Tajvan sorra veszi át az ukrajnai háború fejlesztéseit, így a sziget most olyan pilóta nélküli hajók fejlesztéséhez fog, mint amilyeneket Kijev használt az orosz Fekete-tengeri Flotta ellen. Kína szerint „értelmetlenek” ezek a tervek – írja a South China Morning Post.
Tajvan hadereje a növekvő kínai fenyegetés hatására úgy döntött, hogy teljesen átalakítja a stratégiáját egy esetleges támadás esetén. A tengeri hadviselésről egy esetleges partraszállás utáni visszavágásra helyeznék át a figyelmet – írja a Nikkei Asia.
Mike Gallagher amerikai képviselő, a Kínáért felelős bizottság elnöke csütörtökön kijelentette, hogy nem számít, ki nyeri meg a közelgő amerikai választásokat, az Egyesült Államok továbbra is támogatni fogja Tajvant.
A tajvani hatóságok felhívták a figyelmet, hogy egyre több kínai léggömb közelíti meg a sziget területét, ez pedig egy közelgő konfliktus előszele lehet – írja a South China Morning Post.
Tajvanon megkezdődött az elnökválasztás, amelynek a tétje, hogy miként alakult Tajpej Kína-politikája a jövőben. A tajvani védelmi minisztérium közlése szerint az elnökválasztás napján a kínai hadsereg nyolc repülőgépe és hat hajója, továbbá két léggömb tűnt fel a sziget közelében.
Tajvan megállapodott az Egyesült Államokkal, hogy összesen 547 millió dollár (körülbelül 190 milliárd forint) értékben vásárolnak rakétákat amerikai fegyvergyártóktól – számolt be a Taiwan News.
Két tajvani ellenzéki párt bejelentette, hogy együttműködnek a közelgő elnökválasztáson. A közös jelölteket állító két párt koalíciója mindent boríthat a szigeten, és nehéz helyzetbe hozza az esélyesként induló kormánypártot – számolt be az al-Jazeera.
Kína felszólítja Észtországot, hogy tartsa tiszteletben az „egy Kína” elvet és ne engedje meg, hogy Tajvan képviseleti irodát nyisson az országban – közölte szerdán a kínai külügyminisztérium.
Egy nap alatt 43 kínai katonai repülőgépet és hét hajót észleltek Tajvan közelében - közölte szerdán az autonóm terület védelmi minisztériuma.
Egy rövid animációs rövidfilmmel jelezte a kínai haderő, hogy továbbra is a legfőbb célja, hogy egyesítsék Tajvant Kínával. A kisfilmben az egyik legfontosabb kínai szimbólumot használták fel prezentálási célzattal, ennek egyik fele Kínában, másik fele Tajvanban található - írja a Reuters.
Kína Tajvanhoz közeli hadgyakorlatainak célja a szeparatista erők "arronganciája" elleni küzdelem - közölte szerdán a kínai kormány, miután Tajpej az elmúlt hetekben megnövekedett kínai katonai tevékenységről számolt be - írja az MTI.
Bár a világ elsősorban az ukránokkal kapcsolatos kijelentéseket követi kiemelt figyelemmel a New York-i ENSZ közgyűlésen, más kényes témákról is zajlik a diskurzus. Egyik ilyen téma volt Tajvan kérdése, hármas szövetség alakult ki, amely szerint itt az ideje felvenni a szigetet az ENSZ-be. Más országok aggodalmukat fejezték ki s Tajvani-szorosban tapasztalható feszültségek miatt.
Kedden közzétette a tajvani védelmi minisztérium éves jelentését, amelyben arról írnak, hogy Kína három katonai repterén is jelentős fejlesztéseket végez. A bázisok közül a legközelebbi alig 220, míg a legtávolabbi is csak 440 kilométerre van Tajpejtől.
Napi rekordot jelentő mennyiségben érzékeltek kínai hadihajókat Tajvan körül a tajpeji hatóságok. A hatóságok szerint az eset a kínai kiképzési periódus legfőbb időszakára esik. Egy nappal korábban Tokió is beszámolt arról, hogy összesen nyolc hadihajót érzékeltek a japán szigetvilág körül.
Friss térképet mutatott be Kínáról a kínai állami Global Times, ami sok vitára ad okot a jövőben. Az ábrázolás számos olyan területet is Peking felügyelete alá helyez, amelyeket más országok területének ismer el a nemzetközi jog. Tajvan és a Dél-kínai-tenger hovatartozásán régóta megy a vita, most viszont Kína, úgy látszik, jelentős területeket szeretne magáénak tudni India északi régióiból is.
Hamarosan Tajvan katonai támogatását is beemelheti a Fehér Ház az Ukrajnának nyújtott "külföldi katonai finanszírozás" keretrendszerébe - tudta meg a Financial Times. Az elképzelés egyszerre több dolgot is mutat; egyrészt hogy Washington messzire menne a sziget védelmében, másrészt ez lehet az első olyan alkalom, hogy Ukrajna támogatásának ügyével kapcsolatosan komolyabb viták merülnek fel a Kongresszusban.
Távszavazással dönthetnek a jelöltség megerősítéséről.
24 terawatt per óra.
Cikkünk folyamatosan frissül.
A Kreml szóvivője beszélt az európai reakciókról.
Jelentős esésben a Nasdaq.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?