Habár a karácsonyi és szilveszteri időszak jól sikerült a hoteleknek, az idei év nemcsak az 5. járványhullám miatt indul nehezen, hanem azért is, mert 4-5-szörösére emelkedett a gáz ára, és az elektromos-áram tarifái is durván megugrottak. A szektor szereplői összességében azonban idén már több vendégre számítanak.
Több nagy fürdőfejlesztés is indul Magyarországon 2022-ben, amely a most is üzemelő fürdők megújítását, vagy egy már jó ideje bezárt, de hamarosan új életre kelt létesítmény átalakítását foglalja magába - írja a Termál Online.
Az év közepén jól ment a hazai szállodai szektornak, ennek ellenére sokan nem nyitottak újra, év végén pedig újra egyre több hotel szünetelteti a szolgáltatásait. Főleg a 3 csillagos szállodáknál jelentős a szobaszámvisszaesés, ezek a vállalkozások bírták legkevésbé az első 5 hónap kényszerű zárlatát, majd a koronavírus 4. hulláma miatti újabb visszaesést a turisztikai forgalomban. Hasonló forgalom- és vállalkozásbevételi ingadozásról számoltak be az apartmankiadók. Jövő év elején az alacsonyabb vendégforgalom mellett még az lesz a nagy kérdés, hogy a 4-5-szörös, néhány esetben 7-8-szoros energiaáremelkedést hogyan tudják majd kigazdálkodni a hazai szállásadók. A kormány által meghirdetett kis- és középvállalkozásoknak szóló rezsitámogatás csak a 10 fő alatti alkalmazottakkal dolgozó panzióknak jó, efölött a hoteleknek biztos, hogy a piaci energiaárakkal kell majd számolniuk.
Elkerülhetetlen a 10 százalék feletti áremelés a szállodaiparban a jelentősen megemelkedett rezsiköltségek és az év végével kifutó állami támogatások miatt - mondta el a Világgazdaságnak Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke. A szállodákban egyelőre félházas karácsonyra készülnek, a szilveszteri időszakra viszont már ígéretesebb a kép az előfoglalások alapján.
Másfél évnyi kényszerpihenőt követően szerda reggel újra kinyit a Gundel Étterem. A több, mint 125 éves múltra visszatekintő, tradicionálisan a nemzetközileg is legismertebbnek számító budapesti étterem és kávéház komoly átalakuláson ment keresztül az elmúlt hónapokban. Ennek legfontosabb eleme, hogy új üzemeltetője lett, ezzel párhuzamosan átalakult a gasztronómiai és vendéglátási koncepció is.
Magyarország legnagyobb szállodaipari beruházássorozata zajlik a Hunguest Hotelsnél, közel 50 milliárd forintból újul meg 12 szálloda, a felújítások fő célja, hogy egységes képet mutassanak - mondta el a Portfolio-nak Détári-Szabó Ádám, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója. Interjúnkban a cégvezetőt a fejlesztések mellett a szektor helyzetéről, a turisztikai munkaerőpiacról és a külföldi terjeszkedésről is kérdeztük.
Elsőre talán szemöldök cincáló lehet a 2021-2022-es szállodaprojektek listáját olvasni egy olyan élethelyzetben, amikor kéthetente felváltva hallunk kellemesebb vagy éppen vészjóslóbb híreket arról, hogy "a 2019-es szintre tért vissza a turizmus, de csak vidéken" vagy hogy "a budapesti szállodák már 50%-on üzemelnek". Ezután pedig már érkezik is a rossz hír és a "vírus felfutásával újra rettegnek a szállodások" hiszen a külföldi bezárkózások miatt "sorra mondják vissza a szobafoglalásokat". Nem is fér hozzá kétség, hogy a gyorsan változó járványhelyzet, illetve az ezzel összefüggő szigorítások madzagon rángatják a hazai szállodaipart. A nagy bizonytalanság mellett viszont úgy tűnik, hogy a tapasztalt tulajdonosok és üzemeltetők egyáltalán nem ragadnak bele ebbe a rövid távú szemléletbe, és töretlenül haladnak afelé, hogy majd amikor (a varázsgömbök szerint) 2023-2024-ben egészséges szintre ugrik a vidéki, és fővárosi turizmus, akkor egy vadi új hotellel várják tárt karokkal az utazókat. Lássuk milyen hotelcsodák várnak ránk még 2021-ben és 2022-ben!
Szálloda épülhet a nemrégiben letarolt badacsonyörsi kemping helyén - írja a 444. A beruházó a lapnak korábban azt mondta, hogy a területen csak a kemping újul meg, de mint az a város képviselő-testületi ülésén kiderült, a kempinghez négy csillagos szálloda és apartmanhotel is tartozna.
