A GKI üzleti bizalmi indexe decemberben 1 ponttal csökkent novemberhez képest. Ez is elég volt ahhoz, hogy e mutató 39 havi mélypontjára süllyedjen, vagyis
a Covid-válságban láthattuk utoljára ennyire borúlátónak a magyar vállalatokat.
Az ipari bizalmi index 2 ponttal csökkent az előző felméréshez képest, míg az építőiparban, illetve a kereskedők és az üzleti szolgáltatók körében mért indexek csak hibahatáron belül változtak. Továbbra is a kereskedelem a legkevésbé és az üzleti szolgáltatások a leginkább derűlátó szektor.
A vállalkozások összesített foglalkoztatási hajlandósága nem változott lényegesen novemberhez képest – az iparban és a szolgáltatások terén erősödtek a foglalkoztatási szándékok, míg az építőiparban és a kereskedelemben gyengültek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatóságának megítélése november után decemberben is sokat romlott, s ezzel e mutató 24 havi mélypontjára esett.
Az üzleti szféra összesített áremelési tervei érezhetően emelkedtek az előző hónaphoz képest, így e mutató kétéves csúcsára emelkedett. Az egy hónap alatt bekövetkező változás a kereskedelemben viszonylag enyhe volt, míg az ipari és építőipari termelők, valamint a szolgáltatók áremelési tervei igencsak megugrottak.
Decemberben – három hónapnyi csökkenés után – végre 2 ponttal emelkedni tudott a GKI fogyasztói bizalmi indexe az előző hónaphoz képest. Az elmúlt 12 hónapban tapasztalt pénzügyi helyzet megítélése és a következő 12 hónapra vonatkozó kilátás is javult novemberhez képest. Emellett az ország következő egy évben várható gazdasági helyzetére vonatkozó várakozás is kedvezőbb lett. Valamelyest romlott viszont a nagy értékű fogyasztási cikkekre elkölthető saját pénz értékelése. A lakosság inflációs várakozása enyhén tovább emelkedett, míg a munkanélküliségre vonatkozó nem változott.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images