A kínai hatóságok azt tervezik, hogy akár 50 százalékkal is csökkentik a belföldi tőzsdei kereskedés bélyegilletékét - mondta három, az ügyet ismerő személy a Reutersnek -, ezzel is próbálva élénkíteni az ország nehéz helyzetben lévő részvénypiacát.
Hosszas folyamat eredményeként a Heineken is kivonul Oroszországból, és eszközeit mindössze egy euróért értékesítette egy helyi cégnek. Bár a kivonulás miatt 300 millió eurós egyszeri költséggel számol a cég, a tranzakciónak elhanyagolható hatása lesz az egész éves kilátásokra - közölték.
Gyors egymásutánban csökkentette az ázsiai piacokra, valamint Kínára vonatkozó részvénypiaci előrejelzést a Morgan Stanley és a Goldman Sachs, miután mindkét Wall Street-i bank gazdasági gyengeségre számít a jövőben.
Reggel Ázsiában emelkedtek a tőzsdék, ezt követően pedig Európában is pluszban nyitottak, mégis mínuszban zártak a vezető részvényindexek, ezt követően pedig Amerikában is estek a tőzsdék, és végül méretes mínuszban fejezték be a napot.
A reggel látott hangulatjavuláshoz hozzájárult, hogy tegnap az Nvidia második negyedéves számai jócskán felülmúlták a várakozásokat.
A nemzetközi hangulatromlás ellenére pluszban zárta a napot a BUX. A hazai blue chipek közül egyértelműen a Magyar Telekom volt a nap sztárja, ami pedig a midcapeket illeti, a Rába és az Opus is egyaránt 15 százalék feletti pluszban zárta a napot, előbbi a vártnál erősebb második negyedéves számoknak köszönhetően, utóbbi pedig a tegnapi méretes esést követően.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében Jevgenyij Prigozsin balesetével foglalkoztunk, amellyel kapcsolatban legalább annyi a nyitott kérdés még, mint a 2 hónappal ezelőtti sikertelen puccsal összefüggésben. Vendégünk volt Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzője. A második blokkban a szárnyaló Nvidia chipgyártó volt a téma, de szóba került az is, hogy mely cégek lehetnek még a nyertesei a mesterséges intelligencia által vezérelt tőzsdei ralinak. Erről Kövesy Károlyt, a Portfolio részvénypiaci elemzőjét kérdeztük.
Ugyan a hazai piacon nem panaszkodhatnak a befektetők a tőzsde augusztusi teljesítményére, hiszen rekordokat döntött a BUX, azonban a nemzetközi piacokon hagyott kivetni valót maga után a vezető indexek teljesítménye. A nemzetközi fókusz természetesen elsősorban az USA-n van, ahol részben a kötvényhozamok emelkedése helyezte nyomás alá a részvénypiacot, de a szezonális augusztusi gyengeség is úgy tűnik, hogy közrejátszott. A nagy kérdés viszont arról szól, hogy a mostani esés egy nagyobb lefordulás kezdete, vagy csak korrekció az év eleje óta szinte töretlenül tartó raliban. Ezzel kapcsolatban gyűjtöttük össze néhány neves Wall Street-i elemző véleményét.
A kereskedési idő felénél a Richter kivételével az összes hazai blue chip emelkedik, legnagyobb mértékben pedig a Magyar Telekom papírjai emelkedtek a nap eddigi részében. A hazai midcapek közül kiemelendő a Rába. A tegnapi második negyedéves gyorsjelentést követően a délelőtti órákban már 30 százalék körüli pluszban is voltak a vállalat részvényei.
A szerdai piaczárást követően közzétette második negyedéves gyorsjelentését a Rába. Az időszak során a vállalat mintegy 19,7 milliárd forintos árbevételt ért el, ami az elmúlt 20 legmagasabb második negyedéves eredménye. Az árbevétel mellett pedig a profitabilitás is nőtt, annak ellenére, hogy a vállalatnak még mindig magas beszerzési árakkal, valamint folyamatosan növekvő munkaerő költségekkel kell megküzdenie. Az eredmények is azt igazolják, hogy a vállalalat reorganizációs törekvései működnek, ennek megfelelően pedig a befektetők érdeklődését is felkeltette a Rába, olyannyira, hogy csütörtökön a reggeli piacnyitást követően már közel 30 százalékos pluszban is voltak a vállalat részvényei.
