telekom

Erős évkezdet az AH-tól

Ma publikálta első negyedéves eredményét a privatizáció előtt álló Antenna Hungária. A társaság számára ez volt az első Vodafone részesedéstől teljesen tisztított negyedév, így az eredményesség minden korábbinál valósághűebb képet mutat. Hogy a befektetői gyönyört fokozza az AH most először publikálta gyorsjelentését a nemzetközi szabályok szerint, s most első alkalommal tett közzé részletes szegmensinformációkat.

Tíz előzetes ajánlat az Antenna Hungáriára

A pályázat részletes tenderfüzetét megvásárló 15 érdeklődő közül, a mai napon az ÁPV Rt. irodaházában, a pályázati kiírás szerinti határidőre 10 befektető nyújtotta be előzetes ajánlatát az Antenna Hungária Rt. többségi részesedésének megvásárlására. 10 fős érdeklődői kör igen magasnak számyt, amely jelzi, hogy a cégért valós verseny alakulhat ki.

Mit vár a Synergon menedzsment az idei évre?

Ma tartotta szokásos negyedéves gyorsjelentést követő elemzői- és sajtótájékoztatóját a Synergon menedzsmentje, ahol további részletek hangzottak el a piaci folyamatokról. Az eseményen szóba került a Cisco szerződés felmondása is.

econet.hu: 11%-os zuhanás - 2 hét alatt -30%

Nincs megállás, tovább folytatja a zuhanást az econet.hu árfolyama, mely a mai, csaknem 11%-os gyengülést követően automatikusan felfüggesztésre került 58 Ft-on.

Róna Péter a Graphisoft igazgatóságában

Tegnap tartotta éves rendes közgyűlését a Graphisoft Hollandiában, ahol a részvényesek elfogadták a cég 2004-es éves beszámolóját. Az igazgatósági tagságról lemondott Esther Dyson, melyet a közgyűlés elfogadott, és helyére Róna Zsolt Pétert, a Nabi volt elnökét választották.

A nap grafikonja: IT kiadások a régióban

Előkelő helyen állt hazánk a tavalyi esztendőben az IT kiadások tekintetében a régiót szemlélve, hiszen a 3. helyet sikerült elérnünk. Az egy főre jutó érték esetében szintén nem álltunk rosszul.

Synergon: várt alatti, de pozitív eredmény

A várakozásokat minden szinten alulmúló gyorsjelentést tett közzé az első negyedévre vonatkozóan ma a Synergon. A társaság ugyan mind üzemi, mind adózott soron pozitív eredményt ért, a számok azonban alatta maradtak az előzetes elemzői várakozásoknak. Mindezek következtében negatív árfolyam elmozdulásra lehet számítani a mai kereskedés során az elmúlt 2 nap pozitív korrekcióját követően.

IVSZ: Gyurós Tibor Díj 2005

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 1997 óta minden évben kitünteti azokat az informatikai menedzsereket, akik az elmúlt évben végzett szakmai tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárultak a hazai informatika fejlődéséhez. A hagyományoknak megfelelően idén is két kategóriában - "Az Év Informatikai Cégvezetője", valamint "Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója" - jelölhetők szakemberek a megtisztelő címre. A díjat ünnepélyes keretek között Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter és Kovács Kálmán informatikai- és hírközlési miniszter nyújtja át a nyerteseknek 2005. május 26-án 19.00 órakor a budavári Hilton Hotelben.

Holnap Synergon gyorsjelentés: mit várnak az elemzők?

Ismét pozitív negyedéves eredményt valószínűsítenek az elemzők a Synergon esetében, mely holnap reggel teszi közzé első három hónapjának számait. A társaság a várakozások szerint üzemi szinten komoly nyereség bővülést fog felmutatni.

Ismét 500 Ft felett a Synergon

Ismét 500 Ft felett forognak a Synergon részvényei a BÉT virtuális parkettjén, az árfolyam 5%-os pluszban áll a múlt heti jelentős árfolyam zuhanás után.

Hivatalosan is itt a Magyar Telekom

2005. május 6-tól a Matáv teljes neve Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság, rövidített neve Magyar Telekom Rt. lett, mivel a cégbíróság bejegyezte a szükséges alapszabályi változtatásokat.

econet.hu: egy gigászi ellenfél miatt esik az árfolyam?

20%-kal zuhantak az elmúlt egy hétben az econet.hu papírjai. Az árfolyam csökkenés előtt a társaság vezetése is értetlenül áll, hiszen a zuhanást magyarázó új fundamentális információ nem látott napvilágot az elmúlt időszakban. Vagy mégis?

Kényszerszünet az Antenna piacán

10 perces szünet következett be az elmúlt percekben az Antenna piacán, mivel az árfolyam csökkenése átlépte a 10%-os limitet. A papírok az osztalékszelvény levágása miatt esnek.

Bojár Gábor: GRAPHI-sztori

Erősen tartja magát a mítosz, hogy igazán nagy szakmai és anyagi sikert elérni és jól működő nemzetközi céget felépíteni csak "odakint" lehet, Magyarországon nem. Ragyogó cáfolata ennek Bojár Gábor és "szülötte", a Graphisoft. A fellazuló szocializmus félmaszek társulásából a frankfurti tőzsdén jegyzett, több mint nyolcvan országban működő multivá nőtt szoftvercég története hallatlanul tanulságos. A legilletékesebb, az alapító-cégvezető (ma már csak elnök) vezet végig a cégépítés folyamatán, a döntések kínjain, a sikerek szédületén, a kudarcok völgyein és a tapasztalatok gazdagító feldolgozásán.

A Templeton adta a Graphisoft-ot

5% alá csökkent a Templeton tulajdoni részesedése a Graphisoftban - tette közzé a befektetési alap. Mint ismertes, a Templeton 3 évvel ezelőtt jelentette be, hogy 5% feletti tulajdoni hányaddal rendelkezik a szoftverfejlesztő társaságban.

Az econet.hu vezetése sem érti, hogy miért esik az árfolyam

Az econet.hu Rt. Igazgatósága tájékoztatta a részvényeseket, hogy a Társaságnak nincs tudomása olyan körülményről, amely a Társaság részvényeit illetően az elmúlt napokban bekövetkezett tőzsdei árfolyamváltozást indokolná.

A Siemens-t választotta a Vodafone

A Vodafone Magyarország Rt. ma bejelentette, hogy lezárult a 3G hálózat technológiai partnereinek kiválasztása. A 3G rádiós hálózatot és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat a Siemens Communications szállítja a Vodafone Magyarország Rt. részére.

Csaknem 7%-os Synergon zuhanás a piacon

6.6%-kal estek a Synergon részvényei a mai nyitást követően a BÉT-en, ami elsősorban a társaság azon bejelentésének köszönhető, mely szerint valóban felmondásra kerül a Ciscoval kötött szerződés, amennyiben nem állapodnak meg a felek.

Ki veheti meg az Antenna Hungáriát?

A Macquarie Communications Infrastructure Group az Antenna Hungária 75%-os tulajdonrészének megszerzésével törne be a magyar műsorszórási piacra - írja mai számában a Világgazdaság. Az írás szerint a Macquire a pénzügyiek befektetők mellett az egyetlen szakmai érdeklődő az Antenna Hungária iránt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.