Bejelentette Oroszország nagy barátja: szakítanak Moszkvával, még a közös szövetségből is kilépnek
Örményország kilép a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéből (KBSzSz vagy CSTO) – jelentette be Nikol Pasinján örmény miniszterelnök.
Örményország kilép a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéből (KBSzSz vagy CSTO) – jelentette be Nikol Pasinján örmény miniszterelnök.
Ukrajna más országok területén fogja tárolni F-16-os vadászbombázóit, így védve őket Oroszország támadásaitól – idézi Szerhij Holubcov ukrán tábornokot, a légierő repülésműveleti főparancsnokát a Kyiv Post.
Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetője egy látványos videóval jelentette be, hogy az orosz erők támadást indítottak a Szumi régió ellen, és állítólag elfoglalták Rizsivka települést.
Rátámadt egy férfi Mette Frederiksen dán kormányfőre Koppenhága központjában, két nappal az európai parlamenti választások előtt.
Herszon város „felszabadítását”, vagyis nemzetközi jog szerint megszállását helyezte kilátásba Vlagyimir Szaldó, Herszon megye Oroszország által kinevezett „kormányzója” a RIA Novosztyi hasábjain.
Nehéz helyzetben vannak Ukrajna védői, hiszen az orosz hadsereg próbál több szektorban is támadni, hogy megosszák Kijev tartalékait. Az ukrán haderő viszont előnyére tudja fordítani a helyzetet, ha megfelelően jár el – idézi Olekszandr Szirszkijt, az ukrán haderő főparancsnokát a Kyiv Independent.
Orosz hackertámadás érte az Ukrajnának szánt Leopard hackocsikat felújító Santa Barbara Systems hadiipari vállalatot – számol be a Sky News.
Támadás érte Oroszország Kurszk és Belgorod megyéit a határ túloldaláról. Az ukrán hadsereg egy katonai konvojt és egy légvédelmi rendszert semmisített meg Oroszország nemzetközileg elismert határain belül. Az ukrajnai Harkiv megyében ellentámadásba kezdett az ukrán haderő: Vovcsanszk lassan teljesen visszakerül az ukrán hadsereg irányítása alá. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
A nyugati kormányok szerint Oroszország egyre több szabotázskísérletet hajt végre, többek között katonai támaszpontok ellen, de a polgári infrastruktúrát is célba vette már Európa-szerte. A gyakran az orosz GRU katonai hírszerzés által vezetett „szürke zónás” támadások célja, hogy erősítsék az Ukrajna szövetségesei közötti széthúzást, megzavarják a Kijevbe irányuló katonai ellátást, és bomlasszák a nyugati közhangulatot.
Rakétát lőttek ki a jemeni húszik a USS Eisenhower repülőgép-hordozóra – írja az iszlamista szervezet közleményére hivatkozva a Middle East Monitor.
Vasárnap életét vesztette az a 29 éves rendőr, akit még pénteken késelt meg egy támadó Mannheimben – írja a Tagesschau.de.
Legalább egy, de valószínűleg inkább kettő Burkán típusú nehéz rakétát lőtt ki a Hezbollah Izrael Kirjat Smona melletti katonai bázisára. A kár állítólag súlyos, de nem sérült meg senki – írja a Jerusalem Post.
Milliárdokat csalnak ki világszerte az online térben a bűnözők a gyanútlan fogyasztóktól és a nem megfelelő védelmi rendszerrel rendelkező vállalatoktól, a csalók egyre kifinomultabb megoldásokhoz folyamodnak, amelyekkel ellophatják a felhasználói adatokat és egyéb módokon károsíthatják meg őket. De pontosan mekkora is a kár, és melyik nagyvállalat munkatársainak adják ki magukat a legtöbbször a kibertér bűnözői, és milyen háttérsztorival érik el, hogy megkaparintsák az értékes adatokat?
Az Egyesült Államok engedélyt adott Ukrajnának arra, hogy Oroszország nemzetközileg elismert területei ellen használják a Washington által adományozott fegyvereket – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter a Sky News cikke szerint.
Három ember megsérült, mikor egy késes támadó rátámadt egy iszlámkritikus mozgalom standjára a németországi Mannheimben – írja a Tagesschau.de és a ZDF.de.
A jemeni húszik folytatják támadásaikat a nyugati hajók ellen, sőt, "mennyiségileg és minőségileg" is intenzívebbé teszik azokat a gázai övezeti palesztinok támogatásaként az Izrael és a Hamász közötti háborúban - közölte az Irán-barát síita lázadók vezetője, Abdul-Malik al-Húszi egy csütörtöki televíziós beszédében.
A NATO keleti szárnyán elégtelen a légvédelem: egy teljeskörű ellenséges támadás elhárításához a megfelelő eszközök alig 5%-a áll a katonai szövetség rendelkezésére – írja a Financial Times.
Rusztem Umerov, az ukrán védelmi miniszter kedden adott interjút a Reutersnek, amelyben számos témát érintett. Beszélt az érkező F-16-os vadászgépekről, a frontvonal állásáról, valamint az oroszok várható lépéseiről is.
A kínai állami média felvételei szerint Kína robotkutyákat vetett be egy Kambodzsával jelenleg is zajló közös hadgyakorlat során - számolt be a Kyodo News.
Egyre intenzívebb hadgyakorlatokat folytat a NATO Oroszország határai mellett, egyebek mellett egy nukleáris csapás kivitelezésére is készülnek – idézi Vlagyimir Kulisov tábornok, az FSzB határvédelemért felelős parancsnokának szavait a RIA Novosztyi.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Örülhet neki a tech szektor?
Úgy látszik, nyaralnak a lakossági befektetők.
A jegybank cikkében nem szerepelnek olyan kifejezések, mint adó, illeték vagy kormány.
Joe Biden visszalépését követően.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.