Bruttó 844 ezer forint lesz az átlagos tanárbér

Bruttó 844 ezer forint lesz az átlagos tanárbér

Az idei 32,2 százalékos emelkedés után januártól átlagosan 21,2 százalékkal tovább nő a tanárok és az óvónők bére; 2025-ban az átlagos tanárbér 844 ezer forint lesz - közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Íme a hosszú és boldog élet titka - Egy 104 éves tanácsa nekünk

Íme a hosszú és boldog élet titka - Egy 104 éves tanácsa nekünk

A 104 éves Erline Dennis közel 40 évig volt tanár. Bár már évtizedek teltek el azóta, hogy nyugdíjba vonult, Dennis még mindig hatással van egykori diákjaira. A Fox 8 szerint sokan azok közül a gyerekek közül, akiket akkoriban tanított, ma már idősebb felnőttek – írja a CNBC.

Elfogyott a pénz, több gyereket nevelő tanár nem kapta meg a támogatást

Elfogyott a pénz, több gyereket nevelő tanár nem kapta meg a támogatást

Több pedagógus is arra panaszkodik, hogy iskolakezdési támogatást igényel, de a tankerületek pénzhiányra hivatkozva utasították vissza kérelmüket - számolt be a Telex. A Klebelsberg Központ álláspontja szerint az iskolakezdési támogatás egy, a munkáltatók által választható, de nem kötelező támogatás, míg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ezt ki kellene fizetni a tanároknak.

Új vizsgát íratna a tanárokkal a Belügyminisztérium

Új vizsgát íratna a tanárokkal a Belügyminisztérium

A pedagógusoknak egy tíz órás online képzésen kell részt venniük a következő tanévben, hogy frissítsék ismereteiket a Nemzeti alaptanterv és az Óvodai nevelés országos alapprogramjával kapcsolatban. Ez derült ki abból a rendelet-tervezetből, amelyet hétfőn tett közzé a Belügyminisztérium - közölte a Népszava.

Több ezer pedagógus hiányzik, hatalmas toborzás indult

Több ezer pedagógus hiányzik, hatalmas toborzás indult

A tanévzárás után intenzíven beindult a nyári tanárkeresés Magyarországon, eddig mintegy 3600 álláshirdetést tettek közzé a tankerületi központok. A közszféra állásportálján jelenleg több ezer tanári, pedagógusi és tanítói álláshirdetés található, amelyek túlnyomó többségét tankerületi intézményekben hirdették meg. Az álláshirdetések száma jelentősen emelkedett az utolsó tanítási nap óta, és nem csak pedagógusokat, hanem más szakembereket, például pszichológusokat, logopédusokat, karbantartókat és takarítókat is keresnek – írja a Népszava.

Mekkora béremelést kaptak valójában a tanárok? Vannak, akik nagyon meglepődtek

Mekkora béremelést kaptak valójában a tanárok? Vannak, akik nagyon meglepődtek

Az állami oktatásban dolgozó tanárok fizetésének átlagos növekedése nem érte el a kormányzat által januárban beígért 32,2%-os emelés mértékét – mindkét nagy pedagógus szakszervezet erre a következtetésre jutott a saját felmérésében. A Pedagógusok Szakszervezetének kutatása szerint az emelés révén a februári adatok szerint átlagosan bruttó 620 ezer forintot kapnak a tanárok, míg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének felméréséből az derül ki, hogy az átlagbér bruttó 567 ezer forintra nőtt, ami messze elmarad a diplomás átlagfizetéstől.

700 milliárdos EU-pénzt adna Brüsszel a pedagógusbérek emelésére, de kell hozzá még egy alku

700 milliárdos EU-pénzt adna Brüsszel a pedagógusbérek emelésére, de kell hozzá még egy alku

A napokban végrehajtott magyarországi pedagógusbér emelés nyomán szerdán kiadott egy közleményt az Európai Bizottság magyarországi képviselete, amelyben arra emlékeztetett, hogy a következő évekre vállalt béremelési programhoz 1,8 milliárd eurót, mintegy 700 milliárd forintot biztosítana a testület az Európai Szociális Alapból. Ahhoz azonban, hogy ezt a pénzt teljes egészében valóban le is tudja majd hívni a magyar kormány Brüsszelből az EFOP Plusz program keretében a pedagógusbérek emelésére, a Portfolio információi szerint van még két ügy, amit egy alku keretében idővel rendezni kell.

140 ezer pedagógus fizetése emelkedik, itt a lista az új bérekről

140 ezer pedagógus fizetése emelkedik, itt a lista az új bérekről

Legkésőbb január 30-ig minden pedagógus megkapja a hivatalos értesítést az őt érintő béremelés pontos összegéről, február elején pedig valamennyien a számlájukon fogják látni a megemelt fizetést - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a pedagógusbérek emelkedése kapcsán.

Írásos garanciát kapott a kormány Brüsszelből a tanárbéremelés fedezetére

Írásos garanciát kapott a kormány Brüsszelből a tanárbéremelés fedezetére

Megérkezett szerdán az az írásos garancia, amelyet az Európai Bizottságtól várt a magyar kormány, ezért a tanárok, az óvópedagógusok, valamint - nemzeti forrásból - a szakképzésben oktatók is biztosra vehetik, hogy január 1-jétől 32,2 százalékkal emelkedik a bérük – jelentette be Gulyás Gergely.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már jövőre 28 tagállama lehet az EU-nak, ami megmentheti az uniót
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.