Az év eddigi legnagyobb magyarországi ipariingatlan-tranzakcióját zárta a Colliers, melynek során a svéd Qvantum hőszivattyúgyártó megvásárolt egy közel 68 ezer négyzetméteres nyíregyházi gyártóüzemet az Electrolux Csoporttól.
Magyar tulajdonba került a Használtautó.hu és a Jófogás, miután összehangolt felvásárlás eredményeként az ingatlan.com Zrt. és az Extreme Digital korábbi alapítói megvásárolták a norvég anyacégtől.
Felvásárlási harc van kibontakozóban a hamburgi kikötőt üzemeltető Hamburger Hafen und Logistik AG körül, miután szerdán a svájci-olasz MSC hajózási vállalat meglepő módon bejelentette, hogy részesedést kíván szerezni a cégben, és már egy konkrét vételi ajánlatot is benyújtottak. Ugyan a városvezetés kiváló lehetőséget lát az üzletben, Németország legnagyobb konténerszállító vállalata, a Hapag-Lloyd máris egy ellenajánlatot fontolgat, amely könnyen licitversenyhez vezethet a két vállalat között. A hírek természetesen megmozgatták a befektetők fantáziáját is, a HHLA német tőzsdén jegyzett részvényei pedig kilőttek.
Az Atenor ingatlanfejlesztő vállalat bejelentette az óbudai RoseVille irodaházának sikeres eladását - derül ki a társaság közleményéből. Az irodaépület értékesítésére a vállalat a CBRE és az iO Partners ügynökségeket bízta meg.
Bő egy órája valaki közel 500 millió forint értékben vett Alteo-részvényt, ezzel egyből a második legforgalmasabb részvény posztjára ugrott az Alteo a magyar tőzsdén.
A BÉT oldalán jelentette be az AutoWallis, hogy a vállalat egy igazgatósági tagjával, Antal Péter szoros kapcsolatban álló társaság, az ANTONY-Invest részvényeket adott el.
A Citigroup oroszországi leányvállalata hétfőn bejelentette, hogy megszünteti a bankautomaták üzemeltetését Oroszországban, ezzel a hitelintézet országból való kivonulása a végső fázisába lép.
A Duna House Cégcsoport közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2023 augusztusában, országosan 8213 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Az augusztusi ingatlanpiaci adatok, valamint a cégcsoport ügyfélaktivitási mutatói alapján a hálózat szerint bekövetkezett a trendforduló után várt felfutás az ingatlanpiacon. A növekvő CSOK-os érdeklődés már az adásvételek számában is megmutatkozik.
Új tulajdonoshoz került az Astoria mellett található K6 irodaház - közölte a tranzakciót lebonyolító REM Group. Az ingatlanról utoljára 2018-ban írtunk, amikor egy hongkongi befektető tulajdonába került, most viszont a vásárló egy magyar befektetési társaság volt.
A Goldman Sachs beleegyezett, hogy eladja a United Capitalból kinőtt, személyes pénzügyi menedzsmenttel foglalkozó részlegét. E döntés a következő lépése a lakossági banki tevékenység felszámolásának – írja a Financial Times.
Minden lakástípus esetében nőtt a forgási idő, a vásárlók lassabban döntenek, az ingatlanok több időt töltenek a piacon, derült ki az Otthon Centrum országos felméréséből. A korábbinál sokkal fontosabb szempont lett a vásárláskor az ingatlan állapota és minősége.
Az AutoWallis arról tájékoztatta a befektetőket, hogy a Wallis Asset Management Zrt. részesedése felfelé átlépte az 5, valamint 10 százalékos küszöbértéket is.
A Duna House közzétette havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2023. júliusában, országosan 6 107 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 53 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott. Mindez 32%-os visszaesést jelent a tranzakciószámban tavaly júliushoz képest.
A brazil Pix azonnali fizetési rendszer továbbra is sikert sikerre halmoz: az első negyedévben több tranzakciót hajtottak végre a platformon, mint hitel- és betéti kártyával együttvéve - írja a Finextra.
A Goldman Sachs egyes források szerint ki akar szállni az Apple-lel kötött hitelkártya-megállapodásból, eközben pedig felröppent a hír, hogy a bank kockázatvállalási rendszere elutasította a vezérigazgató, Tim Cook kártyaigénylését - írja a Finextra.
A tavaszi mini bankválságra válaszul a nagyvállalatok diverzifikálják partnerkockázatukat és fokozzák banki partnereik ellenőrzését - derül ki egy friss vállalati felmérésből.
A Duna House Cégcsoport közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2023 júniusában, országosan 7120 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez ismét egy nagyon alacsony szám, hiába volt tehát erősebb a május, úgy tűnik, a vásárlók továbbra is kivárnak, az idei első félévhez hasonlóan kevés adásvétel utoljára 2014-ben volt mérhető.