Az Eötvös József Gimnázium 36 tanára a mai naptól egészen a téli szünet kezdetéig, vagyis december 20-ig gördülő munkabeszüntetésbe kezd - írja az egyik tanár egy Facebook posztban, amelyet a hvg.hu vett észre.
Megdöbbentő felvétel került ki nemrég a Twitterre: az iráni kormányellenes tüntetők minden bizonnyal nem mást gyújtottak fel tegnap este, mint Ruholláh Homeini legfőbb vezér házát.
Diákok maroknyi csoportja vonult fel péntek reggel a Várba a Karmelita kolostort és a szemközti építkezést együttesen elzáró kordonhoz, hogy tiltakozzon az oktatás helyzete miatt - írja az Infostart.
Nemrég videó készült egy orosz tüntetésről, mely során szovjet zászlóval vonuló orosz lakosok azt követelik, hogy Szarmat rakétákkal mérjen csapást a Kreml Washingtonra, az Egyesült Államok fővárosára.
November 13-án vasárnap délután robbantás történt Isztambul legforgalmasabb, turisták által is kedvelt utcáján, az Istiklal úton. Ma reggelre a török hatóságok több tucat embert le is tartóztattak, és előállították a robbantás állítólagos elkövetőjét, aki beismerő vallomást is tett. Fél nap alatt kész lett a török hatóságok hivatalos narratívája: a támadás mögött a szíriai kurdok állnak, az elkövető Görögországba akart menekülni, és nem fogadják el az amerikaiak részvétét sem. Mindez a választások előtt fél évvel történt, amikor régóta mélyponton van Erdogan és pártjának a népszerűsége, a török gazdaság összeomlott, több mint egy éve próbálják betiltani a kurdok törökországi pártját és hónapok óta folyamatos a feszültség a szomszédos görögökkel.
Fejkendő nélküli képpel állt ki az iráni tüntetők mellett az Instagramon Taraneh Alidúszti színésznő, az Oscar-díjjal jutalmazott Az ügyfél című 2016-os film egyik főszereplője.
A párizsi tömegközlekedési vállalat, az RATP szakszervezetei sztrájkot hirdettek csütörtökre és tüntetést is tartanak a francia fővárosban, magasabb bérért és munkakörülményeik javításáért.
A Guardian jelentette azt, hogy a georgiai Johns Creek városában azonnali hatállyal elbocsáltottak két szavazatszámlálót, amikor az egyikőjük twitter hírfolyamából kiderült, hogy részt vettek a Capitolium 2020 januári ostromában.
Beszédet tartott a teheráni amerikai nagykövetség ostromának évfordulóján Husszein Szalámi tábornok, az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest vezetője, melyben megtorlással fenyegette meg a Nyugatot, amennyiben beavatkoznak az iráni politikába.
Jair Bolsonaro hivatalban lévő brazil elnök felszólította támogatóit, hogy oldják fel a brazil utak lezárását, a "törvényes tiltakozásokat" azonban támogatta.
A napokban értesítette az amerikai hírszerzést Szaúd-Arábia arról, hogy Irán támadást készül végrehajtani ellenük, a térségben tartózkodó amerikai csapatok és a szaúdi haderő készültségi szintjét is növelték – írja a Wall Street Journal bennfentes források alapján.
Október 16. és 22. között lezajlott a Kínai Kommunista Párt 20. nemzeti kongresszusa, mely során ismét bizalmat szavaztak Hszi Csin-ping elnöknek. Hszi újabb öt évre nyerte el megbízatását, korántsem valószínű azonban, hogy 2027-ig biztosnak érezheti pozícióját. Nézzük, miért.
Irán nyilvános tárgyalásokat fog tartani mintegy ezer ember ellen, akiket Teheránban a zavargások miatt vád alá helyeztek - közölte egy félhivatalos hírügynökség hétfőn, miközben a hatóságok fokozták erőfeszítéseiket a több mint hat hete tartó tüntetések elfojtására.
Folytatódtak a tüntetések Iránban pénteken a Mahsza Amini halála miatt kitört demonstrációk résztvevőinek meggyilkolása miatt - civil szervezetek és az AFP francia hírügynökség által ellenőrzött videófelvételek szerint.
Újabb kormányellenes tüntetést tartottak péntek délután Prágában, szeptember eleje óta már a harmadikat, a rendőrség szerint több tízezer résztvevővel. Brünnben (Brno) is kormányellenes megmozdulást tartottak, ott néhány ezren jelentek meg.
A Sky News értesülései szerint aggodalommal tölti el a Fehér Házat, hogy Oroszország tanácsokkal láthatja el Iránt azt illetően, hogyan kell elnyomni az országban zajló tüntetéseket.
Az október 23-ai tüntetés után ma munkabeszüntetést tartanak és élőláncot szerveznek a tanárok. Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője bejelentette, hogy novemberben tárgyalnak a minisztériummal az oktatás helyzetéről, illetve újabb sztrájknapot is tartanak.