Tőkeemelés az Est Mediánál
Bejegyezték az Est Media tőkeemelését.
Bejegyezték az Est Media tőkeemelését.
Tőkét emelt a Nordtelekom angliai leányvállalatában.
A SET Group 805 millió forintos alaptőkéjét részvények zártkörű forgalomba hozatalával 50 millióval megemeli - derül ki a BÉT közleményéből.
Bejegyezték a Konzum tőkeemelését.
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága mai végzésével elrendelte, hogy az Appeninn korábban bejelentett tőkeemelése közhiteles cégnyilvántartásba bejegyzésre kerüljön.
Tőkegyűjtésbe kezdtek a kínai bankok, az ország szabályozói ugyanis vissza akarják tuszkolni az árnyékhiteleket a bankok mérlegébe - értesült a Financial Times.
Feltőkésítésről, Kína szavazati arányának növeléséről, valamint a már viszonylag nagy nemzeti jövedelemmel rendelkező fejlődő országok hiteltörlesztési költségeinek megemeléséről döntöttek a Világbank részvényesei az Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tavaszi washingtoni közgyűlésén. A döntést az IMF és a Világbank közös bizottsága, az IMF-World Bank Development Committee is jóváhagyta.
A decemberben bejelentett és előzetesen 30 milliárd forintra becsült tőkeemelés második lépését valósítja meg a Konzum, a ma közzétett ügylet eredményeként a vállalat tulajdonába kerül az Egerszalóki Saliris Resort, valamint két kreischbergi síközponban fekvő szálloda, az Alpenblick Hotel és a Hotel Relax Resort.
A decemberben bejelentett, folyamatban lévő 30 milliárdos tőkeemelés folytatásaként, újabb vagyonelemekkel bővül a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. turisztikai portfóliója - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A tőzsdei társaság a várhatóan április végéig lezáruló, két lépésben megvalósított tőkeemelés eredményeként kizárólagos befolyást szerez a BLT Group Zrt.-ben amely a Balatontourist csoportot, illetve három balatoni ingatlant tulajdonol, továbbá megszerzi a Hunguest által üzemeltetett Bál Resort hotelt is. A lépéssel az igazgatóság Magyarország legnagyobb szállásadó vállalatának létrehozását készíti elő: a tőkeemelést követően a Hunguest Hotels Zrt.-t és a Balatontouristot egy közös szakmai irányítással működő turisztikai csoportba szervezi.
Közzétette a NordTelekom az igazgatótanácsi ülésen készült jegyzőkönyvet, ez alapján alaptőkeemelésről és cégvásárlásról is döntött az igazgatóság.
Tőkét emel a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.-ben a kormány Kecskemét és a térség villamosenergia-ellátásának fejlesztése érdekében.
Az UniCredit és Koc Holding tulajdonában lévő török bank, a Yapi Kredi Bankasi egymilliárd dolláros tőkeemelésre készül, hogy javítsa tőkeszintjét - számol be a hírről ismeretlen forrásokra hivatkozva a Bloomberg.
Az OTP Bank Nyrt. bejelentette, hogy az OTP Faktoring Zrt.-nél 24 milliárd forint összegű ázsiós tőkeemelést hajtott végre.
Új részvények zártkörű forgalomba hozatalával 183 millió forinttal megemelte a társaság alaptőkéjét az Opus Global Nyrt. - közölte a társaság a BÉT honlapján.
Jelentős tőkeemelésre szorulhatnak egyes európai nagybankok, hogy csökkentsék tőkeáttételüket - írja a Financial Times. Ha az amerikai bankok tőkével való ellátottságát vesszük alapul, az európai bankrészvények piacán még nagy hígítással járó részvénykibocsátásokra lehet szükség.
30-50 milliárd dollárnyi plusz tőkére lesz szükségük a brit bankoknak, hogy a "hard" Brexit után is működőképesek tudjanak maradni az EU egységes piacán az Oliver Wyman tanácsadói szerint - számol be a Bloomberg.
Egy, a dolgozóknak küldött levélből derült ki, hogy a Deutsche Bank haladást ért el alapkezelőjének tőzsdére viteli terveivel. A részleges tőzsdei bevezetéssel a német nagybank 2 milliárd eurónyi tőkéhez juthat, a hatóságok már hozzájárultak az alapkezelőt érintő változtatásokhoz - számol be a hírről a Reuters.
Jóváhagyta az EU az olasz Monte dei Paschi állami mentőcsomagját, az 5 éves szerkezetátalakítási terv keretében az olasz állam 5,4 milliárd eurónyi tőkével segítené a világ legöregebb bankját - számol be a hírről a CNBC.
A március 15-i határidőig 13 ezer kft. nem emelte meg a törzstőkéjét a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén, a társaságok ellen a cégbíróság hivatalból törvényességi felügyeleti eljárást indít - közölte szerdán a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról percről percre.
Cikkünket folyamatosan frissítjük a legfontosabb fejleményekkel.
Hirtelen rájöttek az Amazonnál is, hogy egy részük "elavult".
Megszólalt Németország külügyminisztere.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?