A Republikánus Párt tervezete március közepéig hosszabbította volna meg a szövetségi kormányzat működőképességét, valamint több mint 100 milliárd dollárt biztosított volna természeti katasztrófák áldozatainak, és két évre felfüggesztette volna az Egyesült Államok hitelfelvételi korlátját.
A gyorsított eljárásban napirendre vett javaslatot a képviselőház kétharmadának támogatnia kellett volna, de 235-174 arányban megbukott.
Mike Johnson republikánus házelnök azután állt elő a B tervvel, hogy szerdán Donald Trump megválasztott elnök és közeli szövetségese, Elon Musk milliárdos üzletember a demokratákkal korábban kialkudott egyezség elutasítására szólított fel, az ugyanis nem tartalmazta az adósságplafon emelését. Az alku felmondása után a demokraták – két kivétellel – nem voltak hajlandók megszavazni az új javaslatot.
Egy vagy két bábmester beleszól, és a szélsőséges MAGA-republikánusok úgy döntenek, hogy a gazdagok, a kapcsolatokkal rendelkező milliomosok és milliárdosok, és nem az amerikai munkásosztálybeli emberek érdekében cselekszenek
- mondta Hakeem Jeffries, a képviselőház demokrata frakcióvezetője tegnap.
Mike Johnson közölte, a republikánusok más megoldást fognak keresni a leállás elkerülése érdekében.
"Szerintem igazán felelőtlen dolog, hogy olyan dolgok miatt kockáztassuk a leállást, amelyekben már megállapodtunk" - fejtette ki Johnson, miután 38 párttársa szintén ellenezte a javaslatot a kormányzati eladósodás visszaszorítása mellett érvelve.
Az álláspontom egyszerű - nem fogom felemelni vagy felfüggeszteni az adósságplafont (ami még több adósságot okoz) anélkül, hogy jelentős és valós kiadáscsökkentéssel kötnénk össze
- fogalmazott Chip Roy republikánus képviselő az X-en, akit
Trump erre válaszul pozíciója elvesztésével és előválasztási kihívással fenyegetett meg.
Az eredeti alkuhoz képest a tegnap elbukott új verzió lényegi újdonsága egyébként az adósságplafon felfüggesztése volt, Johnson ezen kívül olyan elemeket vett ki belőle, mint a közösségi egészségügyi központok és a gyermekrákkutatás finanszírozása, illetve az E15-ös, kukoricaalapú benzinadalék egész éves használatának engedélyezése.
Noha a demokraták hiányolták az előbbieket a csomagból, az adósságlimit felfüggesztését alapvetően nem ellenzik: "nem" szavazataik inkább a kétpárti verzió felmondása ellen szóltak, elmondásuk szerint pedig attól is tartanak, hogy az adósságplafon-növelés megkönnyítené a republikánusok számára egy gazdagokat érintő adócsökkentés elfogadását jövőre.
Ha ma nem sikerül egy új finanszírozási terv elfogadása, az amerikai szövetségi kormányzat szombat 00:01 órától leállhat.