szárazság

Figyelmeztetett az OMSZ: nincs jó hírük az esővel kapcsolatban

Hosszú hetek óta, sokfelé három hónapja fokozódik a csapadékhiány Magyarországon. A talaj egyrészt jóval melegebb az átlagosnál, de ami igazán lényeges, hogy szinte országszerte rendkívül száraz a föld, ami már káros a növényzet szempontjából - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzésében. Jelentős, nagy területre kiterjedő eső legutóbb szeptember első napjaiban fordult elő, az is csak a Dunántúlon. Minél előbb legalább 20-30 milliméter esőre lenne szükség, de egyelőre ennek nyoma sem látszik: a középtávú előrejelzések szerint a következő 10-12 nap során sem valószínű nagyobb mennyiségű csapadék, pedig az ország jelentős részén hatalmas szükség lenne rá.

Áramszüneteket okozhat az európai vízhiány - Magyarország is súlyosan érintett?

Egyre nagyobb kihívást jelent az európai erőművek számára hűtési igényeik kielégítése az egyre forróbb és szárazabb nyarakon mind gyakrabban jelentkező alacsony vízállások, illetve vízhiány miatt. Egy új tanulmány szerint a globális átlaghőmérséklet emelkedésével és a megszokott csapadékmintázatok módosulásával a jövőben egyre sűrűbben jelenthet gondot az erőművek hűtése, amely helyzetet csak az áramfogyasztás korlátozásával lehet kezelni. A jelenség elsősorban a mediterrán térségben, illetve azon országokban okozhat problémát, amelyek energiallátásában az atomerőművek domináns szereppel bírnak - vagyis Magyarországon is.

Évtizedek óta nem látott időjárás sújtja Dél-Európát

Legkevesebb az utóbbi két évtized legrosszabb gabonatermése ígérkezik Olaszországban és Spanyolország bizonyos területein a Dél-Európát pusztító súlyos szárazság és hőség miatt. Az aszály gyakorlatilag minden növénykultúrában, így például az olajfa- és mandulaültetvényekben is jelentős károkat okozott.

Vízhiány miatt vészhelyzetet rendeltek el Olaszországban

Katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította és a víz adagolását rendelte el az olasz kormány Parma és Piacenza városok térségében Emilia-Romagna tartományban a szárazság okozta vízhiány miatt csütörtökön. A szárazság Olaszország más részein is kritikus helyzetet teremtett.

Kalifornia túlélte történelmének egyik legsúlyosabb szárazságát

Kalifornia kormányzója a közelmúltban visszavonta az állami vészhelyzeti rendeletet, amelyet még 2014 elején hirdettek ki a rendkívüli szárazság miatt. Bár néhány megyében még mindig rossz a helyzet, három év után a hóval borított területek nagysága, valamint a víztározók töltöttsége alapján úgy tűnik, hogy az állam átvészelte történelmének egyik legsúlyosabb szárazságát.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.