Újra tüntettek a korlátozások ellen Prágában
Mintegy másfél-kétezer ezer ember tüntetett vasárnap délután Prágában a közéletet korlátozó kormányzati intézkedések ellen.
Mintegy másfél-kétezer ezer ember tüntetett vasárnap délután Prágában a közéletet korlátozó kormányzati intézkedések ellen.
A járvány miatt bevezetett, a vállalkozásokat érintő korlátozások ellen tüntettek vasárnap a budapesti Hősök terén.
Alekszej Navalnij ellenzéki politikust támogató tüntetések voltak vasárnap az orosz Távol-Kelet és Szibéria több városában.
Tucatnyian tüntettek, kis időre megzavarva egy Los Angeles-i oltóközpont munkáját - jelentette helyi idő szerint szombaton a helyi média. Az oltásellenes feliratú táblákkal tüntető, a karanténintézkedések eltörlését követelő tüntetők a Dodger stadionban berendezett, egyik legnagyobb amerikai oltóközpontnál gyülekeztek - olvasható a közösségi médiában.
Holnap tömegtüntetéseket hirdettek Oroszország-szerte ellenzéki aktivisták, a rendőrség arra utasította a lakosságot, hogy maradjanak otthon – írja az AP.
Helybe hagyta a Moszkva megyei bíróság csütörtökön Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus 30 napos előzetes letartóztatását.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb tüntetéseit váltotta ki Oroszországban Alekszej Navalnij ellenzéki politikus múlt vasárnapi őrizetbe vétele. Ez jól mutatja, hogy a tavaly nyári megmérgezését követően nem éppen kis kockázatot vállaló hazatérésével, a Kreml által csak „jelentéktelen bloggernek” nevezett Navalnij ügyének kezelése milyen súlyos gondot jelent Vlagyimir Putyin elnök számára. A hazatérése esetére előre belengetett őrizetbe vételével valójában Navalnijt az emigrációban maradására ösztökélő orosz vezetésnek komoly dilemmát okoz, mit kezdjen a visszatért ellenzéki politikussal, akinek előzetes letartóztatása február 15-ig tart. Elképzelhető, hogy az orosz elit kétes meggazdagodási ügyeit sokmilliós nézettséget generáló videóiban leleplező, az ellenzéki választókat hatékonyan mobilizálni tudó politikust a korábbi felfüggesztett börtönbüntetések, 15 napig tartó letartóztatások után most már tényleg hosszabb időre rács mögé küldik, ami legalább a szeptemberi parlamenti választásokig eltarthat. Feltéve, hogy a tervek szerint jövő hétvégén folytatódó tüntetések nem kényszerítik más lépésre a Kremlt.
Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti többségének vezetője arról tájékoztatott, hogy már hétfőn a szenátus elé kerülhet a Donald Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment), holott korábban Mitch McConnell, a szenátus (felsőház) republikánus párti kisebbségének vezetője azt mondta, hogy erre február közepéig nem kerül sor.
Elpártolt Donald Trumptól a szélsőjobboldali Proud Boys nevű szervezet, amely egészen a Capitolium ostromáig az elnök egyik legvokálisabb, legismertebb és legerőszakosabb támogatója volt – írja a New York Times.
Amerika-szerte zavargások voltak tegnap, Joe Biden beiktatásának napján, de a várakozásokkal ellentétben nem Donald Trump támogatói, hanem szélsőbaloldali tüntetők erőszakoskodtak. A legdurvább zavargás Portlandben volt, ahol a tüntetők szétverték a demokrata párt oregoni központját. Az aktivisták többnyire azt kifogásolták, hogy Biden nem elég radikális: nem hajlandó felfüggeszteni a rendőrség finanszírozását és nem oszlatja fel az ICE-t sem.
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett kerül sor Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnökének beiktatására a mai nap. Nemcsak a koronavírus miatti egészségügyi intézkedések lesznek szembetűnőek, hanem még 25 ezer nemzeti gárdista is biztosítja a következő elnök védelmét, akiket az FBI rendkívüli módon egyenként átvilágít. Bár országszerte (fegyveres) tömegtüntetéseket jelentettek be Trump támogatói, nem valószínű, hogy ilyen biztonsági intézkedések mellett bárki megpróbálná megakadályozni Joe Biden beiktatását.
