Magyar háziorvos szerint ezeknél a tüneteknél érdemes long Covidra gyanakodni
Mangó Gabriella háziorvos szerint a szívdobogás, vérnyomás-problémák, zsibbadás és a pszichés betegségek mind a long Covid tünetei lehetnek – írja az rtl.hu.
Mangó Gabriella háziorvos szerint a szívdobogás, vérnyomás-problémák, zsibbadás és a pszichés betegségek mind a long Covid tünetei lehetnek – írja az rtl.hu.
Az omikron-hullám felfutásának lehetünk szemtanúi Magyarországon, sosem látott csúcsokra futnak a fertőzötti számok, miközben szerencsére a súlyos esetek száma elmarad a korábbi hullámokban azonos fertőzésszámnál látottaktól. Az új variáns okozta tünetekről és a variáns immunáttörő képességéről is egyre több részletet tudtunk meg az elmúlt napokban. A koronavírus-járványról pénteken percről percre ebben a cikkünkben számolunk be.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke azt mondja, a korábbiakhoz képest most jóval több a tünetes gyerek, mint a korábbi hullámokban, és azt is elmondta, milyen tüneteket látnak náluk. A koronavírus az óvodákban is gyorsan terjed, van olyan óvoda Budapesten, ahol minden csoport karanténban van.
A koronavírussal fertőzöttek körében az utóbbi időben megfigyeltek alapján gyakran előfordul a betegség elején a hasmenés, immunsérült betegeknél pedig a hányás, hányinger - írja az NBC a John Hopkins Medicine-re hivatkozva.
Az Egyesült Államok 1,35 millió új koronavírusos esetről tett jelentést hétfőn, ez a legmagasabb egynapi esetszám a járvány kezdete óta, amit a világ összes országa közül eddig jelentettek – írja a Reuters. Az esetszám rekord mellett a nagy gond viszont az, hogy a kórházi ellátásra szoruló koronavírusosok száma is csúcsra futott.
Nem ajánlják az orvosok az edzést vagy a testmozgást akkor sem, ha valaki tünet nélkül vagy csak enyhe tünetekkel koronavírusos – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
Az omikron naponta akár 15 ezer embert is megbetegíthet – jelentette ki Rusvai Miklós az ATV Híradónak. A virológus a Cipruson megjelent úgynevezett "deltakron" hibridről - amely a delta és az omikron keveréke -, úgy nyilatkozott: szerinte nem lesz domináns.
Frissítették és validálták az Imperial College London tanulmányát, amely az omikron koronavírus-szupervariáns tulajdonságait próbálja meg felmérni, ám sajnos az eredeti állítások nem változtak: továbbra sincs bizonyíték arra, hogy a deltánál kevésbé súlyos betegséget okozna, és a két oltás illetve a szimpla átesettség nagyon alacsony védelmet jelent ellene - írja a Reuters.
Az omikron vírusvariáns által okozott megbetegedés tünetei mások lehetnek, mint amilyeneket a delta variáns okoz, írja az Independent. Sok esetben hasonlítanak az új mutáció tünetei a náthához, ezért nehéz azokat felismerni.
Magyarországon is megjelent a koronavírus omikron variánsa, két laboratóriumi mintában mutatták ki - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában hétfőn. Mint az országos tisztifőorvos elárulta: az egyik fertőzöttnek enyhe tünetei vannak, a másik középsúlyos állapotban van és kórházban ápolják.
Az omikron vélhetőleg terjedőképesebb, mint a korábbi változatok - mondta Rusvai Miklós, virológus, aki az elsődleges tünetek között a légzőszervieket említette, illetve a fáradékonyságot.
A kórházi ápolásra szoruló koronavírus-betegek durván 1 százalékának nagy eséllyel központi idegrendszeri komplikációkat okoz a betegség – jelentették az Észak-Amerikai Radiológus Társaság.
Külön közleményben hangsúlyozza a koronavírus-fertőzésből való otthoni gyógyulás és így a kórházi ellátás elkerülésének lehetőségét a hivatalos kormányzati koronavírus oldal, miszerint „a favipiravir hatóanyagú gyógyszer gátolja a vírusok szaporodását, így az otthon megkezdett antivirális kezeléssel megakadályozható a koronavírusos betegek kórházba kerülése”.
Semmi sem rosszabb, mint egy koronavírus-fertőződés, akár a gyermekek körében is és sajnos azt látjuk, hogy „a delta variáns súlyosabb klinikai tüneteket is tud okozni”, ezért „nagyon fontos lenne járványvédelmi szempontból a gyermekek oltása” – hangsúlyozta Jakab Ferenc virológus professzor az RTL-nek nyilatkozva. Ezekhez kapcsolódóan Havasi Katalin gyermekorvos azt mondta el saját praxisának tapasztalatai alapján, hogy „most nagyon sok gyermek is érintett a fertőzésben, és náluk mindenképpen meg van az a kockázat, hogy később valamilyen szövődmény is kialakulhat”, ha nincs beoltva a gyermek. Hangsúlyozta: „nagyon jók az első tapasztalatok a védőoltással”, mert azt tapasztalták, hogy „a dózis kicsi, a védettség viszont nagy”, … és nagyon biztonságos a gyerekeknek, megvédi őket a korai és a későbbi szövődményektől”.
Bár még kevés az adat róla, de úgy tűnik, hogy annál is jelentkezhet a poszt-Covid, aki oltottan esett át a koronavírus-fertőzésen, írja az Infostart.
A korábban indiainak nevezett delta variáns egész Európában, így itthon is terjed, „fertőzőbb, gyorsabban terjed és az eddigi jellemző tünetek mellett allergiaszerű tüneteket is okoz” – áll abban a keddi összegzésben, amely a hivatalos magyar koronavírus portálon jelent meg. Az anyag azt is újra rögzíti, hogy a „vírusmutáns a még beoltatlanokra jelenti a legnagyobb veszélyt, ezért őket a védőoltás felvételére biztatjuk.”
Bővül a gyermekek poszt-COVID ellátása a Semmelweis Egyetemen: az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika és a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika után a Szent Rókus Klinikai Tömbben található Semmelweis Egyetemi Szakrendelő Intézetben (SESZI) is várják azokat a gyerekeket, akiknek korábban bizonyítottan koronavírus-fertőzésük volt, és tartósan különböző tünetektől szenvednek - derül ki a Semmelweis Egyetem közleményéből.
Friss kutatás szerint mintegy 2 millió ember szenvedhet long Covidtól Nagy-Britanniában – számol be a hírről a CNBC.
Falus András immunológus szerint itthon is egy negyedik hullámba torkollhat a delta variáns terjedése, ha nem lesz legalább 80 százalékos az átoltottság – derül ki az ATV riportjából.
A súlyos vagy nem megfelelően kezelt asztmás betegek esetében a COVID-19 fertőzés komolyabb lefolyású lehet, és nagyobb kockázattal is járhat, ezért nekik kiemelten fontos az ajánlott óvintézkedések betartása és az oltás felvétele – hívja fel a figyelmet a május 5-i Asztma Világnap alkalmából dr. Tamási Lilla egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatóhelyettese.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Bevetették a "Sárkány leheletét"
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?