telekom

Új szoftver a FreeSoft-tól

FreeSoft tegnap muttatta be új auditált irat- és ügykezelő rendszerét, a Contentumot, amely olyan megoldás Magyarországon, ami megfelel a jogszabályok kibővített kötelezettségeinek. Az erről szóló tanúsítványt Rippel Endre a CERTOP Termék- és Rendszertanúsító Ház ügyvezető igazgatója adta át Keresztesi Jánosnak a FreeSoft vezérigazgatójának.

Lemondott a Synergon vezérigazgatója (3.)

Lemondott vezérigazgatói posztjáról Radnóty Zoltán, a Synergon Csoport vezérigazgatója - jelentette be az IT cég rövid közleményében. Radnóty munkaviszonyát rendes felmondással szüntette meg. A vezérigazgató utódjáról egyelőre nincs nyilvános információ.

Sikeres Cisco Gold audit a Synergonnál

A Synergon Informatika Nyrt. október elején hivatalosan megújította magyarországi Cisco Gold Partner minősítését. A Synergon ezúttal is teljesítette a szigorú elvárásokat és feltételeket, melyek a Gold minősítés eléréséhez szükségesek. A feltételek között személyi, rendszertámogatási, speciális szakterületekre vonatkozó, vevői megelégedettségi, illetve üzleti tervezéssel kapcsolatos kritériumok egyaránt szerepeltek. A Synergon szakértelmét folyamatosan fejleszti a gyorsan fejlődő Cisco technológiák értékesítéséhez, telepítéséhez és támogatásához, azt megoldásaiban magas színvonalon alkalmazza. A Synergon 1997-ben Magyarországon elsőként, Közép-Kelet-Európában pedig másodikként teljesítette a Gold Partnerségi feltételeket.

Mindenhová beszivárog a Google!

Hétfőn az amerikai piaczárás után bebizonyosodott a korábbi sajtóértesülés: a Google 1.65 milliárd dollár értékű tranzakcióban, saját részvényeivel felvásárolja a világ egyik legkedveltebb videómegosztó oldalát, a YouTube-ot.

Vételi opciót írt ki a Pannonplast a Synergon részvényekre (2.)

A Pannonplast bejelentette, hogy 2006. október 6-án vételi jogot írt ki a tulajdonában álló 463.000 db a Synergon részvényre. A vételi jogot annak jogosultja a vételár megfizetésének feltételéhez kötötten legkorábban 2006. október 6-án gyakorolhatja egyben vagy részletekben, míg a vételi jog gyakorlásának legkésőbbi időpontja 2009. október 5.

MTelekom: két újabb problémás szerződés 1.2 mrd Ft értékben!

Az MTelekom a társaságnál folyó vizsgálatról egy rövid angol nyelvű közleményt olvasott fel a mai, jelenleg is folyó közgyűlésen, melynek lényeges eleme, hogy a két, már meglévő vitatott szerződésen felül a vizsgálat során 2 további szerződést találtak problémásnak. A 2 új problémás szerződés összege több mint 1.2 mrd Ft-ra rúg. (A 4 szerződés összege 1.98 milliárd forint)

Magyar Telekom: a vizsgálat nem zárult le - két közgyűlés a semmiért

Ma kerül sor a Magyar Telekom rendkívüli közgyűlésére, amely sajnos csalódást fog okozni a részvényeseknek. Azon kívül, hogy Surányi György és Patai Mihály helyére új igazgatósági tagokat választ a közgyűlés, sok minden nem fog történni, ugyanis a már fél éve folyó vizsgálat nem zárult le. Egyelőre az is kérdésesnek tűnik, hogy a novemberre összehívott elméletileg osztalékról határozó közgyűlésen történik-e valami. Most úgy tűnik, a novemberi közgyűlés is csak technikai, még nagyon korai osztalékról beszélni.

Száguld az online média Magyarországon - Mindent elsöprő bevételnövekedés

Továbbra is dinamikus mértékben nőnek a magyarországi online média hirdetési bevételei. A Magyar Online Hirdetési Index (MOHI) adatai szerint a 8 legnagyobb bevétellel rendelkező internet portál/kiadó (Habostorta, HáziPatika, Index.hu, Napi Online, Portfolio.hu, Ringier Online, Sanoma Online, T-Online) bevételei 2006 3. negyedévében 1 milliárd 77 millió 849 ezer forint volt, az egy évvel ezelőtti 718 millió 438 ezer forintot 67 százalékkal meghaladva.