Több ezren tüntettek Amszterdamban egy nem engedélyezett tüntetésen vasárnap a koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatását szolgáló intézkedések ellen.
Több amerikai szövetségi rendvédelmi szervezet is figyelmeztetést adott ki arról, hogy országszerte szélsőségesek kivitelezhetnek erőszakos megmozdulásokat Joe Biden elnöki beiktatásának napján és ezután is 2021-ben, miután felbuzdultak a Capitolium támadásának sikerességén – írja a CNN.
Donald Trump január 20-án átadja a hatalmat Joe Bidennek, ezt maga az elnök is megerősítette. A demokrata párt képviselői viszont nem akarják megvárni, hogy a volt ingatlanmágnás önként távozzon az Egyesült Államok éléről, komplett hadjáratot építettek fel az elmozdítására, miután Trump követői a múlt héten feldúlták a Capitoliumot. A politikai támadások látványosak, de nem sok esély van rá, hogy Donald Trumpot kiteszik az elnöki székből január 20-ig.
Donald Trump mindössze kilenc napig regnál még, azonban eltávolítási kísérlete miatt fegyveres tüntetések szerveződhetnek, és Joe Biden beiktatásakor is zavargások lehetnek – figyelmeztet az FBI az ABC News birtokába jutott dokumentum szerint.
Vádat emeltek egy szövetségi bíróságon az amerikai kongresszus ostromában részt vevő három gyanúsított ellen - közölte szombaton az amerikai igazságügyi minisztérium.
Lemond tisztéről a Capitolium rendőrségének főnöke, Steven Sund január 16-i hatállyal a kongresszus épületének szerdai ostroma, illetve annak sikertelen megakadályozása miatt - adta hírül pénteken az AP.
Többen az amerikai demokrácia egyik legsötétebb napjaként jellemzik a tegnapi napot, amikor Donald Trump elnök támogatói több ezren a Capitolium köré vonultak, majd betörtek és összetűzésbe kerültek a rendőrökkel, valamint megrongálták az épületet. A kongresszus épp az elektori szavazatokat számolta össze az ülésteremben, melynek eredményeképpen Joe Biden elnökválasztási győzelmét deklarálták volna. Az esemény során négyen meghaltak, több mint ötven embert tartóztattak le és több súlyos sérültet is kórházba szállítottak. Ebben a cikkben összegeztük az idáig vezető utat és az elmúlt órák történéseit.
Erőszakba torkolltak Washington D.C.-ben a Donald Trump melletti demonstrációk szerda este. A tüntetők rendőrökre támadtak és betörtek a Capitoliumba is. A rendőrség lőfegyverekkel és barikádokkal védte meg a képviselőház üléstermét, a szenátuséba viszont betörtek a tüntetők, így több órára felfüggesztették azt a szavazási folyamatot, ami Joe Biden elnökké válásához vezet. A zavargásokban egy nőt lelőttek, aki életét veszítette, három tüntető tisztázatlan körülmények között veszítette életét, és több súlyos sérült is van több tucatnyi letartóztatott mellett. Magyar idő szerint 23:50-kor kiszorították az épületből a tüntetőket, de nagy tömeg maradt a Capitolium körül annak ellenére, hogy washingtoni idő szerint este 6-tól reggel 6-ig kijárási korlátozást rendeltek el, illetve 15 napra szükségállapotot is hirdettek. A törvényhozás épületében, illetve annak közelében több robbanószerkezetet is talált az FBI. Magyar idő szerint csütörtök délelőttre összesítették az elektori szavazatokat és deklarálták Joe Biden győzelmét. Donald Trump bejelentette: békésen átadja a hatalmat Bidennek. Friss híreink percről percre.
Trump felbőszült támogatói tegnap betörtek a Capitoliumba és szétverték az épület egy részét, az épületet védő rendőrség, illetve szövetségi és titkosszolgálati szervezetek egy ideig látszólag tehetetlenek voltak a helyzettel szemben. A CNN rendőröket kérdezett arról, hogyan történhetett az, hogy Trump támogatói lényegében elfoglalták az Egyesült Államok egyik legfontosabb politikai központját.
Egyre többen használnak mást a fizetésre.
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.