A nyitást követően kisebb pluszban van a magyar tőzsde, a blue chipek közül a Magyar Telekom és a Mol is pluszban van. A Rába a meggyőző negyedéves számok publikálását követően a legjobban teljesítők között van, és a tegnapi zuhanást követően az Opus részvényei is emelkednek.
Nagy várakozások előzték meg az Nvidia szerda esti gyorsjelentését, hiszen a piac azzal számolt, hogyha az eredmények erősek lesznek, az további muníciót adhat a tech cégek által vezérelt részvénypiaci ralinak. Az eredmények végül nem okoztak csalódást, sőt, úgy látszik, hogy a mesterséges intelligencia berobbanásának valóban az Nvidia az egyik legnagyobb nyertese, hiszen a várakozásokat messze meghaladó árbevétel, és profitszámokat közölt a cég. A vállalat ráadásul a folyó negyedévre is olyan előrejelzéssel rukkolt elő, ami alaposan meglepte az elemzőket.
79 évesen korában elhunyt Laszlo Birinyi (Birinyi László), az a befektetési szakember, aki a pénzmozgások és -áramlások felhasználásával elemezte a részvények várható mozgását – számol be a hírről a Bloomberg.
Mindhárom vezető tengerentúli részvényindex emelkedéssel zárta a szerdai kereskedést. A jó hangulatot egyfajta várakozás fűtötte, az Nvidia gyorsjelentéséhez nagy reményeket fűznek a befektetők, ritkán látott várakozás előzi meg a chipgyártó számait. A zárás után megérkezett a társaság negyedéves gyorsjelentése, ami minden várakozást felülmúlt, így a tőzsdezárás utáni kereskedésben elszállt az árfolyama.
Az elmúlt 20 évben nem termelt akkora második negyedéves árbevételt a Rába, mint most, ami újabb jele annak, hogy a vállalalat reorganizációs törekvései működnek. Az árbevétel mellett a profitabilitás is nőtt annak ellenére, hogy még mindig magas beszerzési árakkal, valamint a folyamatosan növekvő munkaerő költségekkel küzd a cég.
Emelkedéssel indult a nap az európai tőzsdéken, délutánra azonban elfogyott a lendület, és már keddi záróértékük közelében mozognak a vezető részvényindexek, az amerikai tőzsdék azonban emelkednek.
A BUX ma reggel ismét új történelmi csúcsra kapaszkodott, délutánra azonban elfogyott a lendület, az elmúlt hónapokban négyszeresére emelkedő Opus részvényei pedig már több mint 30 százalékos mínuszban is voltak a kereskedés során.
Mind a 4 hazai blue chip pluszban zárta a kereskedést, legnagyobb mértékben a Mol részvényei emelkedtek. A nap legfontosabb magyar tőzsdei sztorija az Opus közel 30 százalékos esése volt, ami azután következett, hogy június óta már csaknem négyszeresére emelkedett a vállalat részvényeinek árfolyama.
Reggel a Portfolio is beszámolt róla, hogy a nyitást követően az Opus részvényei már közel 20 százalékos mínuszban is voltak, miután június óta már csaknem négyszeresére emelkedtek a cég papírjai. Rövid időre a déli órákban úgy tűnt, hogy megállhat az esés, délután azonban újabb kör következett lefelé, a kereskedés egy pontján pedig már több mint 30 százalékos mínuszban is voltak az Opus részvényei. A kiemelkedő forgalom mellett pedig a volatilitás is jócskán megnövekedett.
1,5 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a CIG Pannónia vagyon- és felelősségbiztosításokkal foglalkozó leánycégénél, a CIG EMABIT-nál. A friss tőkét a növekedési fázisban lévő egyes üzletágak működésének finanszírozására, valamint a szükséges, elvárt és biztonságos szavatolótőke megfelelés fenntartására fordítja a biztosító.
A kereskedési idő felénél a nemzetközi hangulatnak megfelelően továbbra is pluszban van a BUX. Jól teljesítenek a blue chipek is, a nap eddigi részében a Magyar Telekom és az OTP részvényei emelkedtek a legnagyobb mértékben.