A korlátozás mintegy tíz százalékos csökkentést jelent az átlagos turisztikai forgalomhoz képest. A holland főváros az intézkedéssel az infrastruktúrának a tömeges turizmus által okozott túlterhelését kívánja enyhíteni.
A turizmus újkori történelmében idén július 24-én, szombaton volt a legtöbb belföldi vendég Magyarországon, közel 150 ezer; nagyon megnőtt a belföldi utazási kedv - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, szombaton közzétett podcastjában.
Túlkínálat volt az elmúlt években a budapesti gasztronómiában, érezhető volt, hogy piaci korrekció következik. Egy világvárosnak azonban nem lehet érdeke, hogy az ide érkezők azt lássák, háromból két étterem zárva van, ezért a szektornak további állami segítségre van szüksége – mondta a Portfolio-nak Zsidai Roy, a Budapesten 13 éttermet – köztük a Spílereket, a 21 Magyar Vendéglőt, a Jamie Oliver’s Italiant és Jamie Oliver’s Dinert, vagy az Opera Cafét - üzemeltető Zsidai Gasztronómiai Csoport ügyvezetője. A közel 40 éve a vendéglátásban dolgozó családi cég vezetője szerint, ha nem lesznek lezárások a negyedik hullám miatt, akkor szeptembertől jöhetne egy lassú, de határozott konszolidáció. Viszont azok a jó szakemberek, akik nem tudtak a szakmában maradni, egyelőre biztosan nem fognak visszatérni.
A tavaly belföldi rekordot hozó nyári hónapok után idén júliusban tovább emelkedett a vendégéjszakák száma Magyarországon - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese szerdán Zalakaroson.
Keddtől beutazhatnak Magyarországra azok az orosz turisták, akik rendelkeznek oltással - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára hétfőn feltöltött videóban.
A múlt év hasonló időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott eddig Horvátországba, leginkább a szállodákban emelkedett a foglalásuk - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
A vírus delta variánsának globális - és különösen európai - terjedése egyelőre nem fogta vissza a magyar turisták utazási kedvét. Akkora pörgés ugyan nincs, mint 2019-ben, de egyre többen utaznak újra a közkedvelt tengerparti célpontokra. Főképp Törökországba, Görögországba, Horvátországba és Olaszországba utaznak az emberek. Újdonság, hogy most a nyári időszakban is van érdeklődés a Maldív-szigetekre és a Seychelles-szigetekre.
Korábbi bejelentése ellenére Málta mégsem zárja le határait a koronavírus elleni oltással nem rendelkező turisták előtt - közölte a vallettai vezetés kedd este.
Ma már tisztifőorvos asszony is jelen volt személyesen az ülésen és megnyugtató információkat mondott el nekünk. A járvány nyugalmi állapotban van, kevés az új megbetegedés és a kórházi esetszám, ami örömteli és elsősorban a magas átoltottságnak köszönhető. De nem dőlhetünk hátra, aki nem vette fel a védőoltást, azt biztatjuk arra, hogy az vegye fel. Egyre több szó van ugyanis arról, hogy ősszel ismét berobbanhat a járvány - mondta Novák Katalin a Közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs üléséről szóló tájékoztatón.
A koronavírus járvány soha nem látott mélységbe sodorta a turizmus- és vendéglátásszektort, amely most a tömeges oltásoktól, a védettségi igazolványok és „COVID -útlevelek” megjelenésétől reméli a régóta várt kilábalást - írja elemzésében Indra Dániel, a KPMG igazgatója.
Málta július 14-től csak azokat a turistákat engedi be, akik teljesen immunizáltak a koronavírussal szemben - jelentette be Chris Fearne egészségügyi miniszter pénteken. "Mi leszünk az első uniós állam, amely így tesz, de meg kell védenünk a társadalmunkat" - közölte Fearne sajtótájékoztatóján.
Amellett, hogy hiányoznak a vendégek, nincs elég szakács és takarító személyzet – hívta föl a figyelmet az InfoRádióban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, aki szerint egyelőre nagy a bizalmatlanság a szakmával szemben.
A válság által leginkább érintett szektorban a mai napon szinte percenként érkeznek a bejelentések, miután a Boráros téri hotelátadás után nem sokkal a Market Építő Zrt. is bejelentette, hogy átadtak egy korábban félbehagyott épületből kialakított, 149 szobás, négycsillagos, esztergomi szállodát. Bár elsőre meglepő lehet ez az aktivitás, de mindez csak véletlen egybeesés, mindkét hotelprojektet még a járvány kirobbanása előtt indították, tehát nem a szállodapiac hirtelen szárnyalásáról van szó.
Az egy hónapja elindított programban az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók kaphatnak 219 ezer forintos egyszeri támogatást. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette: mostanáig több mint 50 ezer igénylés érkezett be összesen mintegy 11 milliárd forint értékben. A kormányhivatalok eddig hozzávetőleg 40 ezer önfoglalkoztatónak folyósítottak közel 8 milliárd forintot.
Az idegenfogalmi idény végével Horvátországban mindenhol kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány, ahol maszkot kel viselni, ez vonatkozik minden intézményre, magán és állami vállalatra, de az üzletekre is - írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden a nemzeti válságstábra hivatkozva.
A közszférában dolgozók egy szabadnapot, míg a nyugdíjasok 50 eurós (körülbelül 17 500 forint) idegenforgalmi kupont kapnak Montenegróban, ha még júliusban felveszik valamelyik, koronavírus elleni védőoltást - közölte a járvány kezelésével megbízott montenegrói válságstáb.
Késéseket okozott pénteken a légi közlekedésben a párizsi Roissy-Charles-de-Gaulle és az Orly repülőterek dolgozóinak sztrájkja, akik a jövedelemcsökkenést eredményező új munkaszerződések ellen tiltakoznak.
Van egy luxustermék, amelyből Magyarország globálisan piacvezető, a világ termelésének 80 százalékát adja, ám az elmúlt bő egy évben a kibocsátása harmadával esett vissza. Ez a hízott libamáj. A főként a turizmusban és vendéglátásban értékesített prémium máj piacát tavaly tavasszal napok alatt küldte padlóra a koronavírus, és jól mutatja az ágazat gondjait, hogy a teljes összeomlás csak egy másik járvány, a madárinfluenza miatt maradt el. A novemberi lezárások viszont már az éttermeken ütöttek nagyot – akadt olyan top étteremtulajdonos, amely bevétel nélkül élt egész télen, de a családjával hónapokig libamájat ettek.