A járványügyi helyzet újra átrendezheti a szállodapiacot, amely épp kezdett magára találni az elmúlt másfél év Covid-sokkjából. A karácsony és szilveszteri időszakra még vannak foglalások, de az ünnepek utáni időszakra egy teljes megtorpanás érzékelhető, és a romló járványügyi adatok miatt megérkeztek a foglaláslemondások is a vidéki szállodáknál. Mivel Magyarország igencsak enyhe járványügyi szabályokat tart még fenn, jelenleg sok a külföldi turista, ami meglökte a budapesti szállodák forgalmát. Az osztrákok és a németek viszont tömeges lemondásba kezdtek az ottani szigor miatt.
Egy-egy riasztóbb fertőzöttségi vagy halálozási adat közlése után máris jönnek a rendezvény-lemondások – nyilatkozta az Indexnek Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Az év végéig mindössze a két évvel ezelőtti forgalom 10-20 százalékának megfelelő a leadott rendelésállomány-mondta.
A Westend oldalában működő Crowne Plaza Budapest szálloda hamarosan két tetőteraszt is megnyit, az egyik teraszról a felújított Nyugati pályaudvar csarnoka fog látszódni.
A jövőben a BDPST Hotel Management üzemelteti a Lifestyle Hotel Mátrát - adta hírül közleményben a BDPST Group. Cél, hogy a hegyvidéki környezetben elvonulni vágyó vendégek közkedvelt hazai választásává váljon a szálloda.
Kiírták a közbeszerzést az egykori tihanyi Park Hotel bontásának kivitelezésére - írja az Építészfórum. A Klebelsberg Kuno utca 1-es szám alatti, 570/5 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon a korábbi, már régóta üresen álló szállásépületeket és kiszolgálóépületeket fogják elbontani. A terület a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, földtani veszélyforrásnak tekinthető területen helyezkedik el. Az épületeket évek óta nem használják, ezért erősen leromlott állapotúak, ennek okán felújításuk és átépítésük nem lehetséges, vagy nem lenne gazdaságos megoldás. Ez alól kivételt képez József főherceg kastélya és annak közvetlen környezete, amely mostani állapotában érintetlenül megtartandó.
A Danubius Hotels december 1-ig üzemelteti a főváros egyik történelmi szállodáját, a 6 hetes visszaszámlálást követően ötcsillagos luxusszállóként újul meg a műemléki védettséget élvező épület a tulajdonos Indotek Group elképzelései alapján. Egy bejárás keretében a pincétől a padlásig végigjártuk jelenlegi formájában a több mint 100 éves szállodát.
A BÉT oldalán közölte az Opus, hogy a Hunguest Hotels értékesítette a kizárólagos tulajdonában lévő Holiday Resort Kreischberg-Murau 100 százalékos üzletrészét. Az Opus szerint mindez hozzájárulhat az egységesebb termékkínálat kialakításához, továbbá az eladásból befolyó összeg forrást biztosíthat további fejlesztések és akvizíciók finanszírozására.
Egy működő apartmanhotel, az Escala Hotel & Suits értékesítésében segítette az eladót a JLL Magyarország. A Corvin-negyedben lévő 50 apartmanos szálló tranzakciójára augusztusban került sor - derül ki a tanácsadó LinkedIn posztjából.
Mi vár a hotelpiacra? A moratórium lejártával átsöpör a szektoron a kegyetlen tisztítótűz? Lesznek a vesztesek mellett nyertesek? Hova készül az a sok száz szoba a mai napig? Mikor állhat vissza a turizmus a járvány előtti szintjére, és egyáltalán visszaáll-e? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Property Investment Forum szállodpiaci szakértői.
Barcelona, Amszterdam, Dublin, San Francisco, New York. Csak néhány azok közül a nagyvárosok közül, ahol 2019-ig, az utolsó teljes turisztikai évig gondot okozott a rövidtávú lakáskiadás. Néhány nagyvárosban ezt szabályozták, és szigorúbb jogi keretek között, de engedélyezik ezt a szálláshelyszolgáltatást, de például az amerikai nagyvárosban, New York-ban, gyakorlatilag albérleti pozícióig „nyesték vissza” ezt az iparágat. Idehaza 2015 óta minden évben megjelentet egy tanulmányát az „airbnb-zés”, vagyis a rövidtávú lakáskiadás szabályozatlanságáról a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. Idén ez vitát robbantott ki a hotelszakma és az apartmankiadók között. A lakáskiadók szerint a szállodások csak a piacukat védik, mert bajban vannak a kevés turista miatt, a szállodai szövetség viszont azt mondja: csak egyenlő versenyfeltételeket szeretne.
Tegnap adott ki javaslatokat a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a rövid távú lakáskiadás korlátozására vonatkozóan, amire ma egy közleményben reagált a Magyar Apartmankiadók Egyesülete. Vége a turistákban gazdagabb nyári időszaknak, így újra fellendülni látszik a szállodák és a magánszálláshelyek közötti konfliktus.