Napvilágra kerültek az új zöld távhő pályázat részletei, amely összesen 96 milliárd forintos keretösszeggel segíti a távhőtermelés megújuló alapokra helyezését és a távhőszolgáltatás hatékonyságának javítását. A Jedlik Ányos Energetikai Program részeként a távhőtermelők 51 milliárd, míg a távhőszolgáltatók 45 milliárd forintra pályázhatnak korszerűsítési és fejlesztési célokra. Az éles indulás áprilisban várható.
A magyar távhőszektor átalakulóban van: miközben a fogyasztás csökkent, a megújuló energiaforrások szerepe lassan, de biztosan növekszik. Eközben a földgázalapú hőtermelés visszaszorulni látszik, a geotermikus energia aránya pedig folyamatosan emelkedik - olvasható ki a MEKH és MaTáSzSz legújabb kiadványából.
"A mai napon országszerte több mint 60 helyszínen közel 5200 regisztrált látogatót várunk az Erőművek Éjszakája programjaira" – jelezte az eseményt útjára indító programon az MVM Paksi Atomerőműben Juhász Edit.
Az összes fogyasztónál bekapcsolta a távfűtést október közepére a Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt. Főtáv Távhőszolgáltatási Divíziója.
Október elsejétől az eddigi 11 ezerről átlagosan 7600 forintra, tehát harmadával estek az intézményi távhődíjak Magyarországon – derült ki az energiaügyi miniszter 16/2024. (IX. 30.) tegnap éjjeli Közlönyben megjelent rendeletéből. Ez azt jelenti, hogy a 2022-es gázválság időszakában rendkívül megnőtt, átlagosan 46 ezer forint/gigajoule árszintről a 2023 elején előbb 22 ezerre, majd tavaly ősztől 11 ezer forintra felezett díjak jelentősen tovább csökkentek az érintett önkormányzatok, közintézmények és nem profitorientált vállalkozások számára.
A közelmúltban társadalmi egyeztetésre került egy új rendelettervezet, amely jelentős változásokat hozhat a távhőrendszerek működésében Magyarországon. A rendelet célja a megújuló energiaforrások, mint a geotermia és a biomassza, nagyobb arányú bevonása a távhőtermelésbe, csökkentve ezzel a földgázfüggőséget és a költségeket. Az állami és önkormányzati intézményeket érintő hődíjak csökkentése mellett a távhőszolgáltatók nyereségrátájának növelése is szerepel az Energiaügyi Minisztérium terveiben, amely hozzájárulhat az új beruházások megvalósulásának elősegítéséhez – nyilatkozta Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a távhőrendszereket érintő változtatásokról a Portfolio-nak.
A gázpiaci rezsicsökkentés keretében „a lakossági végfelhasználói árak nem változnak” októbertől sem, de ennek érdekében a háttérben módosul néhány technikai paraméter és keretszabály – derült ki az Energiaügyi Minisztérium által ma társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetből.
A lakossági távhő díjaknál "további csökkentés nem fakad a rendelkezésből"; "az ún. kiemelten kezelt intézményeknél alapozhat meg a tavalyi kettő után egy újabb nagyarányú díjcsökkentést" – hangsúlyozta a Portfolio megkeresésére az Energiaügyi Minisztérium a péntek este általunk kiszúrt készülő minisztériumi rendeletmódosítás kapcsán. A tárca szombaton délután kiadott egy Facebook-posztot is, amelyben egyrészt rögzítette, hogy az érintett állami és önkormányzati költségvetési szervek már most a 2022 végi tételek negyedét fizetik, és ehhez képest jöhet az újabb nagyarányú távhő díjcsökkentés, másrészt belengette, hogy "ősszel pályázatokat indít a távhőszolgáltatás zöldítése, energiahatékonyságának javítása érdekében. A közel 95 milliárd forint összértékű beruházások a szolgáltatási színvonal emelésével segítik majd az otthonaikat távfűtéssel melegen tartó családokat."
