Nem tetszik a republikánusoknak a betétesek teljes kártalanítása, veszélyben az amerikai mentőakció?
Ellenzik az amerikai képviselőház republikánus politikusai a 250 ezer dolláros limit feletti betétek teljes kártalanítását – írja a Reuters.
Ellenzik az amerikai képviselőház republikánus politikusai a 250 ezer dolláros limit feletti betétek teljes kártalanítását – írja a Reuters.
Hiába kapott 30 milliárd dolláros segítséget a First Republic Bank, egy jelentés miatt még tovább esett a részvényeinek árfolyama – írja a Reuters.
Majdnem a nullához zuhant a Credit Suisse egy speciális kötvényének árfolyama – írja a Reuters.
Összekötő államokon keresztül, átcímkézve szállított már Oroszországnak több kínai cég fegyvereket, drónokat és golyóálló mellényeket a háború kezdete óta – derítette ki a Politico tavalyi fuvarleveleket elemezve.
Vlagyimir Putyin orosz elnök arra kérte Oroszország politikailag is befolyásos üzletembereit, hogy mellőzzék a profitszerzést és „hazafias érdekek mentén” fektessék be a pénzüket – írja a Reuters.
Egy kísérleti nukleáris erőműből eltűnt, radioaktív anyagot tartalmazó fémhengert keresnek a hatóságok Thaiföldön, és az akció sikertelensége miatt most nagyobb területre terjesztették ki a keresést a helyi sajtó értesülése szerint.
Az orosz ipari minisztérium hétfőn közölte, hogy kibővíti azon márkák listáját, amelyeket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül lehet importálni – számol be a hírről a Reuters.
Az EKB szerint a német Commerzbanknak csökkentenie kell az orosz kitettségét, az ugyanis magas kockázatokat hordoz magában – írja a Bloomberg.
Négy bankár áll jövő héten bíróság elé Zürichben, mivel a "Putyin pénztárcájának" nevezett személynek segíthettek milliókat elhelyezni Svájcban – írja a Reuters.
Nagyjából április elejéig tart a szarvasok agancshullajtása. Az agancsok engedély nélküli gyűjtése nemcsak veszélyt jelent az erdei élővilágra, de a törvény is bünteti - hívja fel a figyelmet a Pilisi Parkerdő.
Az Appeninn Holding Nyrt. adásvételi szerződést írt alá a Kanizsa Centrum Bevásárlóközpontot tulajdonló Kantrum Property Kft., továbbá a székesfehérvári és zalaegerszegi Zone Bevásárlóparkokat tulajdonló Tidaholm Properties Kft. megvásárlásáról. Az akvizícióktól az Appeninn a Scope Ratings GmbH által lefektetett követelményeknek való megfelelés révén a vállalat felminősítését reméli.
Eladja az francia AXA biztosító a Monte dei Paschi bankban lévő tulajdonrészének nagy részét, az olasz pénzintézet pedig újra csatlakozhat a milánói tőzsde FTSE MIB blue-chip indexéhez - írja a Reuters.
A francia LVMH megvenné a szintén francia Cartier luxusmárkát - írja a Retail Gazette a svájci Finanz und Wirtschaft nyomán.
Megjelent Warren Buffett befektetőknek írt levele, amiből kiderült, hogy új rekorderedményt ért el tavaly a vállalat, és az is, hogy aki kitartott Buffett befektetőcége, a Berkshire Hathaway mellett az 1964-es indulás óta, az bizony igencsak jól járt.
A 4iG tőkeemeléssel 9,538 százalékról 20 százalékra növelte az izraeli SpaceComban fennálló részesedését.
Alkotmánysértőnek tartják a portugál lakástulajdonosok a kormány azon lépését, amely kényszerítené az üresen álló lakások tulajdonosait, hogy azokat hosszú távú bérlőknek adják ki – írja a Bloomberg.
A piaci újranyitás után lendültet vehet Kína gazdasága, mivel a növekedésre összpontosító politikai pragmatizmusa felélesztette az üzleti és munkaerőpiaci bizalmat - mondta Robin Xing, a Morgan Stanley kínai részlegének vezető közgazdásza a Xinhua hírügynökségnek adott interjújában.
Újabb lépéséhez érkezett Mexikó a lítiumkészleteinek államosítási folyamatában. Andres Manuel Lopez Obrador elnök szombaton aláírta azt a rendeletet, amely az államosítással kapcsolatos felelősséget az energiaügyi minisztériumra ruházza át, miután tavaly áprilisban a kormány már kimondta a lítiumlelőhelyek államosításának szükségességét - írja a Reuters.
Február elején jelent meg a rendelet a lakásbiztosítási piac átalakításáról, amelytől a verseny élénkülését és a korszerűbb termékek megjelenését várja a kormány. Bár a változások csak április 30. után lépnek életbe, máris óriási hatásuk van a biztosítási szektorban – mondta Kovács Zsolt, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kormánybiztosa az InfoStartnak.
A norvég hatóságok rekordösszegű, 5,8 millió dollárnyi (csaknem 2,1 milliárd forint) kriptovalutát foglaltak le észak-koreai hackerektől - közölte csütörtökön a norvég rendőrség.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Bevetették a "Sárkány leheletét"
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?