telekom

Pannon GSM: A növekedésnek ára van

Bár az elmúlt egy évben mind az előfizetői létszám, mind az árbevétel terén jelentős növekedést tudott felmutatni a Pannon GSM, ezért súlyos árat fizetett. A társaság 2005 2. negyedévében elért 47.3 milliárd forintos (+8%) árbevétel mellett csak 15.3 milliárd forintos EBITDA-t (-9%) tudott felmutatni

Hamvaiból támadt fel a Synergon: folytatódhat-e a rally?

Csaknem megduplázódott a Synergon részvényeinek az árfolyama az idei év eleje óta - a BÉT-en forgó papírok közül az egyik legjobb teljesítményt nyújtva. Ezen hatalmas rally ellenére azonban meggyőződésünk, hogy továbbra is jó vételnek számítanak a papírok, s megítélésünk szerint jó eséllyel megismétlődhet az a fordulat a Synergon esetében, melyre két évvel ezelőtt a Graphisoft-nál láthattunk példát.

Már írásunk elején felhívjuk Olvasóink figyelmét arra, hogy a Synergon esetében egy spekulatív elemeket sem nélkülöző részvényről van szó, így mindenképpen javasoljuk írásunk "kockázatok és mellékhatások", illetve "spekulatív elemek" című részének figyelmes elolvasását is.

Az NHH csökkenti a mobilszolgáltatók végződtetési díjait

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (NHHT) nem hagyta jóvá a három magyarországi mobilszolgáltató által benyújtott költségmodelleken alapuló végződtetési átlagdíjakat, ugyanakkor ármegállapítási jogával élve döntött a szolgáltatók végződtetési díjainak csökkentéséről - jelentette be csütörtökön Pataki Dániel, az NHH elnöke.
A határozatok szerint a 2004. decemberi átlagos végződtetési díjakhoz képest a T-Mobile Magyarország Rt-nek és a Pannon GSM Távközlési Rt-nek egyaránt 10,38 százalékkal, a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Rt-nek pedig 16,48 százalékkal kell csökkentenie a hálózatába érkező hívások átlagos végződtetési díját.

A Swisscom Broadcast közleménye: Lesz nyilvános ajánlat

5,250 forintos részvényenkénti ajánlatával a Swisscom Broadcasting nyerte az Antenna Hungária 75%-os állami csomagját. A társaság közleménye szerint a tranzakció létrejöttéhez szüksgé van a magyar, a svájci és a európai versenyhatóság engedélyére.

Megújult a PannOnline

Megújult mától a PannOnline, a Pannon GSM interneten keresztül elérhető ügyfélszolgálata, mely az eddigieknél is sokrétűbb szolgáltatásokat, egyszerűbb kezelhetőséget nyújt minden pannonos előfizető számára.

Itt a T-Mobile hitelkártya - Fókuszban az m-payment

Augusztus elsejétől a T-Mobile a Budapest Bankkal együttműködve saját hitelkártyát kínál ügyfeleinek. A T-Mobile Hitelkártya elérhető a mobilcég összes előfizetője számára. A hitelkártya nem co-branded, a Budapest Bank a banki szolgáltatást nyújtja. A kártya elbírálása akár 20 perc alatt is megtörténhet, szerencsés esetben már aznap lehet használni a kártyát.

Limittel ugrott az econet.hu

A 10%-os limit átlépését követően automatikus szünet lépett életbe az econet.hu piacán. Az árfolyam száguldozása magas forgalommal párosult.

3 éves csúcson a Synergon

Ma reggel folytatják az emelkedést a Synergon papírjai a BÉT-en, az árfolyam 3%-os pluszban áll jelenleg, melynek következtében a részvények 3 éve nem látott csúcson forognak.

IDC: rohamosan terjednek a számítógépek a régiónkban

A hordozható számítógépek iránti élénk kereslet által fűtve a közép-kelet európai PC-piac több mint 1800 milliárd forintra bővült a tavalyi évben -- derült ki az IDC jelentéséből a HWSW.hu cikke szerint. A rohamos léptékű, 32,4 százalékos növekedés az árak folyamatos süllyedése mellett valósult meg, köszönhetően főként annak, hogy tavaly 87,5 százalékkal több notebookot adtak el a régióban, mint 2003-ban. A számítógépek forgalmának emelkedése lassulást mutat, az árzuhanás hatására főként az összérték tekintetében.

Újdonság a T-Mobile-nál - Ha nincs pénzed...