HVG a telekom botrányról: "Straub hattyúdalra készülhet"

"A Magyar Telekom montenegrói cégénél elkövetett szabálytalanság nemcsak Straub Elek elnök-vezérigazgató székébe kerülhet, hanem a Deutsche Telekom amerikai tulajdonosának is kapóra jöhet"

T-Mobil, Pannon, Voda- Újabb csapás a profitra

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsának döntése szerint 2007 elején mindhárom magyarországi mobilszolgáltatónak jelentősen csökkentenie kell hálózatában a hívásvégződtetés díját, jelentette be az NHH szerdán. A döntés nyomán a vezetékes- és mobilhálózatokból indított és a mobilhálózatokban végződtetett hívások nagykereskedelmi végződtetési díjai 2009 január elsejéig 40-50 százalékkal csökkennek, teret adva ezzel a vezetékes- és mobiltelefon szolgáltatás fogyasztói árának további csökkenéséhez, mondta Pataki Dániel az NHH elnöke.

Leminősítve az MTelekom anyavállalata

A korábbi 12.5 euróról 12.1 euróra csökkentett célár mellett vételről tartásra minősítette le a Deutsche Bank a Magyar Telekom anyavállalatának részvényeit.

Újabb városokba ért a 3G/HSDPA

A T-Mobile Magyarországon mobil szélessávú (3G/HSDPA) hálózata mától Békéscsabán, Pomázon és Vecsésen is elérhető.

Sárba döngölt mobilantennák - Egészen privát területek

Jelentős változást idézhet elő a mobil-adótornyok, berendezések telepítésében az Alkotmánybíróság tegnapi határozata, amely a hírközlési törvényben gyakorlatilag megszüntette azt a lehetőséget, hogy közérdekre való hivatkozással magánterületre (megfelelő megállapodások hiányában) telepítse az infrastruktúrát.

Synergon: mikorra várható az új stratégia?

Az év eleje óta több mint kétszeres árfolyamon forgó Synergon stratégiájának eddig csak néhány fő elemét sikerült megismerni. A társaság akkor frissen kinevezett vezetése májusban számolt be első ízben arról, hogy készül a társaság új középtávú stratégiája, amelynek részletei várhatóan szeptemberben, az igazgatóság döntését követően válnak publikussá. Radnóty Zoltánt, a Synergon Csoport vezérigazgatóját arról kérdeztük, hogy ezt a menetrendet a közelmúlt eseményei milyen mértékben befolyásolták, egyúttal kértünk egy áttekintést az év végi kilátásokról is.

Kartellezésért büntette a GVH a Synergont és az SAP-t

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2006. szeptember 20-án két ügyben is elmarasztalta a SAP Hungary Kft.-t, valamint a Synergon Rt.-t. A két informatikai vállalkozás a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata illetve a Paksi Atomerőmű Rt. által integrált pénzügyi rendszer bevezetésére kiírt eljárások során versenykorlátozó megállapodást kötött egymással. Jogellenes magatartása miatt az első ügyben 7,2-7,2, a második ügyben pedig 14,6-14,6 millió forint versenyfelügyeleti bírságot kell fizetnie mindkét társaságnak.

Versenyfelügyeleti bírság a Synergonnak

A Synergon bejelentette, hogy a Gazdasági Versenyhivatal a Vj. 20/2005. sz. versenyfelügyeleti eljárásban 7.200.000 Ft-os, a Vj-97/2006. sz. versenyfelügyeleti eljárásban pedig 14.600.000 Ft-os felügyeleti bírsággal sújtotta a Társaságot.

Synergon: közel 1 mrd Ft-os megrendelés

A Synergon és alvállalkozója, a Signal Kft. végezi a Központi Honvéd Kórház teljes informatikai rekonstrukcióját - tette közzé az IT cég. A Synergon árbevétele a projekt kapcsán közel kilencszáznegyvenmillió forint.

Leminősítés az MTelekom-nak, 1,000 Ft alá csökkentett célár (Erste)

Frissített szektorelemzést tett közzé az Erste az általa követett régiós távközlési cégek vonatkozásában. A Magyar Telekom részvényei a korábbi felhalmozásról tartásra kerültek leminősítésre, a célár 1,040 Ft-ról 970 Ft-ra csökkent.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.