Az Európai Unió új stratégiát fontolgat az agresszív amerikai vámintézkedésekkel beindított kereskedelmi háborúban: a hagyományos árucikkek helyett az amerikai bigtech cégeket és pénzügyi szolgáltatókat vennék célkeresztbe, miután Donald Trump amerikai elnök további vámokkal is fenyegeti a kontinenst.
A vállalkozások árvárakozásairól készített felmérés alapján kalkulált indikátor enyhén csökkent, ami alapján valamivel 2 százalék felett stagnáló inflációra lehet számítani Németországban a következő hónapokban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet hétfőn publikált jelentése alapján.
Felemás üzleti hangulatot mutatnak az S&P amerikai beszerzésimenedzser-index adatai: a feldolgozó ipar jóval rosszabbul teljesített, mint várták, míg a szolgáltató szektor sokkal magasabb aktivitást mutat.
A vártnál is jobbak lettek a februári ipari termelési adatok az USA-ban, ami afelé mutat, hogy kezd kilábalni a szektor a két éve tartó stagnálásból. Épp akkor jön ez a jó hír, amikor a szolgáltatószektor némi lassulást mutat.
Januárban az infláció 5,5 százalékra ugrott, amit főként a szolgáltatások drágulása okozott. Az élelmiszerárak 6 százalékkal emelkedtek, de a „bolti infláció”, amely a kiskereskedelmi forgalom alapján becsülhető, ennél alacsonyabb, 4,5 százalék lett. Ez arra utal, hogy az élelmiszereken kívüli termékek kevésbé drágultak. A következő hónapok inflációs adatai fordulatot hozhatnak.
Februárban 5,3 százalékos lehetett az infláció - ez derül ki a Portfolio kérdésére válaszoló elemzők előrejelzéseiből. A szakértők többsége úgy látja, hogy a magyar gazdaság már túl van a meglóduló infláció csúcsán, de az áremelkedési ütem gyors csökkenésére senki nem számít.
Tavaly a negyedik negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,5%-kal haladta meg az előző negyedévit. Az előzetes adattal egybevágó mai adatközlés megerősíti, hogy Magyarország kikerült a recesszióból, hiszen fél éven át tartó zsugorodás után növekedést tudott felmutatni. A részletekből az is kiderül, hogy egyelőre a magyar gazdasági növekedés nem áll igazán sok lábon, és további jelentős élénkülés kellene ahhoz, hogy a kormány növekedési tervei megvalósuljanak.
Miközben az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent ismét arra ösztönzi Kínát, hogy mérsékelje exportközpontú gazdasági modelljét, Peking saját tervet kovácsol. A kínai vezetés egyre nagyobb hangsúlyt fektet a belső fogyasztás növelésére, amely hosszú távon stabilabb növekedési pályára állíthatja a gazdaságot. Li Qiang miniszterelnök ennek jegyében sürgette a szolgáltatóipar fejlesztését, míg a tartományok, élükön Kuangtunggal, már konkrét intézkedésekkel próbálják ösztönözni a lakossági kiadásokat. Az átalakulás nem csupán Kína gazdasági szerkezetét formálhatja át, hanem a globális kereskedelmi viszonyokra is kihatással lehet.
A januári inflációs adat láttán olyan érzésünk lehetett, mint amikor egy zenének felismerjük a dallamát, de nem ugrik be a szövege. Tudtuk, hogy a decemberi adat után nagyon jó eséllyel számíthatunk a tavalyinál magasabb éves inflációra idén, de a szöveg a vártnál hangosabban szólalt meg. Pedig meg voltak az előjelek bőven: bérnyomás, nagy szolgáltatók rutinszerű átárazása, adóemelések, gyorsan emelkedő inflációs várakozások, emelkedő importárak és megemelkedett gázárak. Ebben a cikkben amellett érvelünk, hogy a felsorolt tényezők többsége további árnyomást gyakorol majd a gazdaságra, ezért bőven az 5 százalék feletti tartományban alakulhat idén az árindex. Emiatt pedig annak is örülhetünk, ha nem kell szigorítani a monetáris kondíciókon.
Csehországban 2,8 százalékra mérséklődött az éves szintű infláció januárban a decemberi 3,0 százalékról - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában, megerősítve ezzel korábbi becslését.
A brexit utáni években, a brit szolgáltatási szektor meghatározó központja, London még gyengébben teljesített, mint az ország gazdasága összességében. A pénzügyi és biztosítási szektor kibocsátása a 2016-os EU-tagságról szóló népszavazás óta mindössze 2,8%-kal nőtt, miközben a teljes bruttó értékteremtés 10%-kal emelkedett – írja a Bloomberg.
A spanyol bruttó hazai termék (GDP) volumene 2024 negyedik negyedévében 0,8 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, ami megegyezik a harmadik negyedévben mért bővüléssel.
Az NBS beszerzésimenedzser-indexek a vártnál érdemben rosszabbul alakultak, pedig a többség elkezdte azt hinni, hogy Kínában végre megindulhat a gazdasági folyamatok tartós javulása.
A legfrissebb adatok szerint életjeleket mutat a magyar kiskereskedelem, tavaly novemberben 0,6 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest a volumen és fix bázison - jelenleg a 2021-hez viszonyítanak a statisztikusok - szintén felfelé mozdult a forgalom. Ez jó hír, azonban a régiós országokhoz mérve, vagy az unió átlagához viszonyítva nem annyira szép a kép.
Az EKB vezető közgazdásza nem lát olyan recessziós kockázatot, amely a kamatcsökkentések drámai felgyorsítását tenné szükségessé. Véleménye szerint az egyensúly megtartása a fontos, ahol a túl gyors kamatcsökkentések nem okoznak inflációt, de közben segítik a gazdasági növekedést is.
Az Egyesült Államokban 2024-re sikerült mérsékelni az inflációt, azonban a közgazdászok figyelmeztettek: Donald Trump megválasztott elnök terve a papírok nélküli bevándorlók tömeges kitoloncolására jelentős hatással lehet az árakra. A szakértők szerint a nagyszámú illegális bevándorló egyidejű deportálása komoly munkaerőhiányt okozhat, ami ellátási láncok problémáihoz, áremelkedéshez és a szolgáltatások színvonalának csökkenéséhez vezethet - számolt be a CNBC.
A magyar tőzsde zárva lesz.
Nehezen áthidalhatók a gondok.
Csendes, de mínuszos kereskedést hozott a csütörtök.
Május 23-ig várnak választ.
Estek a piacok a beszéd hatására.
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.