanás

Szakértők szerint túlságosan régóta emelkednek a részvényindexek Amerikában, a bizonytalanságok miatt éppen itt az ideje, hogy rövidtávon nagyobb korrekciót láthassunk. A befektetők bizonytalanok, egyre kevesebb papírban látni még potenciált, a meglévő kockázatok tudatában nem lepődhetnénk meg, ha néhány hét alatt akár 10%-os visszaesést is láthatnánk. Erre utal, hogy egyes alapok már elkezdtek védelembe vonulni vagy defenzív papírokat vásárolni - írja a CNBC.

Drága marhahús miatt gyengélkedik a McDonald’s

A vártnál kissé rosszabb negyedéves eredménnyel rukkolt elő ma a McDonald's, a menedzsment pedig további nehézségekre számít az év hátralevő részében. Ennek ellenére emelkedik ma a részvények árfolyama, ami elsősorban a kedvező nemzetközi befektetői hangulattal magyarázható.

  • A marhahús drágulása nyomás alatt tartja a marzsokat
  • Európában még növekszik az eladás


Egész Európa ralizott - Itthon az OTP és az MTel járt az élen

Az európai részvénypiacokon egész nap jó volt a hangulat, miután a befektetők egyelőre átnéztek az utóbbi napok ukrán eseményein. Az optimizmust elsősorban vállalati hírek fűtötték, egyrészt jó gyorsjelentéseknek, másrészt a gyógyszerszektorból érkező felvásárlási híreknek örültek a piaci szereplők. A budapesti börzén az OTP és a Magyar Telekom teljesített a legjobban, de a másik két blue chipnek is jó napja volt.

Semmi nem az, aminek látszik?

A gyorsjelentési szezon kellős közepén járva minden befektetőt az érdekel, hogy hogyan teljesítenek a vállalatok, mit mutatnak a számok. Az más kérdés, hogy mennyire lehet hinni a gyorsjelentéseknek, hiszen sokszor úgy manipulálják őket a cégvezetők, ahogy nem szégyenlik - világít rá a Zerohedge.

Az ünnepek után jobb hangulatban folyhat a kereskedés (QUAESTOR)

Az amerikai gyorsjelentési szezon magasabb sebességfokozatba kapcsol a héten. Az S&P 500 index kosarába tartozó vállalatok közel egyharmada jelent. A piaci hangulatot a kedvező jelentések ismét pozitívan befolyásolhatják, az index továbbra is emelkedő trendben van. A várható eredménynövekedés 1,7% körül alakulhat ebben a negyedévben. Az érték a januárihoz képest (6,5%) lényegesen alacsonyabb, azonban a múlt heti 0,6%-hoz képest jobb. A néhány nagy kapitalizációjú vállalat (Microsoft, McDonald's) mellett, jelentős kínai kitettséggel rendelkezők is jelentenek (Apple, Qualcomm). Utóbbiak várható teljesítményét az IBM múlt heti számai beárnyékolják. A piac figyelmére fokozottan számíthat még a Facebook és a Netflix is, hiszen mindketten jelentenek a héten.

Felvásárolnák a Botox gyártóját

A legutóbbi felvásárlás után úgy tűnik újabb akvizíciót tervez a Valeant Pharmaceuticals, legalábbis ez derült ki az Amerikai Tőzsdefelügyelethez (SEC) benyújtott dokumentumokból. A Valeant a tervek szerint az Allergan nevű céget venné meg, mely a Botox gyártójaként ismert elsősorban. Ma a hivatalos felvásárlási ajánlat is megérkezett, mely jelentős prémiumot tartalmaz.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.