szükségállapot

Nagy a feszültség Dél-Koreában, meghátrál az elnök

Nagy a feszültség Dél-Koreában, meghátrál az elnök

Nemzetközi riadalmat és piaci turbulenciát okozott a dél-koreai elnök magyar idő szerint kedd délutáni döntése, amellyel hadiállapotot rendelt el a távol-keleti országban. A váratlan és nehezen érthető döntés előzménye az volt, hogy az elnök pártja és a parlamenti többséget alkotó ellenzék között konfliktus alakult ki egy költségvetési törvényjavaslat miatt. Szöulban nagy demonstráció kezdődött az elnök ellen, a parlament szinte azonnal leszavazta a hadiállapot kihirdetését, és még saját pártja is visszakozásra szólította fel az elnököt, így kénytelen volt néhány órán belül bejelenteni a hadiállapot visszavonását.

Súlyos az árvízhelyzet Lengyelországban, átszakadhat egy gát

Súlyos az árvízhelyzet Lengyelországban, átszakadhat egy gát

Egyesített erőkkel küzdenek az árvíz ellen Lengyelország délnyugati részén, különösen súlyos a helyzet Nysa kisvárosban, Wroclawtól 90 kilométerre délre, ahol félő, hogy a Neisse (Nysa) folyó megemelkedett vízszintje miatt a belvárost védő helyi gát átszakadhat.

Sokkoló: turistákat küldenek haza a vízhiány miatt

Sokkoló: turistákat küldenek haza a vízhiány miatt

Szicília, nemcsak gyönyörű tengerpartjairól és történelmi emlékeiről híres, hanem mostanában a súlyos vízhiány miatt is reflektorfénybe került. Agrigento városában, amely a híres Templomok Völgyének otthona, a helyiek és turisták egyaránt szembesülnek az aszály következményeivel - írta a CNN.

Kazahsztánban is hatalmas károkat okoznak az árvizek

Kazahsztánban is hatalmas károkat okoznak az árvizek

Kazahsztánban már több mint 96 ezer embert, köztük csaknem 32 ezer gyereket kellett kimenekíteni a nagy kiterjedésű áradások által sújtott területekről - közölte Szajpas Eraszil, a kazah polgári és katonai katasztrófavédelmi bizottság vezető tisztségviselője szerdán.

Rendkívüli állapotot hirdettek New Yorkban

Rendkívüli állapotot hirdettek New Yorkban

Rendkívüli állapotot hirdettek New Yorkban és két másik környező területen, miután a rendkívüli esőzések kiterjedt áradásokat okoztak az északkeleti régióban – számol be a hírről a Sky News.

Súlyos légicsapás érte Finote Selamot, rengeteg az áldozat

Súlyos légicsapás érte Finote Selamot, rengeteg az áldozat

Etiópiában légi csapás érte az amharai régióban fekvő Finote Selam várost, a támadásban legalább 26-an meghaltak és 55-en megsebesültek - közölték hétfőn a helyi hatóságok, napokkal azután, hogy az etióp kormány sikeres áttörésről és a konfliktus elcsendesedéséről számolt be.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.