Egyenlegüket teljesen lemerítő pre-paid ügyfeleinek kínál megoldást a T-Mobile Híváskérő szolgáltatása, amelynek segítségével a tárcsázott T-Mobile-os számra automatikus SMS küldhető. Amennyiben már 1 percnyi beszélgetésre sem elegendő az egyenleg és így hívás sem kezdeményezhető, a rendszer augusztus 1-től ezután hálózaton belüli hívásnál felajánlja a visszahívás kérését.

Növekedési sztori a tőzsdére lépés után? - Interjú a KFKI vezérigazgatójával

Határozottan a tőzsdére lépés a célja a KFKI Csoportnak - mondta el a portfolio.hu-nak adott interjújában Ludman Lajos, a Synergon szektortársának vezérigazgatója, aki stabil, kiegyensúlyozott organikus növekedést vár az elkövetkező években a KFKI-tól. A cégvezető szerint a társaság jövőre tőzsdére léphet egy 15-20 m eurós nagyságrendű tőkebevonással, s a befektetői sztorit a domináns hazai pozíció, a növekedés, valamint az újabb piacokra való belépés jelentheti majd. Az interjú végén érintettük azt a piaci pletykát is, mely szerint egy osztrák társaság megvásárolná a KFKI-t.

A beszélgetés IT szektorral kapcsolatos legfontosabb pontjai az alábbiak:

- az IT piac egyes szegmensei ismét határozott növekedést mutatnak Magyarországon, különösen az outsourcing, a hálózati integráció, valamint a pénzintézeti és a telekommunikációs szegmens;
- a hazai IT piac az elkövetkező években várhatóan kétszer-háromszor gyorsabban növekszik majd, mint a nyugat-európai piacok, s újra előtérbe kerülhet a növekedés ebben az iparágban;
- a KFKI az IT piac újabb szegmenseire kíván belépni a tőzsdére lépést követően, s nem zárja ki a nemzetközi terjeszkedést sem (ezek forrását a tőkeemelés jelenti majd), így a régióban gondolkodó IT cégek számára konkurenciát jelenthet.

Tíz éves az MP3 formátum

Két és fél óra híján pontosan 10 évvel ezelőtt került pont egy igen égető probléma végére: a német Fraunhofer IIS Intézet munkatársai ekkor szembesülhettek azzal a ténnyel, hogy a 40 munkatárs szavazásán az MP3 betűhármas nyert, és .mp3 kiterjesztést kapnak az akkor már hét éve fejlesztett ISO-MPEG Audio Layer 3 audiokódolással tömörített állományok. - írja a HWSW.

Több ezres létszám leépítés a HP-nál

A Wall Sreet Journal szerint jelentős létszám leépítést tervez a világ második legnagyobb hardvergyártó társasága, a HP. A több ezres elbocsátásra a személyi számítógépeket és nyomtatókat előállító üzletágban kerül majd sor.

Jogsérő reklámok: 8 millióra bírságolták a Magyar Telekomot

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. július 14-én tartott tárgyalásán megállapította, hogy a Magyar Telekom Rt. a 2005. január 25-től április 30-ig tartott reklámkampányában a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított "Teleperc" elnevezésű díjcsomagjának reklámozása során. A Versenytanács kötelezte a vállalkozást 8 millió forint bírság megfizetésére.

Máig lehet pályázni az AH-ra

Máig lehet beadni a kötelező ajánlatokat az Antenna Hungária 75%-os részvénycsomagjára. Az ÁPV a döntést július végére ígérte.

Olcsó roaming a Vodafone-tól- itt az új sztártarifa

A Vodafone Passport a Vodafone csoport új roaming tarifája, mely egyedülálló módon lehetővé teszi a Vodafone Magyarország Rt. előfizetői részére, hogy az alább felsorolt Vodafone és Vodafone Partner hálózatokon

Synergon: eladott a cég elnöke

Megvált a birtokában lévő Synergon részvények 4.2%-ától a társaság elnöke, Czakó Ferenc az általa tulajdonolt RCX Kft-n keresztül, így tulajdoni hányada már csak 9.58%-os - jelentette be az IT cég. Az eladott pakett a teljes kapitalizáció 0.42%-át teszi ki.

Bojár: a piacra kell figyelni

Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke volt a vendége az elmúlt percekben az mtv Napkelte című műsorának. Az IT cég első embere elsősorban a vállalatok versenyképességéről, valamint az állami és EU-s támogatásokról fejtette ki véleményét.

Új fejlesztések a Graphisoft parkban

Július elsején helyezte el Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az SAP új fejlesztő központjának "virtuális" alapkövét a volt Óbudai Gázgyár helyén épülő, eddig mintegy hét és fél hektáros Graphisoft Parkban. A Fővárosi Önkormányzat képviselőtestülete nemrégiben olyan döntést hozott, mely lehetővé teszi a Park további közel egy hektárral történő bővítését.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.