Társadalmi egyeztetésre bocsátott az Energiaügyi Minisztérium egy rendelettervezetetet, amely módosítja a távhőszolgáltatásra vonatkozó árakat és támogatási rendszert. Frissítés! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ún. külön kezelt intézmények körében várható nagyarányú díjcsökkentés, a lakossági távhő árak cikkünk eredeti verziójával szemben változatlanok maradnak. A pontosításról külön cikkben is írtunk. A távhőszolgáltatók számára az új nyereségkorlátok és eszközértékelési szabályok jelentenek kihívást, különösen azok számára, akik nem fektetnek be energiahatékonysági projektekbe.
A kelet-németországi Drezdában leomlott az Elbán átívelő Carola-híd egy része szerdára virradóra - közölték a helyi hatóságok.
A német Monopóliumbizottság (Monopolkommission) a gazdaság több ágazatában kialakult nemkívánatos fejleményekre hívta fel a figyelmet Robert Habeck gazdasági miniszternek hétfőn benyújtott Verseny 2024 című jelentésében.
Az Európai Bizottság minap bejelentett nagy döntése után máris megjött mintegy 30 milliárd forint a magyar távhőszektor korszerűsítésére, és energiaközösségek kialakítására, így az Energiaügyi Minisztérium már nekikezdett az ezekhez kapcsolódó pályázatok kidolgozásának, azok ősszel meg is jelenhetnek, és a magyar önrésszel együtt így összesen 94 milliárd forint támogatás juthat a távhőszektorba, további 5 milliárd forint pedig új energiaközösségek létrehozását szolgálja – jelentette be csütörtök reggeli közleményében a tárca. A távhőszektor korszerűsítési programjai nagyban segítik azt, hogy Magyarország teljesíteni tudja a 2030-ra vállalt egyik fontos klímacélját, mégpedig azt, hogy 21% helyett 29%-os legyen a megújuló energia részaránya a végsőenergia-felhasználásban. Ezekről a témákról is szó lesz a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, további részletek és jelentkezés itt.
Közös állásfoglalásában 15 uniós ország szólította fel az Európai Bizottságot, hogy az energiafüggetlenség növelése és az éghajlati célok elérése érdekében helyezze előtérbe a fűtés és hűtés szén-dioxid-mentesítését. Az országok arra kérték a Bizottságot, hogy tegye közzé a hőszivattyúk támogatására vonatkozó cselekvési tervet, és vizsgálja felül a 2016-os uniós fűtési és hűtési stratégiát a közelgő 2040-es éghajlatvédelmi célokkal összhangban. Tavaly az Európai Bizottság már döntött arról, hogy betiltja az új olaj- és gázkazánok telepítését, helyette pedig a hőszivattyúk beépítését segíti.
A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjak év eleji egységesítéséből származó többletkiadásaikat, olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében. Az ágazati szereplők támogatásairól szóló miniszteri rendeletmódosítást annak társadalmi egyeztetése után a közeljövőben kihirdethetik. A közel száz településen működő szolgáltatók együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz juthatnak 2024-ben.
Januártól már a távhőszolgáltatók felé is a „rendes”, akár többszörösére emelt vízdíjat kell kiszámláznia a vízszolgáltatóknak, ami súlyos kihívást okoz a rezsicsökkentési rendszer miatt bevételi oldalon lekorlátozott távhőszektornak, és van olyan távhős cég, amely már visszaküldte a januári megemelt vízszámlát a szolgáltatónak – írja a 24.hu.
89,5 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány annak érdekében, hogy a távhőkassza egyenlege pozitív legyen - olvasható a Magyar Közlönyben.
Közölte a jövő évi büdzsé főszámait Nagy Márton.
Több piaci szereplőnél is problémák merülhetnek fel emiatt.
A labda újra a kormány térfelén pattog, amely fontos mérlegelési lehetőséget kapott.
Kis mínuszokat mutatnak a vezető indexek.
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.