A hőség miatt rövidebb lesz a kamionstop

A hőség miatt rövidebb lesz a kamionstop

Augusztus utolsó hétvégéjére szombaton 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik a kamionstopot – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).

Hétfőtől összehangolt akciót tart a rendőrség

Hétfőtől összehangolt akciót tart a rendőrség

Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki, írja a Police.hu.

Új korszak vár a nehézgépjárművekre az EU-ban

Új korszak vár a nehézgépjárművekre az EU-ban

Az Európai Parlament szerdán új, az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanáccsal már egyeztetett intézkedéseket fogadott el az új nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési célok szigorítása érdekében.

Nagy változás jön a jogosítványoknál, már kongatják a vészharangot

Nagy változás jön a jogosítványoknál, már kongatják a vészharangot

Az Európai Parlament közlekedési bizottsága támogatta a vezetői engedélyekre vonatkozó szabályok reformját, amely többek között lehetővé tenné, hogy 17 évesek is vezethessenek nehéz tehergépjárműveket, 16 évesek pedig sebességkorlátozott személygépkocsikat. Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) nagyon nem ért egyet a szabályokkal.

Sosem látott összefogás jött létre Joe Biden újraválasztása érdekében

Sosem látott összefogás jött létre Joe Biden újraválasztása érdekében

Igazodva a szigorúbb környezetvédelmi szabályokhoz, Joe Biden amerikai elnök megvétózta a Kongresszus azon döntését, mely lazított volna egyes kibocsátási határértékeken - számolt be a Reuters, mely egy másik cikkében arról is hírt adott, hogy milliónyi aktivistával rendelkező környezetvédelmi szervezetek biztosították az újrázni kívánó Bident támogatásukról.

Felvonultak a NATO-erők is a szerb konfliktusban

Felvonultak a NATO-erők is a szerb konfliktusban

A koszóvói feszültségre reagálva Alekszandar Vucic szerb elnök kedd reggel bejelentette, a legmagasabb szintű készültségbe helyezték a szerb hadsereget. Közben terjednek a felvételek, hogy a NATO-erők is jelen vannak a térségben, egyelőre csak megfigyelik a szerb barikádokat.

2024-re tudnak új kamiont szállítani: mit jelent ez a logisztikai cégek számára?

2024-re tudnak új kamiont szállítani: mit jelent ez a logisztikai cégek számára?

Komoly kihívást jelent az autókereskedőknek és a szállítmányozási cégeknek is, hogy szinte lehetetlen belátható időn belül új tehergépjárműhöz jutni. A logisztikában a megrendelők a korábbi 1-2 éves szerződések helyett már inkább 5-7 évre előre terveznek partnereikkel – mondta el a Portfolio-nak a WIN Capital tulajdonos-ügyvezetője. A rendelhető járművek már 2023-ra is elfogytak az egyik legnagyobb hazai forgalmazónak számító Pappas Autónál – aki most venne Mercedes kamiont, haszongépjárművet, annak 2024 év elejéig biztosan várnia kell.

Fontos változás jön a hosszú hétvégén a magyar utakon

Fontos változás jön a hosszú hétvégén a magyar utakon

A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása előbb 24, majd megszakítás nélkül további 48 órán át lenne érvényben a húsvéti hétvégén. A kamionstopot szakmai kezdeményezésre 2022. április 17-én, vasárnap este 22 órától másnap reggel 6 óráig, 8 órás időtartamban felfüggesztik - derül ki az ITM közleményéből.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.