tőzsde

Miért zuhan a Telekom? És meddig?

Nagyot esett a múlt hét végén a Magyar Telekom árfolyama, ez több tényezővel is magyarázható, ezeket gyűjtöttük össze.

Venni kell a Bank of America részvényeit

Három éves távlatban akár 50%-os részvényárfolyam-emelkedést is elképzelhetőnek tartanak a Bank of Americánál. 2017-ben az egy részvényre jutó nyereség megütheti a 2 dollárt is, ami több mint két és fél szerese az erre az évre várt 75 centes nyereségnek - írja a Reuters.

Eddig tartott a Google és az Apple adóparadicsoma?

Harcot hirdetett az OECD az adóelkerülések ellen, aminek célpontjai elsősorban a nagy amerikai technológiai vállalatok, mint a Google, az Apple és az Amazon lehetnek - írja a Reuters. 2015 végéig nyolc új intézkedést vezetnek be a csatlakozó országokban. A technológiai cégek alakítják a legagresszívebben az adózási politikájukat, ezért lesznek ők a fókuszban.

Elítélték az embert, aki miatt jogilag is pénz lett a Bitcoin

40,6 millió dolláros büntetést kapott az a bitcoin-befektetés köntösbe csomagolt piramisjátékot működtető texasi férfi, aki miatt amerikai bíróság először mondta ki, hogy a Bitcoin pénz - számolt be a Guardian.

Az olajiparban lát fantáziát a Siemens

A Siemens bejelentette, hogy 7,6 milliárd dollárt áldozna egy olajkitermelő eszközöket gyártó vállalat megvásárlására. Ezzel a német cég jelentősen növelné részesedését az észak-amerikai olajpiacon - írja a Reuters.

Már megint mellélőtt a Tesco - Szakad az árfolyam

Közel 9 százalékkal zuhan a Tesco részvényeinek árfolyama a hét első kereskedési napján, miután az angol kiskereskedelmi üzletlánc az elmúlt három évben már negyedszer tett közzé profit warningot.

Olyat csinált az Alibaba, amit még soha senki

Minden rekordot megdöntött az Alibaba, a társaság múlt héten lebonyolított elsődleges részvénykibocsátása lett minden idők legnagyobbja, miután a tervezettnél több részvényt adott el, látva a hatalmas keresletet a részvények iránt. Az elsődleges részvénykibocsátás értéke elérte a 25 milliárd dollárt.

Fontos döntés jöhet a héten a MOL-nál

A horvát kormány mindent megtesz az INA dolgozóinak védelméért, és igyekszik megakadályozni a vállalatra nézve hátrányos döntéseket is - mondta a horvát gazdasági miniszter újságírók kérdésére a hét végén. A múlt héten horvát lapok arról számoltak be, hogy az INA a héten dönt a fiumei és a sisaki finomítók sorsáról.

A Goldman Sachs nem esett hasra a Teslától

A Goldman Sachs elemzői nem estek hasra a Tesla Motors fremonti gyárlátogatását követően, véleményük szerint nincs olyan új pozitív tényező, ami miatt indokolt lenne a Tesla-részvények felminősítése. Éppen ezért ajánlásuk továbbra is "semleges" és a részvények célárát változatlanul 210 dolláron tartják.

Az Ebola-járványt átkozhatják majd a csokoládé szerelmesei

Pénteken spekulációs vásárlások 3,5 éves csúcsra repítették a kakaóbab határidős jegyzési árát Londonban. A heves vásárlások hátterében azok a várakozások álltak, melyek szerint csökkenhet a termék kínálata az Afrikát sújtó Ebola-járvány terjedése miatt.

Itt a következő nagy bankkártyás botrány

A Home Depot közleményben tudatta: 56 millió vásárlójuk bankkártyás adatai kerülhettek illetéktelenek kezébe. Hackerek ugyanis egy eddig ismeretlen rosszindulatú szoftverrel hónapokon keresztül lopták az adatokat 2200 amerikai és kanadai üzletükben - számolt be a The Wall Street Journal.

Itt van Kína leggazdagabb embere

Az Alibaba sikeres tőzsdei bemutatkozásának köszönhetően a cég egyik alapítója, Jack Ma lett hivatalosan Kína leggazdagabb embere - írja a Reuters. A vezető a pénteki IPO során 850 millió dollár értékben adott el részvényeket, míg a nála maradt papírok értéke elérte a 13-14 milliárd dollárt (a kibocsátási árral számolva). A részvényárfolyam viszont rakétaként száguldott a kereskedés során, ami jelentősen növelte Ma és tulajdonostársai magánvagyonát.

Slusszkulcsos indítás? - Okostelefonnal sokkal menőbb!

A Tesla mindig is tudta, hogy mitől döglik a légy és remek érzékkel tapint rá arra, hogy hogyan szolgálhatná ki még jobban a legmodernebb technológiai megoldásokért rajongó célközönségét. Nincs ez most sem másként, a vállalat ugyanis bejelentette, hogy a Model S-nél végrehajtott szoftverfrissítésnek köszönhetően a jövőben már okostelefonról is indítható lesz járművük.

Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Vegyes elmozdulásokkal zárták a hetet a vezető amerikai indexek. A nap eseménye az Alibaba tőzsdére lépése volt, a kínai internetes kereskedelmi cég részvényei nagy emelkedéssel indították tőzsdei pályafutásukat.

Nem vettél Alibabát? Hiba volt!

Jelentős emelkedéssel indította tőzsdei pályafutását a kínai internetes kiskereskedelmi cég, az Alibaba a New York-i tőzsdén. A 68 dolláros kibocsátási árhoz képest 92 dolláron nyitott a papír, de jelenleg már 100 dollár közelében az árfolyam.

Ők az Alibaba új milliárdosai

Az Alibaba tőzsdére lépése valóságos sikertörténet lett, a részvények a legmagasabb áron mentek el, amit a menedzsment megcélzott és nagy emelkedéssel indították a kereskedést a részvények. A vállalat bekerült a legnagyobb amerikai vállalatok közé, piaci kapitalizációja meghaladja az olyan versenytársakét, mint az Amazon. A tőzsdére lépés során több nagytulajdonos is adott el, akik immár hivatalosan milliárdosok lettek.

Felfüggesztették a Norbi részvények jegyzését - Mit mond a cég?

Az MNB mai határozatában kötelezte a Norbi Update Lowcarb Nyrt-t. részvényértékesítési tájékoztatójának kiegészítésére, s ennek közzétételéig befektető-védelmi okból felfüggesztette a forgalomba hozatali eljárást.

Elképesztő pofont kapott a Magyar Telekom

Nem lesz független Skócia, ugyanis nyertek a függetlenségre Nemmel szavazók a tegnap tartott skót népszavazáson. A befektetők alapvetően örülnek a népszavazás eredményének, a fontosabb tőzsdék emelkednek. A magyar piacon viszont nyoma sem volt a külföldi kedvező hangulatnak. A BUX esett, ami elsősorban a Magyar Telekom számlájára volt írható.

Ebben az ügyben a MOL, az OTP és a Richter is érintett

Hétfőn a BUX és a CECE részvényindexek esetében is változások várhatók, ekkor lépnek életbe ugyanis az új indexsúlyok. A magyar papírok közül a MOL, a Richter és az OTP is érintett a változásban.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.