telekom

Visszafogott előrejelzések a legnagyobbtól

Csökkentette az első negyedévre vonatkozó árbevételi várakozását tegnap este az Intel, aminek következtében a részvények árfolyama 1.9%-kal csökkent a zárás utáni kereskedésben.

Lesz-e új MTV elnök a mai választás után?

Az MTV kulturális igazgatóját, Baló Györgyöt és az aktuális igazgatót, Rudi Zoltánt tartják a legesélyesebb jelölteknek a köztévé elnöki tisztére - írja mai számában a Magyar Hírlap. Ahhoz azonban, hogy ma megválasszák az MTV elnökét, a kuratóriumi elnökség kétharmadának kell javasolnia a jelöltet a nagykuratóriumnak.

Vállalatok az interneten

A magyarországi legalább 5 főt foglalkoztató vállalatok 32%-a rendelkezett honlappal 2003 végén. A vállalati honlapok 70%-a kizárólag a termékek, szolgáltatások bemutatására szorítkozik, 8%-ánál van lehetőség kereskedelmi tranzakciók lebonyolítására.

Graphisoft: terjeszkedés Kínában

Újabb részleteket tudhattunk meg a Graphisoft új stratégiájából Dominic Gallellotól, a társaság vezérigazgatójától, akivel a Napi Gazdaság készített interjút. Az új cégvezető igen optimista a jövőre nézve, az idei esztendőben azonban csak a hosszabb távú, stabil fejlődés lerakása a célja.

51%-kal nőtt tavaly az internet előfizetők száma

2003 végén, előzetes adatok szerint 3.6 millió vezetékes telefonvonal volt üzemben, ebből 600 ezer az ISDN-csatornák száma - közölte a KSH. Ugyanebben az időpontban 7.9 millió mobil-előfizetést regisztráltak. 2003 IV. negyedévének végére az internet-előfizetések száma megközelítette a 674 ezret, ami 8%-kal volt több az előző negyedév végi, és 51%-kal a 2002. év végi értéknél.

Kivezetheti-e a Deutsche Telekom a Matávot? - Érvek és ellenérvek

Kivezetheti-e a Deutsche Telekom a Matáv részvényeit a BÉT-ről? Van-e esély egy nyilvános ajánlatra, s utána egy kiszorításra? Eltűnhet-e a piacról az egyik legnagyobb kapitalizációjú papír? Egyáltalán érdemes-e a Deutsche Telekomnak megfontolnia egy esetleges tranzakciót? A következő írásunkban ezekre kérdésekre keressük a választ.

Felrobbant a Matáv - szárnyal az árfolyam, segítség a BUX-nak

5%-os emelkedést mutat a mai nap folyamán a Matáv. A távközlési papír forgalma kifejezetten nagynak számít, a vételek hátterében külföldi intézményi befektetők állnak. A Matáv emelkedése segítheti új csúcsra a BUX-t.

Szezonális gyengülés

2.4%-kal csökkent a globális félvezető forgalom januárban a megelőző havihoz képest, ami azonban nem okozott meglepetést - tette közzé a SIA.

Antenna spekuláció

Az elmúlt héten a Fotex részvényeire folyt a kereskedés a portfolio.hu Webtrader játékában, melynek győztese kemeny lett, aki egy hónap premium előfizetést kap portfolio.hu oldalaihoz ajándékba. Nyereményéhez gratulálunk!

Magyarország közepes

Közepesre teljesített Magyarország a csatlakozó, illetve a csatlakozásra váró országok mezőnyében az információs társadalomra való felkészülés, a tudásalapú gazdaság kiépítése terén - derül ki az eEurope+ program összegzéséből.

Tovább morzsolódik le a Pannon GSM - A Westel diktálja a tempót

Kezd unalmassá válni a dolog. Kiveszett a növekedés a magyar mobilpiacból. Az NHH adatai szerint a mobil előfizetők száma ugyan megközelítette a 8 milliót Magyarországon, de a növekedés mindössze 34 ezer volt. Az aktív ügyfélszám mindössze 6 ezer fővel nőtt. A penetráció 78.9%-os.

Példát vehetne a Matáv a DT-ről - van még tere az árcsökkenésnek

Mint arról már beszámoltunk, a Deutsche Telekom nem kíván többé 1 Mbs alatti DSL kapcsolatot a gyors internetre vágyó ügyfeleinek. A sávszélesség lényeges emelésével ugyan árat is emel a német távközlési óriás, de még a 3Mbs sebességű DSL kapcsolatnak is kedvezőbb lesz a havidíja, mint legolcsóbb magyar társának.

Új befektetők a Hír TV-ben?

Befektetőket keres a Hír Tv, mert az adó fejlesztését csak újabb tőkebevonással tudja fedezni.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.